II. Rákóczy Ferencz.
II. Rákóczy Ferencz.
A bécsi udvar azonban csakhamar értesülvén a Bercsényi kastélyában folytatott tanácskozásokról, Rákóczy Ferenczet elfogatta. Tudjuk, hogy Rákóczy kimenekült a fogságból s az elfogatás elől elmenekült Bercsényivel Lengyelországban találkozott.
Az 1703. év tavaszán, midőn a császári ezredek túlnyomó részben külháborúra kivezényeltettek és csupán a Montecuccoli-ezred maradt meg a tiszántúli részek őrségéül, a besoroztatás elől Lengyelországba menekült Esze Tamás, Rákóczy zászlóival tért vissza a Beszkidekhez, hová június 16-án Rákóczy is megérkezett. Fellépését a nemesség eleinte közönyösen fogadta, sőt még a hajduk is vonakodtak felkelni; de miután július 14-én átkelt a Tiszán, 18-án már Vaján tűzte ki a felkelés zászlaját s onnan ellenállás nélkül vonult előre.
A hadba szólított vármegye 1703. június elején Olaszin tartott közgyűlésében a kuruczok ellen 40 lovas szekeret 5–5 puskással és 50 lovast rendelt ki, úgy azonban, hogy ezek a vármegye határán túl nem mehettek.
Rákóczy első sikereinek hírére Bóné András és Gödén Pál diószegi birtokosok, néhány nap alatt összeszedett 3000 gyalogossal és 4000 lovassal, július 19-én hajnalban, az ottani gróf Grünsfeld-féle várkastélyt megrohanván, a gyűlölt Norderman Sebestyén jószágigazgatót s a kastély védelmére rendelt németeket mind egy szálig levágták. E vakmerő támadást megtorlandó, Beckers váradi parancsnok, Tököly János és Kis Balázs vezérlete alatt, két rácz ezredet küldött a kuruczok ellen, mely had a Böck őrnagy parancsnoksága alatt álló császáriakkal egyesülve, július 26-án Pocsajnál a Bóné András vezérlete alatt álló kuruczokat megverte. A császáriak erre Diószeget felégették s a Berettyó-melléki falvakat sorra rabolták, sőt a sárréti falvakat is felverték. Rákóczy, időközben folyton szaporodó seregével, július 26–29 közt Sámsonnál táborozott, honnan Kálló elfoglalása után Debreczenbe tartotta bevonulását.
Itt értesülve Bóné András kudarczáról, Bercsényi csakhamar Diószegen termett s a Kálló eleste után a felkelőkhöz csatlakozott hajduktól rendelkezésére bocsátott 103 szekéren, 5-én este Várad felé indult, másnap hajnalban az Olasziban tanyázó ráczokat meglepte és miután a sövénysánczokat felgyujtatta, a 7000 főnyi rácz lakosságot, Kis Balázszsal együtt, kardélre hányatta, azután Székelyhídon át Szatmár vármegyébe vonult vissza.
Az oláhok és a ráczok elleni akcziója, mely a Sebes-Köröstől a Bükk 524hegységig terjedt, nem sikerült, sőt ezek kegyetlen fellépésükkel tömérdek bajt okoztak Rákóczy híveinek.
II. Rákóczy Ferencz.
Az orsz. képtárból.
Rákóczy hadainak elvonulása után Löffelholz, Aradvár parancsnoka, augusztus végén megbízta Tökölyt, hogy 2000 ráczczal gróf Fels-Colona Ferencz tábornok, újonnan kinevezett várparancsnokot, Váradra kísérje. Ez meg is történt minden baj nélkül; de mikor Tököly visszatérőben volt Aradra, Bóné András Bélfenyérnél szeptember 1-én ütközetre kényszerítette. Véres harcz után, melyben két kurucz főtiszt is elesett, a ráczok teljesen szétverettek. Tököly, hogy kudarczát helyrepótolja, a következő év (1704) január 7-én 1000 ráczczal és a váradi őrség egy részével Bónét bihari táborában újból megtámadta s onnan kiszorítván, Diószegig üldözte.
Az erődített rácz helyek, mint Pécska, Gyula, Sólymos, Boros-Jenő stb., ellensúlyozására, a Belényesen, Sólyomkőn, Szt.-Jobbon, Biharon és Püspökiben elsánczolt kuruczok alkották a megtorló hatalmat. A sarkadi hajduk főleg a gyulai ráczok ellen harczoltak.
A vármegyei nemesség példáját csakhamar követte a tisztikar is. Az 1703. szeptember 1-én kelt kimutatás szerint, csupán Sántha László alispán, Boronkay Ádám helyettes jegyző, Erdei Pál pénztárnok, Ujfaludi Márton szolgabiró, Orosz Farkas esküdt, Fráter István, Trencséni Ferencz harminczados, Beőthy Mihály, Vojnoki Pál, Lukácsik János káptalani jegyző és a káptalan gondnoka maradtak meg Lipót hűségében.
Egyedül Várad daczolt a kuruczokkal, minek következtében még 1703. őszén ostromzár alá került. Becker István erélyes ellentálláshoz fogott, sőt még szükségpénzről is gondoskodott, melyet „In necessitate Varadiensi” körirattal, a várban összeszedett rézedényekből veretett. A váradi ostromzár, melynek parancsnoka: Palocsai György Kis-Marja várában tartotta főhadiszállását, 1704. évi folyamán igen lanyhán folyt, sőt a marosmelléki ráczoknak sikerült több ízben élelmet szállítani a várba. Ily alkalommal az egész vidéken, melyen átvonultak, mindent elpusztítottak, de Komádi lakosai egy ízben még idejekorán értesülvén jövetelükről, hátulról megrohanták a „vadráczokat” s mindnyájokat lekaszabolták.
Palocsay rendeletére 1705. február havában 160 gyalog hajdu küldetett az ostromzárt teljesítő Bóné András ezredéhez; de a ráczság április elején Püspökiből ismét visszanyomta a körülzároló sereget s egész Pocsajig jött; egyes német csapatok pedig Derecskéhez szállottak.
Rákóczy május 20-án Károlyi Sándort nevezte ki a tiszántúli hadak vezérévé, a ki csakhamar erélyesen hozzálátott, hogy a Tisza és a Maros környékét az ellenségtől megtisztítsa. Ezért elsősorban a már április 27-étől Illyén táborozó Andrásy István seregéből Kaszás Pál és Nyúzó Mihály csapatait maga mellé rendelvén, május 22-én Zsákáról a császári kézen levő Gyula ellen vonult. E hadi vállalatról Thaly Kálmánnak a Békésmegyei régészeti egylet évkönyvében (VI. k.) írt tanulmányából a következőket közöljük.
A Gyula ellen indult sereg minden élelmi szereket magával vitt, minthogy lakatlan vidéken kellett menniök. Május 18-án ért Berettyó-Ujfaluhoz a Körös-Maros-közre viendő lovasság, e helyről hadi jelentést is tett Károlyi a fejedelemhez; majd május 21-én még egyszer visszarándult oda, intézkedni a váradi ostromzárlat ügyében.
Károlyi Sándor.
Az orsz. képtárból.
525Az ágyuk megérkezése után a magyar sereg lovassága Túrhoz szállott, a gyalogság pedig – kocsira várva – Zsákánál feküdt. Károlyi indulását nem remélt esemény zavarta meg. Míg ugyanis ő készülődött, a ráczok sem pihentek. Tököly Rankó összevonta csapatait; mintegy harmadfélezered magával a békésmegyei Szent-András elpusztult községnél átjött a Körösön és a lakatlan pusztákon nagy sebességgel Kunhegyes városát váratlanul meglepte, megrohanta, felgyujtotta, a szokásos öldöklés, nőkön és gyermekeken elkövetett kegyetlenkedés mellett. A kocsit váró zsákaiak május 13-án indultak Túrhoz. Bóné András ugyanaznap összeakad a Berettyó mellékén a prédával visszatérő ráczokkal, megszorítja őket, de azok, a mint észrevették, hogy a támadóknak ágyujok és gyalogságuk nincs, nagy hirtelen szekérvárat alakítanak, melynek védelme alatt a lovasság nem árthatott. Bóné gátolta őket a továbbmenésben, körülzárolja, lóhalálában üzen Károlyinak, ez pedig, minthogy a zsákaiak még útban voltak, lovas kocsikra rakatta a mező-túri sánczban kéznél levő egyetlen zászlóalj gyalog németet. A megriasztott ráczság, attól tartva, hogy reggelig a kuruczoknak több segítsége érkezik, virradatkor kitört a szekérsánczból. A kurucz lovasság két ízben is visszavágta a kirohanókat és a futók hátán a sánczba hatolva verekedett. E közben hire ment a kuruczok között, hogy Nyíri Endre ezredes elesett s ez annyira megdöbbentette őket, hogy megzavarodva, a gyalogságot és az ágyukat otthagyták. Az ágyukat a ráczok elfoglalták, de a vitéz német kapitány – bár meg volt sebesülve – maroknyi gyalogsággal mintegy órajárásnyira volt a tett színhelyétől s itt találkozott a szétszórt lovassággal, azokat tehát összeszedve, majd Bónéval és az új hajdukkal nyomban a rácz szekérsánczhoz ment, de a ráczok már akkor onnan eltávoztak. Az üldöző magyarság a szt.-andrási révnél érte őket utol, épp akkor, a midőn átkelőfélben voltak a Körösön. A rácz lovasság és a szekerek egy része mát túl volt a vizen, a gyalogság és az ágyuk innen. A gyorsan támadó magyarok a ráczokat teljesen leverték, kit kardra hánytak, kit a Körösnek szorítottak s visszanyert három ágyujokon kívül még másik 3 rácz ágyut szereztek lőszerkocsikkal. A megrémült rácz lovasság után usztató Bóné András azokat szétszórta, szekereiket elfoglalta, a ráczok, a hány helyre valók voltak, annyifelé futottak, az őket két mérföldre vágó könnyű magyar lovasság elől.
Károlyi még ez este (1705. május 25) jelenté levélben a szt.-andrási szerencsés ütközetet, de az eredménynyel csak félig volt megelégedve, mert ha a gyalogság Zsákáról idejében érkezhetik, a Körös-Marosköz a rácztól egészen megtisztulhatott volna. A késedelemért – mely az elrendelt kocsik ki nem állításából keletkezett – a hajduvárosokat és Bihar-megye illető járásai hanyagságát említi.
Ezután Gyula ellen indultak a kuruczok, mely akkor vízközi fekvésénél fogva, alig volt hozzáférhető. Május 31-én már körül volt táborolva az erdélyiek által. Itt az erődített városrészekben mintegy 300 lovas és gyalog fegyveres rácz volt, a belvárban 200 kitünő gyalog sorkatona. Bár 526az oltalmazók ereje nem volt nagy, de kiválóan előnyös fekvésük miatt, megvételük csak nagy nehézséggel járt Károlyi seregének, mely alig három ember eleste és hatnak megsebesülésével elfoglalta mind a három városrészt, a huszárvárat és a külső várat is, de a belső várat nem sikerült sem bevenni, sem felrobbantani. Minthogy pedig Károlyi tábornok arról értesült, hogy nagyszámu rácz és német – Szegednél egyesülni szándékozó – ellenséges sereg, Gyula felmentését czélozza, ellenük Bakó István kapitány alatt lovasságot küldött, ki az egyesülést meg is akadályozta. Miután a vár körül minden porrá tétetett, a magyar sereg jelentékenyebb hadműveletek végett a fejedelem parancsára Szolnok felé nyomult. A fejedelem pedig, nehogy a vidék a ráczoknak legyen kitéve, – Károlyi aggodalmas felterjesztésére – úgy rendelkezett, hogy báró Andrássy István ezredes alkalmas hadosztálylyal Belényes vidékén táborozzék, Arad, Jenő, Szeged felé vigyáztasson s a váradi ostromzárlatot fedeztesse. Károlyi tábornok, Gyula elhagyásakor, a leggondosabb körültekintéssel mindent megtett a vidék biztonsága érdekében, így a marosi sánczot jobban megerősítette és utasítá Palocsayt, hogy „a komádi lovasoknak a’ mágori puszta toronynál folytonosan strázsájuk legyen.” Éber őrködésre intő rendelet ment a sarkadi kapitánynak is.
Várad ostroma azonban akkor is lanyhán folyt, mert a kurucz had nagyobbrészt eloszlott. Hasztalan sürgeti Dobozy István debreczeni biró a segélyt, nem kapott. Július elején Debreczen környékén alig volt 800 kurucz, a többi mind eloszlott. Ibrányi hada csak 300-ból állott, Bélteky hada alig számbavehető; tán Bessenyei Zsigmond az egyedüli, a ki erélyesen működött a körülzáró seregben. E közben folyton szállingóztak rácz csapatok a Maros mellékéről, s a várbeli németek is ki-kitörtek.
A belényesi kurucz őrség, mint egy kis sziget, rendíthetetlenül áll a ráczság és az oláhság tengerében. Július 30-án Palocsay is visszatért Máramarosból s ismét Kis-Marján tartotta főhadiszállását; de jelenléte nem sokat használt, fegyelmezetlen serege több kárt tett a Berettyó vidékén, mint a ráczokban. Végre Károlyi is megsokalván a sok panaszt, augusztus 16-án Gyürki Pált nevezte ki a váradi ostromzár parancsnokává.
