Dörögdi Miklós.

Teljes szövegű keresés

Dörögdi Miklós.
Boleszló herczeg-érsek elhúnyván, ismét összegyűlekezett az esztergomi főkáptalan és összes szavazataival megválasztotta érsekéül Dörögdi Miklós pozsonyi prépostot. Miklós, választott érsek, Zala vármegyében született, Dörögdön, atyai birtokán, honnét nevét kölcsönöztük. Papi pályáját mint veszprémi kanonok azzal kezdette, hogy elment a bolognai egyetemre tanúlni, hol oly tekintélyt és tiszteletet vívott ki magának, hogy 1316 május 1-én megválasztották őt rektornak. II. Tamás érsek is számított e jeles férfiú szolgálatára és lefoglalta őt azzal, hogy kinevezte nyitrai főesperesnek. Rektorsága arról emlékezetes, hogy akkor hirdették ki a bolognai egyetem új törvényeit, melyeknek egyetlen példányát a pozsonyi társas káptalan könyvtárában őrzik. Rektori hívatala leteltével, nem sok időt töltött Bolognában, minthogy 1319 elején már Esztergomban találjuk, az érseki iroda főnökeként. 1320 szeptember 20-án már pozsonyi prépost. Mint ilyen, buzgó tevékenységet fejtett ki egyháza jogai megvédésében kiváló érdemeket szerzett. Megnyerte I. Károly király kegyét is, ki őt elsőben megtette káplánjának, utóbb az egri püspökké választott Telegdi Csanád helyébe a királyi kápolna ispánjának.
Dörögdi Miklós az esztergomi káptalan ráeső választását elfogadta, az érseki széket elfoglalta, azután a káptalan küldötteivel együtt, Avignon felé vette útját, hogy a pápától megerősítését kieszközölje. De Konstanz előtt, merre útja Avignon felé vezette, gróf Monfort Hugónak és Rudolfnak, mesterségök szerint rablólovagoknak kezébe került ő és útitársai, kik őket letartóztatták, lovaiktól, pénzöktől és egyéb javaiktól megfosztották, a mint ezt XXII. János pápa 1329 április 1-én kelt, s a konstanzi püspök, prépost és dékánhoz intézett leveléből értjük, melyben elrendeli, hogy az útonálló grófok mindaddig egyházi kiközösítés alá rekesztessenek, míg foglyaikat szabadon nem bocsátják. A pápa rendeletének meg volt a kellő hatása, a mennyiben Dörögdi Miklóst és társait a következő 1330. év derekán Avignonban találjuk. Itt azonban új nehézségek keletkeztek. I. Károly magyar király ugyanis nem járult Miklós úr választásához; ő a nagyérdemű Telegdi Csanádot, Eger ép oly szent életű és bőkezű, mint hazafias és buzgó püspökét kívánta az ország első főpapi székébe emelni s ebben az országos közvélemény mögötte állott. Hogy Károly király Telegdi Csanád érdekében működött, kitetszik abból is, mert a királyi levelek záradékában az van, hogy az esztergomi érseki szék üresedésben áll, pedig Miklóst már megválasztották; hogy pedig Károly király czélja elérésére nagybátyja, Róbert sziczilia király hatalom közbenjárását is kikérte, az meg abból tetszik ki, mert XXII. János pápa abban az időben, midőn ez az ügy elbírálása eléje került, nemcsak a magyar király, hanem a szicziliai király kértére is kegyelmet osztogatott, egyebek között Csanádnak is, miből nem alaptalanúl azt a következtetést vonhatjuk, hogy mindkét király követséget járatott ugyanakkor Avignonban. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy mert Dörögdi Miklóst az esztergomi káptalan érsekének megválasztotta s ő a ráesett választást elfogadta, a király kegyét, vagy Telegdi Csanád barátságát elvesztette. Ellenkezőleg: nem csak a pápák bíztak meg 1361-ben bekövetkezett haláláig tudásában, hűségében és erélyében, elannyira, hogy számos kényes magyar kérdés elintézését okosságára és határozottságára bízták; hanem mindinkább megerősödött I. Károly és Nagy Lajos kegyelmében, kik érdemes szolgálatával nem egy ízben éltek; sőt Telegdi Csanád is, ki az esztergomi érseki méltóságért nem törte magát, hisz Avignonban nem is mutatkozott, mindvégig fönntartotta s élvezte a jeles férfiú barátságát. Az esztergomi érsekség kérdése pedig úgy dőlt el, hogy elsőben Dörögi Miklós önként lemondott mindazon jogokról, melyek reá az esztergomi káptalan választásából háramlottak; 234XXII. János pápa azután az ekképen megürült esztergomi érseki székre Telegdi Csanád egri püspököt helyezte át (1330 szeptember 17-én); helyébe pedig egri püspöknek Dörögdi Miklóst tette, különösen kiemelvén tudományos műveltségét (1330 október 1.) és a tusculumi püspök által fölszenteltette, sőt az esztergomi érseki javadalom féljövedelmét is neki engedte át, mert – úgymond, – választott esztergomi érsek volt.*
Lásd a Századok 1897. évfolyamában Pór Antal: Adatok a bolognai és pádovai jog-egyetemen a XIV. században tanult magyarokról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem