A székesegyház újjáépítése.
A székesegyház újjáépítése.
Legott elkezdette tehát alapjáig megrongált székesegyháza szentélyét újra építeni faragott kövekből, szilárd aljra támaszkodó, csiszolt és hornyolt, szabad-kőmíves módra (latomica arte) készült oszlopokkal és boltozatokkal. A megkezdett művet azután (festett) üvegablakokkal díszítette, kivül (a támokra) tornyocskákat rakatott, s az egész templomot befödetvén, gyorsan és szerencsésen befejezte. Világos e leírásból, melyet a bécsi krónikából meríténk, hogy e főtemplom az akkor már nálunk is divatos csúcsíves stílusban épűlt s azt a kőmíves-páholyokban (Bauhütten) tanult mesterek végezték. Továbbá, – folytatja kútfőnk, – a templomot aranyozott táblákkal (palla d’oro), a legjobb kelyhekkel, drága ékítményekkel és egyházi szerekkel fönségesebben, dúsabban és bőségesebben látta el, mint minden elődei. A várat, melyben a templom 236feküdt, bástyáit és tornyait is, melyek elavulás és elődei gondatlansága miatt rombadűléssel fenyegettek, gondosan kijavíttatta. A beomlott tornyokat fölépíttette, befödette és mindeneket csinosan megújíttatott. Ezenfölül számos új, magas és erős tornyot építtetett, ezek között a vár kevésbbé védett oldalán (a Szent-Tamás hegye felé) a többi tornyot magasságban és erősségben meghaladó bástyát emeltetett, mely az összes erődítményeket minden tekintetben meghaladta. Ezt födött és rovátkás erkélylyel (solario et meniano) megerősítette és ékítette. És jóllehet e vár számos tornya miatt bevehető immár nem vala, azt a Dunáig terjedő fallal még inkább megerősítette és biztosította. A régtől fogva elhagyott és lakatlan érseki palotát nagy gonddal szintén restauráltatta, két oldalára kecses kápolnákat építtetvén. Végre a váralját, a mai vízivárost, ugyancsak megerősíttette, szilárd falakkal és tornyokkal körülövezte és elnevezte Németvárosnak, valószínűleg azért, mert németekkel telepítette meg. E váraljban több templomot is építtetett és minden szükségessel ellátott. – Nagy Lajos király is bámulattal volt eltelve e csodálatos alkotású mű szemléleténél. Az összes magyar templomok mintájának mondja, mely, mint a rózsa líliomok közül, piros fénnyel tündöklik. E hasonlathoz kétségkívül a süttői csiszolt vörös márvány, melyből a templom épült, adta az eszmét.
Azonban Csanád hálát nem aratott e mindenektől megbámult nagy művével. Írigység búrjánzik nagy emberek nyomában, mely, míg ezek életében mint a kigyó hason csúszik, azután halkan sziszeg, végre az önzéstelenség hazug mezében minden erejével vakmerően tépi babéraikat. János és Demeter, Csanád negyedik és ötödik utódai az érseki széken, pört indítottak a nagy érsek emléke ellen, a miért Püspökit, Velkenyét és Dézsmástelkét elidegenítette az esztergomi egyháztól azon a czímen, mert sem a király, sem a pápa nem engedte meg ama törzsvagyon elidegenítését, a káptalan se járult hozzá, a mi nyilván valótlanság volt. De mert Demeter barátja, Garai Miklós nádor 1379-ben hozott ítéletével igazat adott nekik, elvették ugyan a Telegdiektől a mondott birtokokat, de azért Demeter érsek úr vonakodott visszaadni azt a 400 márka garast, melyeket félszázad előtt készségesen átengedtek az esztergomi székesegyház újjáépítésére, hisz a kései unokák nem tudták bebizonyítani, ha vajon Csanád érsek csakugyan ama 400 márkát fordította-e székesegyházára? A káptalan tagjai, kik tanúi valának a nagy érsek mívelkedésének, elhúnytak már, s az egyetlen, ki erről tanúságot tehetett volna maga, a vádló volt. Gúnyosan hivatkoztak is reá a károsúltak. A gúnyt zsebrevágta, a hol visszatartotta a 400 márkát is, mint a hogy erre Garai Miklós nádornak 1380-ban hozott ítélete föl is jogosította.*
Bizonyítják ezt az eredeti oklevelek, melyek a rozsnyói püspökség levéltárában őríztetnek. Továbbá a Bécsi Krónika (Fontes domest. II. 238.) – Theiner, Monum. Hung. I., 474., 527., 532. 587. 601. – Fejér, CD., VIII/IV. 194. IX/I, 227. 281. –
Ha valakinek annyi rendes és rendkívüli kiadása van, mint az esztergomi érsekeknek általában, s főleg Csanád érseknek volt, annak a sok kézen elkallódott bevételek rendezésétől és biztosításáról okvetetlenül gondoskodnia kellett. Az esztergomi érsekség bevétele fekvő birtokainak legtöbbnyire a jobbágyoktól beszolgáltatott hasznán kívül, főleg a tizeden alapult. Igen ám, de a fekvőségek egyes részeit, különösen a középponttól távolabb esőket, kapzsi szomszédok, nem ritkán az érsekek ellentállása nélkül, talán hallgatag beleegyezésével is, elfoglalták, a jobbágyokat a magok szolgálatára kényszerítették, míg végre jövedelmük az érsekség részére teljesen elapadt. Még több visszaélés keletkezett a tizednél. A tizedet az erre kötelezettek hol kereken megtagadták, hol különféle kiváltságok alapján fölmentve hitték magukat alóla, a mi pedig befolyt, az sok kézen akadt meg, minthogy a tizedet, hol az egészet, hol negyedrészét, hol tizenhatodát különféle testületeknek vagy egyeseknek engedték át a főpapok. Így esett, hogy ez a főjövedelem, – a régi példabeszéd szerint – mint a vaj, mely egyik tenyérről a másikra kerül, hol teljesen, hogy nagyrészt elolvadt, míg rendeltetése helyét megközelítette.
Csanád érseknek, nagy jogtudományára, magasztalt élelmességére és erélyére volt szüksége, hogy a saját és egyháza számos baját segítsen. Nagy óvatossággal tette ezt. Mindenek előtt a pápától rendeletet eszközölt ki, melyben a pápa, mintha önként tenné, megbízza az egri és veszprémi püspököket, hogy az esztergomi érsekség fekvőségeit, továbbá a tizedeket és más jövedelmeket, melyeket az érsekek hol élethossziglan, hol nagyobb időre, néha némi bér mellett, 237még ha a pápa engedelmével is, másoknak engedtek át, vegyék vissza. (1331 deczember 1.) Ezután az érsekségtől elidegenített birtokoknak és jövedelmeknek régibb királyoktól nyert adományos leveleit I. Károly királylyal átíratta, megerősíttette,* ezek alapján a bitorlókat pörbe fogta s a pört rendesen meg is nyerte. A sok gonddal járó és nehezen ellenőrizhető jövedelmeket bérbe adta. Így történt ez részben a dézma-joggal, ha ugyan nem sikerült lelkiismeretes, vagy érdekelt dézmálókról gondoskodnia.
E megerősítő levelek föllelhetők a prímási levéltárban lad. A. és B. Néhányat közülök Fejér is kiadott.
Természetes, hogy az adatok Csanád e rendszeres tevékenységéről nem mind maradtak reánk. Azonban a ránk maradtak közül is csak azokat szándékozunk közölni, melyekről fölteszszük, hogy közönségünket érdeklik s történeti ismereteiket bővítik.
