Országos politika.
Országos politika.
Az 1869 januári közgyűlés nevezetesebb pontja volt az, hogy a bezárúlt országgyűlés fölött véleményeket nyílvánítottak. Igaz ugyan, hogy a vármegyei gyűléseknek a hozott törvények elbírálására joga többé nincs s csak kihirdetéséről és sikeres végrehajtásáról gondoskodik; de azért a nemzet véleményének megismerésére nem közömbösek azok a kijelentések, a melyek a közgyűléseken általános itéletképen hangzottak el. Forgách Ágost beszédének fontos e passzusa:
„Az országgyűlés, melyet jogos reménynyel, de mély aggodalmakkal is kísértünk, – mert hiszen nem csupán roncsolt belviszonyainknak mikénti rendezése, a szabadság biztosítása és terjesztése, hanem a nemzetnek állami jövő léte vagy nem léte forgott kérdésben. S a legutóbbi országgyűlésen alkotott törvényeket úgy, mint az 1848-iki törvényeket is, a közvélemény „vívmányoknak”, epochális törvényeknek szokta nevezni. És méltán, mert habár e törvények különböző időkben, különféle körülmények között alkottattak, mégis szabadságának, újjászületésének idejét, a nemzet e két törvény alkotásától számítja. Az 1848-iki és a most befejezett országgyűlésen alkotott törvények adták vissza e nemzetnek állami hatalom és tekintély súlyát, mely az ezredéves eredménydús története és régi törvényei szerint megilleti. E két törvény legszorosabb összefüggésben van egymással. A 48-iki törvényeket megrázkódtatás és az áldásos sikernek koczkáztatása nélkűl érvényre juttatni csak az 1867-iki törvények által lehetséges. És viszont ki az utóbbi törvényeknek igaz híve, annak az 1848-iki törvényeket nem szabad megtagadnia.”
„Nem akarok azon balvéleményeknek hosszas czáfolgatásába bocsájtkozni, mely az új törvényeket a 48-as vívmányoknak megsemmisítésével gyanúsítja…
„1848 és kiegyezkedés! ez volt a nemzetnek a múlt országgyűlés előtti jelszava. És e jelszók alatt választottuk meg a képviselőket. A kiegyezkedés terén a 48-nak sikeresítését lehetővé tenni, vagyis a polgárok szabadságait, a nemzetnek önállását, állami jogait, vérontás nélkűl érvényesíteni és biztosítani, ez volt a múlt országgyűlésnek magasztos feladata. És hogy e feladatát szerencsésen oldotta meg, elvitázhatatlan tények bizonyítják…
„1848-at lelkesedéssel, 1867-et pedig hálával fogadta a nemzet.”
A bő és valóban nagy politikai bölcsességgel tartott beszédet a következő szavakkal fejezte be:
„Bezárom szavaimat amaz óhaj kifejezésével, hogy a fejedelem és a nemzet közt létrejött egyezség, a visszaállított bizalom és szeretet, köztünk örökké fennmaradjon, és hazánk boldogsága, felvirágzása akadálytalanúl fejlődésnek indúlva, jogaink dönthetetlen megszilárdulást nyerjenek.”
A közönség óriási többsége éljenzéssel, harsogó örömmel hallgatta a beszédet. Az a „balvélemény”, a mely nem volt megelégedve az új törvényekkel, alig volt képviselve ezeken a gyűléseken. Rögtön el is határozták, hogy a vármegye közönsége az 1867–8-iki hongyűlésnek áldásos és tevékeny működéseért jegyzőkönyvileg hálát és köszönetet szavazzon.
A vármegye egész tiszti karának szólott, alkotmányos és buzgó működésük elismeréseűl az a kitüntetés, a melyet nyomban bejelentett a főispáni helytartó s a mely általános érdeklődést épen ezért keltett: Vargha Benedek első alispánnak királyi tanácsossá való kineveztetése.
