Hévvizek.

Teljes szövegű keresés

Hévvizek.
Másik természeti kincse Esztergomnak a hévvizek, vcagy hőforrások. A hőforrások vasas-kénes-magneziumos összetételűek és orvosilag elismert gyógyhatásúak. – Gyógyhatásuk különösen sápkór, vérszegénység, kezdődő gyomorbaj és női bajoknál feltűnő, nem is említve az idegbajokat, a melyeknek egyes eseteinél jelentékeny javulást, vagy teljes gyógyulást eredményeznek. – A hévvíz-források 41a rómaiak és a törökök idejében már fürdésre használtattak, a mit a vízivárosi részen felszínre került római felíratos kövek és fürdőépítkezési maradványok, a török korból pedig egykorú feljegyzések tanúsítanak. A források mindannyian az úgynevezett szenttamási hegy, illetve az azzal összefüggő várhegy aljából törnek elő 22 C° meleg vízzel. Érdekes, hogy télen a források vizei egy-két fokkal melegebbek, mint az évnek más szakaiban. – A hévvizek Esztergomra nézve valóságos áldás. Ivásra, kellően lehűtve, általában használják és fürdésre nemkülönben. – Esztergomnak négy hévvíz-fürdője van. Az egyik a Ferencz József-útról közelíthető meg. Ez az úgynevezett „Malom”-fürdő. Ettől nem messze, a „Fürdő”-vendéglő udvarán egy másik fürdőház emelkedik. Ebben kád-, tükör- és gőzfürdő van. – A Kis-Duna partján százados platán-fák árnya alatt az Esztergomi Takarékpénztár hévvizű tükör-fürdői és modern uszodája a legkeresettebb, végül a várhegyen levő vízvezeték aljában, a herczegprímási vasgyárnál van a negyedik fürdő, melynek vize a többiek vizénél erősebb és hatékonyabb vastartalmával válik ki. – Felemlítjük még, hogy az Esztergom fellendülése érdekében lelkesen tevékenykedő és áldozatkész Esztergomi Takarékpénztár a „Fürdő”-szálló körül fekvő telkeket már összevásárolta és azokon nagyterjedelmű modern fürdőt, vízgyógyintézetet, penziót, stb. tervez, hogy ekként a gyógyvizet még hozzáférhetőbbé tegye s e mellett a város idegen-forgalmát növelje.

AZ ESZTERGOMI VÁRHEGY
Bazilika és primási palota.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem