Duinoiak uralma.
Duinoiak uralma.
Kié volt hát ekkor Fiume, ha nem a Frangepánoké? Erre a kérdésre csak negyvennégy évvel később kapunk pozitiv feleletet – egy velenczei okmányból. Eszerint Duinoi Hugó 1304-ben Velenczébe küldötte Máté fiumei birót, hogy számára a köztársaságtól 8000 lirányi kölcsönt vegyen fel, zálogba vetvén érte Fiume város összes vámjövedelmét.
Nyolc évvel később, 1312-ben, azt találjuk följegyezve, hogy Duinoi Rudolf, az előbbeni Duinoi Hugó fia, rokonaival együtt Alberti Miklós velenczei lakosnak köti le hat év tartamára a fiumei vámot, az előbbi okmányban is említett Máté biró jelenlétében, a ki esküvel kötelezi magát a szerződés végrehajtására.
Ezekből hát bizonyossággal kitűnik, hogy Fiume földesurai 1304-en innen – s mindenesetre már régebb idő óta is – a Duinoi lovagok. Ezeknek ősfészke, Duino vára, még máig is látható a trieszti öböl északnyugoti szélén, nem messze Miamarétól, egy a tengerbe merészen kiszökellő kősziklán. A család okmányilag már 1139 óta szerepel, s tagjai elébb a nagybirtoku aquileiai patriárka, később a hatalmas görczi grófok hűbéreseinek (ministeriales) vallják magukat, tehát e birodalmi fejedelmek révén a német császár alattvalói. A Fiumara tehát ekkor újra mint határfolyó tűnik elénk, elválasztván a német birodalmat a magyar korona területétől.
Mikor jutottak Duino urai Fiume birtokába, annak nyoma veszett. Ellenben csaknem bizonyosan kimutatható, hogy kitől kapták. Régi egyházi krónikák említik, hogy e város a Monte Maggiore tetejéről egész a Fiumara–Recsináig elterjedő partvidékkel, Moschenizze, Veprinaz és Castua helységekkel együtt nemcsak egyházi, hanem világi tekintetben is az 1827-ben megszünt pólai püspökséghez tartozott. A Duinoiak tehát valamely pólai püspöktől kaphatták az egész területet teljesített, vagy teljesítendő szolgálataik fejében. Tény az, hogy később nemcsak Fiume, hanem egész vidéke az említett helységekkel együtt a Duinoiaké, s azoknak úgynevezett Karszti uradalmát képezi. A pólai püspökök régi földesuraságának emléke különben még sokkal későbbi időkben is fennmaradt azon szokásban, mely szerint Fiume városa minden uj püspök bevonulásakor egy lovat, egy galambölyvet s két fehér ebet tartozott neki felajánlani.
A Duinoiak karszti uradalma tőszomszédja volt a Frangepánok horvát kiskirályságának. Az akkori idők harczias természetét, örökös apró háborúit tekintve már eleve föltehetjük, hogy e szomszédság nem volt mindig békés s határvillongásokban nem lehetett hiány.
Lehet tehát, hogy a Duinoiak és Frangepánok már régebben is viszálykodtak egymással; tény azonban, hogy 1337-ben fegyverrel támadtak egymásra. 53Ez évben ugyanis Duinoi György a görczi gróftól újra visszapártolt az aquileiai patriarkákhoz s ezt haddal is segítette Görcz ellen. A görczi gróf erre Frangepán Bertalannal szövetkezett. Egyesült seregeik elsőben is a Duinoiak birtokaira törtek s miután Györgyöt békére kényszerítették, együtt rontottak be Friaulba, a patriárka országába. Fiume ez alkalommal a Frangepánok kezére került, kiknek uralma alatt 1365-ig, tehát huszonnyolcz esztendeig megmaradt. Ez idő alatt a város tényleg a magyar korona tartozékának tekinthető.
Hogy a háborút követő két évben, 1338. és 1339-ben Fiume csakugyan a Frangepánok birtokában volt, az kiviláglik a következő esetből. Épp ez időben nehány fiumei lakos velenczei pénzek hamisitására adta a fejét. A köztársaság e visszaélést természetesen nehezen tűrte s meg is tette a szükséges diplomacziai lépéseket annak meggátlására. S ezekkel már nem a Duinoiakhoz fordul, hanem Frangepán Bertalanhoz, üzenetek és ismételt követségek által kérvén őt, hogy e visszaélést a neki alávetett területen akadályozza meg, s a hamisítókat megérdemelt büntetésben részesítse.
A város – mint mondottuk – csak 1365-ben került vissza a Duinoiak birtokába. Ez évben ugyanis Frangepáni István és János, az elhunyt Bertalan fiai visszaadják Fiumét (terram et castrum fluminis) Duinoi Hugónak, az időközben szintén elhalt György fiának, „véget akarván vetni az elődeik között uralkodott haragnak, gyülölségnek és viszálynak.”
