Szigetek.

Teljes szövegű keresés

Szigetek.
Van Esztergomnak több, megbecsülhetetlen természeti kincse is. – Ilyen a közvetetlen alatta elterülő, úgynevezett vízivárosi- és ennek folytatásában a primás-sziget, melyek pár évtizeddel ezelőtt külön-külön szigetet alkottak, azonban a régi Víziváros község mesterséges gáttal összeköttette őket. A két sziget különben is igen közel volt egymáshoz, annyira, hogy két, egymás hosszában állított tutajjal elérhető volt. – Érdekes, hogy az összekötő gáthoz az anyagot egy hajószerencsétlenség nyújtotta. – A szigetek mellett léket kapott egy nagy terjedelmű czement-szállító hajó és a czement zsákostól megkövesedett. Amikor azután apadás állott be, a kővé vált anyagot a gátépítés erősítésére használták fel. – A szigeten két kilométernyi hosszban terebélyes gesztenyefákkal szegélyezett árnyas sétaút húzódik végig. A séta-útat az Esztergomi Szépítő-Társulat gondozza. A sziget a Kis-Dunán átvezető három hídon át pár másodpercz alatt megközelíthető. – Tavasztól nyárközepig hangos a fülemüle-daltól és egyébként az éneklő madarak kedves gyülekező-helye.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem