Vármegyei ügyek.

Teljes szövegű keresés

Vármegyei ügyek.
A februári közgyülésen hozzájárult a vármegye az aradi vértanúk szobrának felállításához, és pedig nagyobb lelkesedéssel, mint anyagi eredménynyel.
Sokat tettek ez időben „a korszellem előhaladásához méltó népnevelés” megteremtésére; egyelőre nagy bizottságot küldöttek ki, hogy az egész vármegyében vizsgálja meg a népoktatást és tegyen jelentést orvoslásáról.
Nagy örömmel fogadták április 14-én báró Eötvös József közoktatási minisztert, a ki a herczegprímás látogatására érkezett Esztergomba. Az új és lelkes idők heve nyílvánul meg az épen ülésező vármegyei bizottság határozatában, mikor nagy küldöttséget menesztenek a miniszter fogadására a pályaudvaron, és üdvözlésre a prímási palotában.
A vármegyének régi baja hogy nincs megfelelő székháza. Negyven év óta befolyás folyik a harcz a székház megnagyobbítása körül s még ma sincsen befejezve, ma sincs eldöntve, hogy új épületet építenek-e, vagy régit restaurálják. Már 1868-ban kibérelték hozzá a szomszédos épületet, de az is olyan szűk és sötét volt, hogy csak újabb bajok kerekedtek belőle; átalakítások kellettek volna, mivel pedig a közgyűlés nem volt adakozó e tekintetben, a tisztviselők bánták meg, a kik anyaggal túlhalmozva szorongtak a sötét zúgokban.
Szerencsekívánatokkal járúlt Ő felsége a király és a királyné elé a vármegye, Mária Valéria főherczegnő születése alkalmából s a felség személye körüli miniszter köszönetét lelkes szavakkal vették tudomásul.
Az augusztusi közgyűlésen meghatott szavakkal jelentette be a főispán Kruplanicz Ödön főjegyző elhunytát, a boldogúlt az előző korszakokban nagy tevékenységgel vett részt a vármegye ügyeinek vezetésében. Helyére a szeptemberi közgyűlésen választották meg Kruplanicz Kálmánt, az addig főárvagyámot.
423A vármegye állandóan lelkes és megelégedett hangulatát semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig múlik közgyűlés, hogy valamilyen formában bizalmat ne nyílvánítsanak a király vagy a miniszterium iránt. Igy az októberi gyűlésen, a király elmúlt dicső névnapja alkalmából bőven méltatják Ő felségének érdemeit, „a ki nemcsak koronás királya e nemzetnek, de azáltal, hogy annyi viszontagság után alkotmányunk teljes és tényleges visszaállítása és a belbéke megszilárdítása által nemzeti jobblétünk s virágzásunk alapítójává lőn, valamint az által, hogy a magyar királyok közül első, ki családjában a magyar nyelvet meghonosítva, nemzetiségünk hű gondviselője lőn: a magyar nemzetnek szeretetteljes atyja,” méltó rá, hogy Isten áldását kérje reá s családjára a vármegye közönsége.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem