Bazilika.

Teljes szövegű keresés

Bazilika.
A várhegy síkján áll a hatalmas Bazilika. Történelmi tény, hogy az esztergomi várhegyen az első székesegyházat Szent István emeltette Magyarország Nagyasszonya tiszteletének ajánlván és szentelvén azt. – Szent István első temploma az 1100-as évek utolsó tizedében leégett, de Jób érsek csakhamar felépíttette. Erről a templom bejárója felett 1760 táján még meg volt a kőbe vésett emlék. A hányszor a vár ostrom alákerült, úgyszólván mindannyiszor áldozatul esett a temploma is. 1304-ben Venczel cseh király rongáltatta meg, de a rongálásokat Telegdi Csanád érsek az 1300-as évek közepe táján helyrehozatta. Széchy Dénes bíbornok-érsek idejében a régi templom Hunyadi János országos gyűjtéséből fényesen restauráltatott. A munka sokáig tartott, úgy hogy a templom csak 1453-ban adatott át ismét rendeltetésének, hét megyés püspök jelenlétében lefolyt országos ünnepség keretében. – A templom azonban alig 90 év mulva a várral együtt török kézre került és ekkor vandal módon elpusztították. Ettől kezdve nem volt az esztergomi várban kétszáz esztendőnél tovább semmiféle templom. – Mária Terézia 42építtetett később egy kisebb szentegyházat, ez állott egészen addig, a míg Rudnay Sándor érsek 1822-ben le nem tette a mostani Bazilika alapkövét.
Az esztergomi várhegy tetején büszkén kiemelkedő főszékesegyházat Khünel Pál műépítész tervezte, míg az építést Pákh János végezte. – A Bazilika teljes felépültét azonban Rudnay prímás, a ki egy millió forintot áldozott az építkezésre, nem érhette meg. Az ő művét folytatta jeles áldozatkészséggel Kopácsy József prímás, Hild építőművész vezetése mellett, azonban ez az egyházfő sem gyönyörködhetett elkészültében és a főszékesegyház ünnepélyesen felszentelése csak Scitovszky János herczegprímás székfoglalásakor történhetett meg. (1856 aug. 31.) – A Bazilika a kupola keresztjéig 100 méter, a két oldal-torony 57 méter magas. A templom hossza 107, szélessége 48 méter. A kupola tetején egy óriási gömb keresztben végződik. A gömb belsejébe a kupolából lépcsőzet vezet fel és benne 4–5 ember kényelmesen elfér. A kupolát 24 oszlop tartja és a vasbordákon nyugvó rézfedélzet hat méternyi vastagságú falra nehezedik. A szentélyt Moralt mücheni művész al fresco festette. Ennek impozáns dísze a 13 méter magas és 6 és fél méter széles oltárkép, mely Tiziannak, a velenczei múzeumban levő eredetije után Mária mennybemenetelét ábrázolja. A képet Grigoletti Angelo az eredetinél még nagyobb arányokban festette meg. – Az oltárkép kerete egyike a görög ízlés legremekebb ékítményeinek. A főtemplom szentélyéhez 12 lépcsőn lehet feljutni. A szentélynek, ép úgy, mint a Bazilika belsejének, teljesen márványfedésű falai vannak. A szentély dísze: a főoltár, Bonani Péter olasz szobrászművész remeke s rajta négy magyar eredetű szentnek szobra ékeskedik, nevezetesen Sz. Adalberté, Sz. Gellérté, Sz. Mártoné és Sz. Móré (pécsi püspök). A milyen óriási arányokban épült a szentegyház, ezekhez illő az orgona is, melynek 65 változata van, 3500 síppal. A Bazilika hajójában carrarai márványból készült két szobor ragadja meg a szemlélőt. Az egyik Pázmány Péter bíborost, a másik Simor János volt herczegprímást ábrázolja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem