Tököly Imre.

Teljes szövegű keresés

Tököly Imre.
A fölkelők élére 1678-ban az ifju Tököly Imre állott. Felhívására most már a hajduk is kardot rántottak a fenyegetett nemzeti és vallásszabadság védelmére, de Wesselényivel a fővezérségért folytatottt küzdelme nagyban akadályozta a felkelés sikereit. 1679-ben Erdélyből ismét kitörtek a kuruczok, de a bécsi udvar és a francziák között létrejött béke miatt minden vállalat dugába dőlt. Sőt maga Tököly is hajlandónak mutatkozott a békére, de a bécsi kormány merev magatartása miatt elkeseredetten, a további küzdelemre határozta el magát. 1680. jan. 8-án Nánáson végre a hadakozó kuruczok Tökölyt kiáltották ki vezéröknek. Közbejött az 1681. évi soproni országgyűlés, mely fegyverszünetet létesített a küzdők között. 1681. május 20-án felmondták a fegyverszünetet a labanczoknak, de most ismét kitört a viszály, Wesselényi és Tököly között mely alkalommal Tököly a váradi basánál talált támaszt.
Mivel Tököly a török pártfogásában bízva, barátságával többé nem sokat törődött, az utóbbi visszatorlásra határozta el magát; ezért 1862. aug. 15-én a Debreczen melletti Kondorosnál táborozott, honnan Kálló visszafoglalására indult, de mivel Tököly a budai basa közbenjárására a porta által athnamével el volt látva, kénytelen volt visszatérni és okt. 5-én ismét Kondorosnál találjuk.
Midőn 1683. tavaszán Kara Musztafa nagyvezér 250,000 főnyi sereggel átlépte a Dunát, az egész országot Tököly táborában találjuk, de Bécs felmentésével a helyzet lényegesen megváltozott. Tököly a váradi basával a felvidéken át igyekezett török területre jutni, és nov. 21-én már Debreczenben volt. A törököket ért folytonos vereségek következtében Tököly hívei napról-napra fogytak, csupán Petneházy és társai tartottak ki mellette.
Tököly kuruczai már 1685. év elején ellepték Várad vidékét és a Berettyó mellékét. A lakosság nem fogadta őket szívesen, sőt Berettyó-Ujfalu ellenállott, de legyőzetett. Ekkor a kuruczok február havában az Apaffy fejedelem tulajdonában levő Diószeg városból nagy mennyiségű vágómarhát szedtek össze. Tököly egyik rendíthetetlen híve, Ubrizsy Pál ez időtájt Komádiban tartózkodott, hogy a váradi basát szemmel tartsa és tapasztalatairól urát értesítse. (Szilády, VIII. k.)
Ez év nyarán Tököly csapatvezérei közül Vay Ádám Tulogdon, Kis Ferencz Szalacson, Bóné András Vállajon. Lövey Ádám Szaniszlón, Tokaji Kiss Ferencz Szent-Péterszegen, Halasy Sámuel M.-Pályin, Pap Ferencz gyalog-hadnagy pedig Bakonszegen tartózkodtak csapataikkal. Margitta és Diószeg Tököly számára tartatott fenn. A beszállásolás igen nagy csapás volt az amugy is kifosztott lakosokra, sőt tarthattak tőle, hogy a Tökölyt üldöző császáriak Bihar területére is betörnek.
Eperjes, majd Tokaj eleste után, (1685. szept. 29-én), Tököly Kállóban vonta meg magát. Midőn innen is kiszorult, másfélezerre leolvadt seregével a bihari hódoltsági részekre volt kénytelen menekülni s Konyár mellett ütött tábort. Achmet basa meghívására október 15-én Váradra ment, de alig ért a városba, a basa vasra verette és hat társával Jenőbe küldte.
Thököly elfogatásának hírére nagy fejetlenség támadt a konyári táborban.
A hajduk, felbőszülve a török csalfaságán, Petneházy Dávid vezérlete alatt, mintegy 7000-en Caprara gróf kassai táborában hűséget esküdtek a királynak. A Konyáron maradt 1000 felkelő október 24-én hasonlókép meghódolt. 521Ekként a váradi hódoltsági részekig terjedő terület Lipót birtokába kerülvén, Caraffa Antal gróf 4000 főnyi hadát Szatmár vidékére vezényelték.
1686. február 9-én Caraffa, Petneházy 3000-nyi hadával egyesülve ostorm alá fogta Szent-Jobb várát, melyet miután három napi ostrom után elfoglalt, magyar őrséggel látott el és Debreczen alá szállott, majd május havában Komádinál ütköztek össze a törökökkel. Caraffa hada óriási károkat okozott a városnak. Zabolátlan katonái az egész környéket elpusztították s a várost kirabolták. Végezetül 80,000 frt sarczot vetett ki a debreczeniekre.

Nagyvárad visszafoglalása 1691-ben.
Az orsz. képtárból.
Tököly visszanyervén szabadságát, csakhamar ismét a felkelés előkészítéséhez fogott. 1687-ben seregének egy töredékével Berettyó-Ujfaluban tartózkodott, majd november havában 3000 emberével Telegd felé vonult.
Ekkor már a felkelés elvesztette varázserejét, mert az ősi püspöki város visszafoglalása foglalkoztatta a kedélyeket.
Az 1688. augusztus 30-án Szent-Jobb várában egybegyűlt nemesség, hosszú idő óta első ízben tartott megyegyűlést az újonnan kinevezett főispán, Benkovics Ágoston váradi püspök elnöklete alatt. Tököly ekkor Püspöki alatt elsánczolta magát, de táborát Heiszter Donát császári tábornok szétugrasztotta, harczosait menedéklevéllel felszerelve Szalontára engedte, miáltal a pusztán maradt egykori hajduváros újra benépesült. (Rozvány i. m. 53 l.) A következő évben (1689) Várad is ostromzár alá került (Fraknói Vilmos: Nagy-Várad visszafoglalása), de rendes ostrom alá csak 1691. október 12-én vette a badeni őrgróf, a ki nehány hét alatt a külkerítést (palánk) és a várost 522bevette, de mert serege nem volt kellőleg felszerelve, az ostromot félbeszakította s a vár körülzárolását Auersperg tábornokra bízta. 1692. május havában Heiszter Donát vette át a vár ostromlását, mely végre június 5-én kaput nyitott. (Bunyitay Vincze: A mai Nagyvárad megalapítása. Akad. ért. XII. k. 6. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem