Képviselő-választás 1896.

Teljes szövegű keresés

Képviselő-választás 1896.
A képviselő-választások október 28-án folytak le. Az egész vármegyében nagy korteskedéssel igyekeztek pártjukat erősíteni a jelöltek. Az esztergomi kerületben Földváry István és Frey Ferencz voltak a jelöltek s az utóbbi nyert nemzeti párti programmal, a köbölkúti kerületben Kobek István, a dorogiban Hulényi Győző győzött, mindketten szabadelvű párti programmal.
A régi lelkesedéssel ünnepelte a vármegye a királyt 1897 szeptember 27-én, mikor Ő felsége elhatározta hogy III. Béla királynak és feleségének, Antiochiai Margitnak Székesfehérvárott föltalált csontjait a budavári koronázó templomban helyezteti örök nyugalomra. Épen úgy, mikor a fővárosnak tíz szobrot adományozott. Az októberi közgyűlésen foglalkozott ezzel a vármegye s föliratot intézett a királyhoz. Szintén föliratot küldött II. Vilmos német császárhoz is, a ki a magyar király vendégeként az udvari ebéden híres pohárköszöntőt mondott.
1898 április 11-én a vármegye díszgyűlést tartott, a melyből a 48-iki törvények szentesítésének emlékére hódoló feliratot küldöttek ismét a királynak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem