Bajót.
Bajót.
Bajót, nagyközség, a Duna mentén, 246 házzal és 1248 magyar, róm. kath. vallású lakossal. Határa 2856 k. hold. Első birtokosaiként a Nagymartoniak szerepelnek, a kik IV. László zavarteljes uralkodása alatt a Németújváriak támadásai elől ide menekültek. 1281-ben még csak „terra”, vagyis földterületként szerepel az oklevelekben. 1287-ben, hihetőleg a Nagymartoniak, erődítvényt emeltek itt, a melyet a Csák nembeli II. István elfoglalt és széthányatott. 1332-ben Nagymartoni Pál országbíró birtokában találjuk; ekkor már plébánosa is volt. A XIV. század második felében az Osli nemzetség birtoka volt, melyet az e nemzetségből származott Kanizsai István, valamint testvérének, Jánosnak fiai, Miklós, János, a későbbi esztergomi érsek, István és Lőrincz 1371 szept. 16-án Lajos királynak, több más birtokkal együtt cserébe adtak. Kanizsai János esztergomi érsek utóbb, 1388-ban, visszaszerezte Bajótot, melyre 1395 ápr. 26-án Zsigmond királytól adománylevelet kapott, s melyet a király 1406-ban megerősített. A mohácsi vész után a törökök elpusztították. 1529-ben és 1532-ben újból feldúlták, úgy hogy az 1543. és az 1564. évi adólajstromokban az elpusztult helységek között fordul elő. A XVII. század folyamán ismét benépesült. 1647-ben már két jobbágytelket írtak össze, ekkor Székeli Péter volt a lelkésze. 1674-ben János nevű plébánosát említik. A törökök kiűzetése után, 1695-ben kezdték újra telepíteni. Az 1699. évi összeírás szerint a községben 26 jobbágy-család lakott. A kurucz világban elpusztult. 1711 után újra telepűlt. Plébániáját 1771-ben állították vissza. 1848-ig az esztergomi érsek földesurasága alatt állott. Eközség határához tartozik Péliföldszentkereszt puszta, híres búcsújáróhely, a hol egykor a Templomosok rendháza állott. Ez a puszta már a XIII. században népes helység volt, melyet Pély néven említenek az oklevelek. 1291-ben a Szente-Mágócs nemzetség birtoka. 1371-ig az Osli nemzetségből származott Kanizsaiaké volt. A XVIII. században, az egykori templomos rendház düledékeiben remeték laktak, a kiknek számára gróf Esterházy Imre herczegprímás 1735-ben templomot építtetett. Utóbb, 1763-ban gróf Barkóczy Ferencz esztergomi érsek monostort alapított itt, melyet a nazarénus szerzeteseknek adott át. Midőn II. József e rendet eltörölte, a búcsújáróhely templomát világi papok gondozták. 1867-ben Simor János herczegprímás pálosokat telepített ide, de ezek nem tudtak meghonosodni s csakhamar elköltöztek. Mai róm. kath. temploma 1771-ben épült. Nagyobb birtokosa ma is az esztergomi érsek; már a XIV. század óta az esztergomi érsekség volt a földesura. A határban vannak a Péliföldszentkereszt, Szarkás és Vadaskert tanyák. Dűlőnevei közül figyelemre méltók az Öregkő, Jajhát, Répeczalja. Az Öregkőhegyen van egy 150 m. mélységű barlang, a határban több helyen találtak római korbeli régiségeket, egy római sarkophag innen a primási múzeumba került. Van itt egy régi várnak romja is; állítólag Benedek vajda (Bánkbán) építtette a XII. század végén s a Rákóczi-szabadságharcz alatt pusztult el. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Nyergesújfalu.
