Magyarosodás.

Teljes szövegű keresés

Magyarosodás.
A magyarosodás ügyéről tiszta képet abból a jelentésből kapunk, a mely a közigazgatási bizottság júniusi közgyűlésén tettek Andrássy János alispán és Vargyas Endre kir. tanfelügyelő. Megvizsgálták nyelvcsoportok szerint az esztergomi járás idegen nyelvű községeinek népiskoláit s az egyes községekről részletes jelentést tettek. Általában örvendetes eredménynek találták, hogy a magyarosodás szemmelláthatólag megindúlt s összeállították a jövőre való elveket is. Ezek közt szembetűnő az, hogy a vallástan tanításának nyelve mindenütt nemzetiségi, német vagy tót, úgy, hogy a herczegprímáshoz kellett fordúlniok hogy az országos törvénynek a tannyelvre vonatkozó szabályait hajtsa végre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem