A Kamocsay-féle sikkasztás ügye.

Teljes szövegű keresés

A Kamocsay-féle sikkasztás ügye.
Kamocsay László főpénztáros, a ki eddig köztiszteletben állott mind a polgári, mind a magánéletében: mint az inségügyi pénztár kezelője 10.217 forintot sikkasztott el a begyűlt 13.641 forintból. A betegágyán fekvő Kamocsay megvallotta bűnét s azt, hogy egyedűl őt terheli a vád. Ezen a nyomon elindúlva, az általa kezelt többi pénztárakat is felülvizsgálták és nagy megdöbbenéssel összesen 25.005 forint 37 krajczár hiányt találtak. A törvényes eljárásra bizottságot küldtek ki, később a belügyminiszter Torkos Kálmán osztálytanácsost királyi biztosúl küldötte le; majd a m. kir. ügyigazgatóság végezte az ügy megvizsgálását. Közben más vármegyei tisztviselők is gyanúba kerűltek, s egyre szélesebb hullámokat vert fel a botrányos ügy. Ezzel kapcsolatban nagy izgalmakat okozott az árva-vagyon kezelése, a mely körűl hasonlóan sok bajt találtak. Sikkasztást Kamocsay itt is követett el, 7108 forinttal károsítván meg a pénztárt; de azonkívül olyan rendetlen és nehézkes volt maga a kezelés is, hogy az árvák legtöbb esetben megrövidültek. A közgyűlés Besze János indítványára elhatározta, hogy a vármegyei központi, tömeges kezelésről lemond s az árvavagyont visszabocsátja a községi kezelésbe, s csak az ellenőrzést tartja fenn magának. De ez nem ment gyorsan. Hónapokon át húzódott a dolog a vizsgálat miatt s az árva-vagyon nem volt meg. Egyik ülés a másikat érte, a vizsgálat költségei is egyre szaporodtak, de fordulat csak 1868 februárban következett be, a mikor Kamocsay László a vizsgálati fogságban öngyilkossá lett. Ezzel azonban még semmi sem lett jóvá; hosszú hónapokon át dolgoztak tovább az egyes intézmények, különösen az árva-vagyon állapotának felderítésén és hiányainak pótlásán. Závody Albin másod-alispánnak hosszú ideig csaknem minden tevékenységét lekötötte ez az ügy. Az árva-vagyon fölötti döntést külömben a miniszter nem fogadta el olyan símán és újabb meg újabb jelentéseket s történeti átpillantásokat kért az árva-vagyonnak miként való kezeléséről. Ezzel telt el az egész esztendő, a nélkül, hogy bármi végleges intézkedés történt volna. A Kamocsay hagyatékából jóformán semmisem térült meg. Az árva vagyon kezelését pedig az országgyűlés szabta meg, az országos rendezés alkalmával.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem