A káptalan palotája.
A káptalan palotája.
Hogy Esztergomnak, az Anjoukorban is még Magyarország első, leggazdagabb és legpompásabb városának, a Zenia palotáján kívűl más palotái, nagyobb kőházai is voltak, kétséget nem szenved. Egy ilyen palotája volt ott a káptalannak is, melyről a következőket tudjuk: Márton szabó, a káptalan jobbágya, Esztergomban, a Szent Lőrincz plébániájában, megvett hajdan Greczia asszonytól, Herbort és Ivor mesterek nővérétől egy palotát, mely a káptalan esztergomi területén feküdt és a piaczczal volt határos, 72 márkán. E palota után 2 1/4 márka bért kellett volna fizetnie a káptalannak. Azonban e bért a sok csapás miatt, melyek az országot érték, megfizetni nem tudta, a miért bérhátraléka évek hosszú során annyira megnőtt, a mennyit ért a palota. Átengedte tehát a káptalannak, a hozzávaló pinczével, két faházzal és egyéb járandósággal, melyek mind a káptalan területén feküdtek.* Úgy látszik, ezt a palotát engedte vissza Esztergom város tanácsa a káptalannak 1357. május 1-én, jó szerén, a mi abban az időben annyira szokatlan volt, hogy hajlandók vagyunk azt hinni, hogy ez a nagytekintélyű Vásári Miklós érsek közbenjárása nélkül nem történhetett meg.*
Knauz, Monum. Eccl. Strigon. II, 613.
Fejér, CD. XI. II. 646.
* * *
Vásári Miklós és társai, miután a kettős litvai hadjáratot egyidőre elégséges sikerrel befejezték, minden tehetségüket megfeszítették, hogy hazafias programmjokat megvalósítsák. Siettek megtenni minden előkészületet arra, hogy Dalmátország visszafoglalásra kerüljön. Mindenek előtt szövetségeseket kerestek és találtak, miáltal a diplomáczia hozzájárulását, mint ma mondanók, kinyerték Dalmáczia visszahódítása érdekében, mihez már akkor is nem kevés ügyesség és fortély kellett. Elsőben is IV. Károly császárt nyerték meg, ki nemrégen Budáról vette feleségül Nagy Lajos kishugát, Schweidnitzi Annát. A császár teljesen belement az akczióba. Hasonlóképen Miklós, aquiléjai pátriárka, a császár természetes testvére. Az osztrák herczeget azzal a segítséggel nyerték meg, melyet 1355 nyarán hozott neki Laczkfi Pál a svábok ellen.* E szövetkezéseknek nemcsak az a folyománya volt, hogy a tiroli és görzi grófok s a furláni urak szinte mind a magyar király részén állottak, hanem a hadkedvelő német lovagok közül számosan az amúgy is népszerű magyar király segítségére siettek. Sikerült továbbá megnyerni Carrara Ferenczet, Padova urát, a veronai Della Scalákat, Canino és Collalto grófokat, a cenedai püspököt, Feltre és Belluno városokat és kieszközölni, hogy a milanoi Viscontiak veszteg maradtak.* – Képzeljük, mennyi gondjába és utánjárásba került a négy Miklósnak, főleg Vásárinak és Kontnak, 268mert ők lépnek ismételve előtérbe e barátságos egyetértés és közreműködés kivívására! És ez még nem minden. Hogy a szerbek is cserben hagyták velenczei czinkostársaikat, a horvátok is kitartottak Csúzi János bán seregében, sőt a tengeri kalózok is közreműködtek, tatárokat is találunk Nagy Lajos seregében, melyet némelyek, (alighanem nagyítva), százezer emberre becsültek; a dalmát városokat is megszállta a lázadás szelleme: ezek mind oly jelenségek, melyeknek előzményeit sejthetjük és dícsérettel fölírhatjuk a magyar államférfiak érdemlapjára. – A fődolog mégis a pápa megnyerése maradt, és ennek módját Vásári Miklós eszelte ki a haza és az egyház iránti egyenlő szeretettel, mint ezt VI. Incze pápa leveléből* hozzá vethetjük. Az öreg Gelet fia Miklós nádor ekkor már nem élt, helyét Kont Miklós foglalta el, (1356 márczius végén).
Fontes domest. III, 166.
Anjouk. dipl. eml. II, 501 s köv.
Theiner, Monum. Hung. II, 30.
