CSANÁD ÉRSEK. 1330–1349.
CSANÁD ÉRSEK.
1330–1349.
1330–1349.
Csanád érsek ivadéka ama Dobokafia Csanádnak, kit a krónikás Sz. István király rokonának nevez, és a ki a nagyőszi síkon, a régi Marosvár, most Csanád alatt 1030-ban a hatalmas, lázadó Ajtonyt leverte. Atyját Tamásnak, nagyatyját Pongrácznak hítták. Fivére három volt; egy bátyja: Lőrincz, két öcscse: Miklós és Pongrácz. Nővéreiről is tudunk, kiknek egyike Vásári Miklós erdélyi alvajdának volt a felesége és Vásári Miklós esztergomi érseknek, Telegdi Csanád utódjának anyja; a másik Toldi Csókának, bihari főispánnak lett a felesége, kinek két fiát: Mihályt és Jánost, az egyiket Károly királyra, – a másikat nagybátyja, Csanád érsekre való tekintetből XXII. János pápa 1320 július 2-án, illetve 1333 október 2-án kinevezte esztergomi kanonokoknak, jóllehet már egri kanonok és főesperes is volt.
Csanád érsek a XIII. század utolsó negyedében, hozzávetőleg 1280-ban született. A Gondviselés Csanád bölcsőjébe fényes származásán fölül több más talizmánt rejtett: magas szellemi képességet, mely vallásosságot, törhetetlen, de óvatos erélyt és nagy vagyont. Roppant terjedelmű birtokok Bihar, Csanád, Temes, Szerém, Vas, Győr és Mosony vármegyékben, a Száván túl a mácsai bánságban és Erdélyben még a XIV. században is a Csanád nemzetsége kezén valának. Ott vala a Várad-melléki (Mező-) Telegd is, a hol Csanád érsek bölcsője ringott. Elég fiatalon, félig még gyermek korában lépett a papi pályára. Már 1295-ben mint kántor-kanonokot találjuk a váradi székesegyházban. Első kiképeztetését a váradi káptalani iskolában nyerte tehát, de kétségtelen, hogy időközben (1296 és 1299) között valamely külföldi jogegyetemet is látogatott, a hol „kiváló jogtudóssá” képezte magát. A Csanád-nemzetség tagjai, közöttük főleg Miklós, a Csanád érsek öcscse, később csanádi főispán, vérök hullásával is kitüntették magokat az Anjouk védelmében és szolgálatában, velök tartottak rokonaik, a Debreczeniek és Toldiak is; nem csoda tehát, ha a nagy és finom műveltségű Csanád is figyelmet keltett úgy a királyi, mint a pápai udvarban. Míg a váradi káptalanban fokozatosan emelkedett, olvasó-kanonokká és préposttá lett, addig Károly király titkos jegyzőjévé, udvari kápolnája ispánjává nevezte ki. Ugy látszik, Erzsébet királyné is legott megkedvelte, mert nemsokára, hogy Magyarországba érkezék, két szatmármegyei birtokkal ajándékozta meg, – talán hogy Csanád költségeit pótolja és fáradságát jutalmazza, melylyel XXII. János pápánál Avignonban követséget járván, a fölmentést kieszközölte, mely – Károly királylyal negyedfokú rokonságban levén, – házasságát akadályozta.* Közben a kegyesség, bőkezűség, jámborság s egyéb főpásztori erények mindinkább kifénylettek Csanádból; Várad székesegyházában öt oltárt emeltetett és gazdag alapítványt tett fönntartásokra; ezenkívül a várbeli kisebb Mária-egyház szolgálatára társas káptalant alapított préposttal és hat kanonokkal, kiknek számára ősi és szerzett birtokaiból illő ellátásról gondoskodék. Hozzájárulván a királyi pártfogás is, úgy esett, hogy az elárvult egri székesegyház káptalana szívvel-lélekkel püspökének választotta meg.*
Theiner: Hung. I., 467.
Bunyitay. A váradi püspökség története. II., 36. – Wertner. A magyar nemzetségek. I. 198. Karácsonyi. U. o. I., 344.
Kineveztetvén esztergomi érseknek, Csanád Avignonba küldötte Miklós fia Miklós váradi klerikust (nyilván a Vásárit) másodmagával, és folyamodott az érseki palást megküldéseért. XXII. János pápa megtette, a mit tőle kérte, átadta a követeknek a pallium archi-episcopalét, azzal, hogy vigyék el a váradi és 235veszprémi püspököknek, kiket megbízott, miszerint átvevén hűségi esküjét, az érseki joghatóság teljessége e jelvényét ünnepélyesen átadják az új érseknek.
Azonban az új érsekre súlyos teendők várakoztak. Az esztergomi egyház javai és jogai bitorlók kezében, főtemploma, vára, palotája elhanyagolva, szinte rombadőlve! Már a pápa is abban a reményben nevezte ki érseknek Csanádot, hogy benne megtalálta azt az egyént, kiben az akarat és képesség, a tudás és erő megvan arra, hogy a főegyház károsítóit megfékezni, jogait fönntartani, sőt gyarapítani fogja, mint ezt az egri püspöki széken megmutatta. A főgondot Esztergom, az érsekség székhelye okozta. Csanád maga beszéli, midőn az érseki székbe áthelyezték, fájdalmasan látta székesegyháza nyomorúságát és romlását. Nemcsak erősségének külső falai (már t. i. Esztergom vára), hanem a templom szentélye is, – mint ezt mindenki tudja,* – alapjáig meg volt rongálva. Nehogy tehát az imádság háza, a megfeszített Jézus hajléka, melyet Szent István, az első magyar király Sz. Adalbert püspök tiszteletére építtetett, úgy belsejében, mint külső erősségében elpusztúljon, annak megújítását szívből áhítá.
Hogy ez köztudomású volt, kitetszik a Bécsi Krónika előadásából.
Közóhajtás volt ez! Midőn a pápa 1321 deczember 8-án Toszti herczeg Boleszló érseknek különféle kegyelmi leveleket osztogatott, ezek egyikében ez is benne van: Minthogy az esztergomi székesegyház, mint a magyar király jelenti, nem sokára föl fog épűlni és szenteltetni, a szent atya bőséges búcsúkat enged nemcsak azoknak, kik fölszentelésén jelen lesznek, hanem azoknak is, kik a fölszentelés évfordulóját megünneplendik. Igen ám, de a székesegyház fölépítése és fölszentelése, melyet Károly király kívánatosnak, sőt szükségesnek tartott és – talán hogy az érsekre némi kényszert gyakoroljon, – előre jelzett, csak kegyes óhajtás maradt, a miért szemrehányást tenni Boleszló érseknek nem volt méltányos dolog, minthogy az időben az esztergomi érsekség jövedelme, a már érintett okokból érzékenyen megcsappant. Kétezer arany forintra, mai pénzünk szerint 21,000 koronára becsülte a pápai kamara (pénzügyi hívatal) taksája, ez pedig értett a papi javak taksálásához. Ez az összeg, illetve annak háromszorosa, ugyan még mindíg tekintélyes volt abban az időben; de sok helyre ment, főleg újonnan kinevezett főpapnál, annyira, hogy templomépítésére, várjavításra, palotatatarozásra, melyek mind főpapi kötelességek valának, aligha maradt egy apró dénár is. Csanádnak tehát másunnan kellett pénzt teremtenie. S azt ekképen tette: testvérei: Lőrincz, Miklós és Pongrácz elhúnyván, végrendeletileg 400 márka garast (nagy denárt, mintegy 16,000 koronát) adtak át neki, hogy e pénzt megőrizze kiskorú fiaik számára, míg ezek nagykorúak lesznek vagy szorúltságba jutnának. Csanád e négyszáz márkát a váradi káptalan kincstárában őriztette mindaddig, míg az esztergomi érsek székbe áthelyezték. Most kivette onnét és temploma építésére fordította; viszont, hogy kisöcscsét kárpótolja, Püspöki, Velkenye és Dézmástelek nevű érseki birtokokat, melyek közül kettőt már ő szerzett vissza pörös úton holmi bitorlóktól, a mondott összeg fejében Telegdi Lőrincz, Miklós és Pongrácz fiainak a saját és káptalana levele erejével adta, kik azoknak jó akarattal el is fogadták.*
Az eredeti okirat a rozsnyói püspökség levéltárában. V. ö. Fejér, CD., VIII/IV., 194. IX/I. 227. – Úgy látszik, Csanádnak a mondott czélra még némely örökölt birtokait is zálogba kellett vetnie, mert midőn 1366 június 10-én Telegdi Lőrincz fia, Tamás és János fia, Lőrincz megosztoztak Telegden és egyéb biharmegyei birtokokon, Kemecsén és Kisfalun nem osztozhattak meg, minthogy Csanád érsek azokat zálogba adta volt rokonainak, Makófalvai Pál fia Dénesnek és testvéreinek. (L. Báthory-féle transsumptum 4. levelét, mely megvan az Országos Levéltár dipl. oszt. 322. száma alatt.)
A székesegyház újjáépítése.
A tornai dézma.
A gömöri tized.
Az érseki birtokok visszaszerzése.
Birtokszerzések.
Kedvezményes vámok.
Adományok.
Károly király halála.
Nagy Lajos.
Endre és Giovanna.
Visszaélések az egyház terén.
Csanád avignoni követsége.
Főpapok panaszai.
A pápai tizedszedés.
A szentgyörgymezei prépotság.
Templomépítkezések.
A benczés-rend reformja.
Sérelmek, panaszok.