Rákóczy még augusztus havában értesül, hogy gróf Herbeville, az Erdélybe szorult Rabutin kiszabadítása és Várad felmentése végett, a felső Tisza vidékére jött. Alig széledtek el a rendek a szécsényi országgyűlésről, Eszterházy Antal a közelgő német hadak szemmeltartása végett, 7000 főnyi hadával október 15-én a Tiszán át Debreczen alá vonult s onnan Ujvároson és Létán át Szatmár felé vette útját. Herbeville 16,500 főnyi seregével szeptember 3-án ért Budára, honnan tömérdek nehézséggel a Tiszához ért. Október 10-én Vásárhelynél átkelvén a Tiszán, 11-én Sarkadon és Szalontán át seregével Várad alá érkezett. A várat körülzáró kuruczok, kisebb csete-paték után, meghátráltak.
Károlyi, hogy Herbeville útját megnehezítse, előle mindent elpusztított. Debreczen lakosságát Eszterházy Antal még október 17-én Károlyi rendeletéből kiköltöztette, másnap (október 18-án) Károlyi is Debreczenbe érkezett, parancsára a kuruczok ott 18–21-ike között mindent elpusztítottak. Az október 21-én Herbeville, gróf Schlick Lipót és Glöcksbergi Detrich Henrik vezérlete alatt megjelenő német hadak azután bosszújokat a városban hagyott kollegiumi könyvtáron és más gyűjteményeket töltötték ki.
Miután Herbeville Váradot elégséges élelemmel ellátta, diószegi táborából november 3-án megindult Erdély felé, november 4-én Székelyhídra, 5-én Margittára érkezvén, a zsibai véres ütközet (november 11-én) után befészkelte magát Erdélybe.
A zsibai csata után gróf Barkóczy Ferencz november végén 3000 főnyi seregével Debreczenbe vonult, a Váradot körülzáró sereg pedig Diószegre rendeltetett. Arra a hírre, hogy a ráczok Belényest megszállották, Rákóczy 1706. január 5-én Pocsaj felé nyomult előre.
Az 1705. évi hadjárat sikertelensége, főleg a csapatok elégtelenségében és a szervezeti hibában rejlett. Rákóczy ezért még deczember havában minden fegyverfogható nemest 1706. január 15-ére Rakamazra rendelt, Károlyi pedig, a tiszántúli vármegyék vállvetett közreműködésével, tekintélyes sereget gyűjtött egybe, mely február 26-án a diószegi táborban összeiratott. 527Nem lesz érdektelen, ha ez összeirásból (gr. Károlyi Oklevélt. V. k.) azokat az ezeredeket közüljük, melyeknek compániái, túlnyomólag vagy részben biharvármegyeiekből ujonczoztattak.
Rabutin.
Az orsz. képtárból.
E kimutatás élénken tünteti fel ama nagy áldozatot, melyet a vármegye a szabadságért tett.
1. Palocsay György nemes karabélyos reguláris ezeréből: 3. compánia 94 ember és az 5. compánia nagy része.
2. Károlyi Sándor lovas ezeréből: a 2. comp. fele, a 4. 5. és a 13. egy része, a 10. egészen, mely debreczeniekből állott.
3. Buday István nemes mezei lovas ezeréből: 1. comp. Nánásról, 2. comp. Hajdu-Böszörményről, 5. comp. Szoboszlóról, 7. comp. Dorogról, 8. comp. Téglás- és Hadházról, 9. comp. Vámos-Pércsről, 10. comp. Ujvárosból.
4. Bóné András nemes mezei lovas ezere (1246 ember) az 5 compánia kivételével mind bihar-vármegyeiekből állott és a tisztikar is túlnyomólag a vármegyéből került ki. Alezredes: Tardy Ferencz, őrnagy: Félegyházi Pál, auditor: Mező László.
5. Gencsy Zsigmond nemes mezei lovas ezeréből: 7. comp. 75 ember.
6. Nyúzó Mihály nemes mezei lovas ezeréből: 4. comp. 68 ember, 6. comp., mely Debreczenből került ki, 77 ember.
7. Kárándi Mihály nemes mezei lovas ezeréből: 1. comp. 86 ember, 2. comp. 78 ember és 3. comp. 93 ember, nagyrészben, a 4. comp. (76 ember) fele, a 6. comp. 66 ember egészen, Ujfaluról, Kabáról és Komádiból, 7. comp. 69 ember egészen Bagamérről és Derecskéről, végül 8. comp. 68 ember egészen.
8. Esze Tamás nemes mezei gyalog ezeréből: a 7. comp. 19 ember, a 10. comp. jórészt s a 11, valamint a 13. compániából néhányan, az utóbbiban szabolcsvármegyeiekkel vegyesen.
9. Öllyüs János nemes mezei gyalog ezeréből: 1. comp. 123 ember, mindnyájan, 2. comp. 124 ember Szent-Imréről, 3. comp. 70 ember nagyrészt, 4. comp. 143 ember Szalárdról, Micskéről és Sitérről, 5. comp. 112 ember Diószegről, 6. comp. 98 ember Szent-Jobbról. 7. comp. 70 ember, leginkább Püspökiből. A 8, 9. és 11. comp., mind, vagyis a 10. comp. kivételével az egész ezered (1083 ember) biharvármegyeiekből állott.
10. Ecsedy János nemes mezei gyalog ezeréből: az 5. és a 7. comp. egyrésze, továbbá a 8. és a 9. comp. túlnyomólag (60 és 63 ember).
Az 1706. év első felében, főleg a császáriakkal kötött fegyverszünet következtében, nevezetesebb hadi esemény színhelye nem volt a vármegye. A fegyverszünet lejártát követő napon (július 25-én) Rabutin gróf, Starhemberg Guidóval egyesülendő, 12,000 emberrek kivonult Kolozsvárról s a Sebes-Körös völgyén át Várad felé tartott, hova augusztus 11–12. között érkezett meg.
Rabutin hadainak közeledtére Károlyi félbeszakította Várad körülzárolását, és július 27-én Debreczen tájékára vonult, hogy a császáriakat folytonos csatározások által nyugtalanítsa és előlük mindent elpusztítson.
Rabutin, midőn Váradot Diószegről 14 hóra való eleséggel ellátta, Szolnok felé akart tovább vonulni, de mert a kuruczok a Debreczen és Berettyó 528közti vidéket elállották, augusztus 14-én Csongrád felé oldalt fordult, augusztus 22-én Szentesre ért, hol Nehem 4000 főnyi rácz seregével egyesült.
Rabutin közeledtére Károlyi augusztus 2-án ismét kiköltöztette a debreczenieket a városból, de a császáriak elvonulása után csakhamar visszatértek; augusztus 30-án már ismét ellátják élelemmel a Váradot körülzároló sereget, valamint a sólyomkői kurucz őrséget.
Rabutin azonban semmire sem ment az Alföldön és így a hegyaljai szüret megdézsmálása után visszafordult. Október 28-án bevonult Debreczenbe, a hol őt, az útjában folyton háborgató Károlyi, nehogy a virágzó város a tűz martaléka legyen, békében hagyta.
Rabutin innen Váradon át Erdélybe szándékozott menni, de a deczember 30-án vett császári rendeletre, Budára volt kénytelen vonulni. Helyette báró Tige ezredes alatt 2000 lovast küldött Erdélybe, mely sereg 1707. január elején Váradról Halmágyon át vonult Déva felé.
1707. elején csupán a hajduvárosi és a Bessenyei-Ilosvay ezredek maradtak Várad környékén. S habár ez évben nevezetesebb hadi esemény a vármegyében nem történt, azért kisebb összeütközések gyakran fordultak elő. Így február 13-án Praunstorff alezredes, az aradi császári sereg vezére, megtámadta Sarkadot, de Szabó Sándor kurucz kapitány visszaverte.
Az ónodi országgyűlés szétoszlása után, Károlyi a Maros vidékére ment, majd június végén Arad felől Sarkadon át Debreczenbe vonult, hol a Bóné András vezérlete alatt álló 3000 főnyi váradi körülzároló sereggel egyesült, hogy a Szolnok felől közelgő Rabutinnak Erdélybe való betörését megakadályozza. Rabutin azért mégis bejutott Erdélybe; a váradi ostromzár pedig Palocsay György parancsnoksága alá került. Palocsay október havában erélyes rendszabályokhoz nyúlt a bihari oláhok és ráczok ellen; a váradi várba élelmet szállítók közül egyet felnyársaltatott, néhány labanczot elfogatott, de ezért a vár továbbra is a császáriak kezében maradt.
A közel öt év óta folyó háborúk 1708. elején annyira kimerítették a vármegyét, hogy már képtelen volt újabb áldozatokra. A Rákóczy által kitüntetett kisebb hajduvárosok, melyek hálából, hogy tőle az erdélyi fejedelmektől bírt szabadságukat visszanyerték, a legnagyobb áldozatoktól sem riadtak vissza, annyira megfogytak, hogy újabb terheket nem vállalhattak magokra. Az összes hajduvárosok szeptember 17-én tartott gyűlésükön kijelentették, hogy személyes felkelésen kívül más terheket nem vállalhatnak magukra. Ez évből még egy bravuros hadi kalandról kell megemlékeznünk. Palocsay György váradi ostromzár-parancsnok, értesülvén a hirhedt Tököly rácz származású alezredesnek Aradon lételéről, Félegyházi Pált másfélszáz Bóné ezeredbeli huszárral küldte ellene, a ki Szabó Sándor sarkadi hajdukapitány 60 kiváló vitézével egyesülve, július 28-án váratlanul megrohanta a ráczokat s Tökölyt is kézrekerítette.
A trencséni vereség (1708. augusztus 3.) után rohamosan hanyatlott a felkelők szerencsecsillaga; még borzasztóbb volt, hogy az 1709. elején Aradon fellépett pestis csakhamar átragadt a vármegyére is és a kuruczok legdélibb előőrsére, Sarkadra is csakhamar elhatolt. Az őrség legnagyobb része a ragály áldozata lett; azután gyorsan elhatalmasodott az egész vármegye területén. Debreczenben például 1709–10 között mintegy 1200-an haltak el e ragály következtében.
A Debreczen és Somlyó között Balikó és Váczi vezérlete alatt portyázó kurucz csapatok folytonosan nyugtalanították a császáriakat, miért is Steinville István 1709. tavaszán, a fogságából időközben kiszabadult rácz Tököly alezredest, feles számú rácz hadakkal küldte ellenök.
A ráczok kegyetlen fellépésére a sarkadi sánczokban megvont kuruczok megadták magukat; példájukat követték a hajduk is, miután segítséget többé nem remélhettek, sőt Löwenburg Frigyes váradi parancsnok felszólítására Debreczen is meghódolt.
Löwenburg kérelmére 1709. július 27-én Kriechbaum tábornok Egerhegyről 130 élelemszállító kocsival, 1800 vasas, 800 gyalogos és 100 rácz kiséretében megindult Várad felé, Feketetón és Beznyén át augusztus 2-án Élesd tájára érkezett, a hol Bagossy vezérlete alatt álló 500 kurucz lovas ugyan megtámadta a császáriakat, de Wellenstein báró gyalogsága visszaverte 529őket. Arra a hírre azonban, hogy Károlyi 4–500 főnyi sereggel Zilahnál táboroz, Kriechbaum gyorsan bekocsizott a váradi várba, honnan a Diószegnél táborozó seregével augusztus 10-én Kis-Jenő felé visszafordult Erdélybe, közben kisebb csatározásokba bocsátkozott az őt üldöző kuruczokkal. Az 1710. végén minden oldalról előnyomuló császáriakkal már csak Károlyi hada állott szemben. Pálffy János gróf, hogy Károlyit meghódolásra bírja, november 17-én levelet írt hozzá, melyben teljes kegyelemről biztosítja. Károlyi ekkor, Rákóczival való megbeszélés után, Komáromy György alispánra bízta a közvetítést.
Az alkudozások eredményeképen Károlyi 1711. január havában Debreczenben felkereste Pálffyt, mely találkozás a vajai összejövetelt készítette elő. De a vajai összejövetel január 31-én eredményre nem vezetett s Rákóczy újabb segély után nézendő, Lengyelországba távozott. Időközben a Károlyi és Pálffy között megkezdett alkudozások, az 1711. május 1-én megkötött szatmári békével nyertek befejezést.
Még előzőleg január 11-én, a hajdukkal kötött szerződés értelmében, az aradi várban fogva tartott Szabó Sándor sarkadi kurucz kapitány is visszanyerte szabadságát. A Rákóczyhoz tántoríthatatlan hűségü kurucz mitsem akart tudni a meghódolásról s néhány társával Ecsedre ment; de az időközben megkötött szatmári béke után ő is visszatért házi tűzhelyéhez. A kurucz-világnak tehát vége volt. A hazaszéledtek szemmeltartására, 4 compánia a Löffelholz-féle gyalogezredből, 6 compánia a Viard-féle seregből, ezenkívül 200 hajdu és 200 huszár rendeltetett Váradra és Bihar megyébe.
