A vár.

Teljes szövegű keresés

A vár.
Esztergomnak sok nevezetessége van. Ősi vár már a rómaiak idejében erősség volt és az maradt mindaddig, a míg a modern hadviselés a hozzá hasonló várakat fölöslegessé nem tette. – Nevezetes az ősi vár, mely a város közepén kúpalakúan emelkedik ki és a messze környéken uralkodik, nemcsak régi eredete miatt, hanem azért is, mert a hagyomány szerint ott született Szent István, ott vette fel a keresztséget és ott ragyogott fel hazánkban először a kereszt. Ha e szerint az ősi várra vallásos ihlettel és hazafias lelkesedéssel tekintünk, tiszteletünk tárgya marad az még számos oknál fogva is. – Esztergom vára a IV. Béla alatt betört tatárok támadásának sikerrel állott ellent Simon várkapitány idejében, később pedig előkelő hely jutott neki az ozmánokkal vívott harczokban, majd a Rákóczi-szabadságharcz idejében. Ki tudná megmondani, hányszor pusztult el, hányszor épült újra, hiszen annyi ellenség környékezte, ostromolta, rombolta és építette újra és annyiszor kellett kiállania azok ostromát is, a kik Istenért, Hazáért és Királyért, vagy a kurucz időkben a Szabadságért jelszavakkal indúltak a belefészkelődött ellenség kiverésére.
Nevezetes részei ma az esztergomi várnak a Duna felől az idő vasfogával daczoló falai, délkeleti, déli és délnyugati bástyái, fensíkján az ország első r. kath. főtemploma: a Bazilika, és déli bástyája alatt a Szent István-kápolna, melyről a hagyomány azt mondja, hogy az alatta levő kazamatákban született az első magyar király. – Kegyeletes érzés fog el a bold. Simor János herczegprímás által nagy költséggel kápolnává alakíttatott és restauráltatott kazamatában, emlékezve régiekről, régi dicsőségről…
A régi vár bástyafalai még eléggé épek. Érdekes ezeket a falakat szemlélni. A milyen kőzet az építésre valaha felhasználható volt, az ezekben a falakban feltalálható, nem is említve a különféle nagyságú és színű téglákat, a melyek arról tanúskodnak, hogy a sokszor megrongált, vagy lerombolt vár erősítéséhez és újjáépítéséhez szükséges a város házai is szolgáltattak építő-anyagot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem