Habsburgi ház.

Teljes szövegű keresés

Habsburgi ház.
Az ezt követő 1366-ik év korszakalkotónak mondható nemcsak Fiume, hanem Ausztria, Velencze s az egész Adriai-tengermellék történetében. A Karinthia és Krajna megszerzése által hatalmasan megerősödött Habsburgi ház ez időtájt mindinkább kezdett délnek a tenger felé gravitálni, ellenállhatalan vonzó erőt gyakorolván a partvidék kisebb hűbéruraira és városaira. A görczi grófok, hogy maguknak erős hátvédet biztosítsanak, már 1361-ben osztrák főuraság alá adták magukat. Példájukat csakhamar követte Duinoi Hugó is, 1366-ban hűséget fogadván III. Albert és III. Lipót osztrák herczegeknek.

Fiume. – Az Arco Romano.
(Eredeti rajz)
Duino urának e nagy következményű lépése folytán Ausztria most első izben nyomult előre a tengerig, két fontos poziciót nyervén az Adria partján: nyugoton Duinot, keleten Fiumét a környező partvidékkel együtt. S ezzel megkezdődött Ausztria versengése Velenczével, mely ellenkező irányban szintén igyekezett hatalmát a tengerpart mentén kiterjeszteni. A Habsburg-dinasztia e térfoglalása az Adria partján új reményt öntött a triesztiekbe is, kik nehezen tűrték a kereskedelmüket megbénító velenczei uralmat. Duino urának meghódolása után már két esztendővel (1368-ban) fellázadtak Velencze ellen, s Ausztria herczegeihez fordultak segítségért, késznek nyilatkozván az osztrák főuraság elismerésére. A vitéz III. Leopold el is jött Trieszt falai alá az ostromló velenczések ellen, de visszaveretett, mire a város megadta magát. 54A velenczések pedig bosszúból még ez évben (1369.) a most már Ausztriához tartozó Fiume alá jöttek s földúlták és fölégették.
A triesztiek azonban tizenegy év mulva, midőn Velencze a Genuával és Nagy Lajossal való háborúja folytán végveszélyben forgott, felhasználták a köztársaság szorongatott állapotát s újra behívták az osztrákokat. Ezúttal simán ment a dolog. A város egyszerűen kaput nyított Leopold herczegnek, aki a lakosokat régi szabadalmaikban megerősítette s ez idő óta (1382.) Trieszt megmaradt osztrák kikötővárosnak.
Ezzel a két város történetének iránya hosszú időre ki volt jelölve. Mindkét kikötő századokon keresztűl szálka maradt a velenczések szemében, kiknek adriamenti birtokában éket képeztek. Nem lehetvén arra kilátás, hogy e két pontot Ausztriától elhódítsa, Fiumét illetőleg Velencze arra szorítkozott, hogy az előtte fekvő szigetek – Cherso és Veglia – megszerzésével a fiumei öbölbe vezető bejáratokat megszállva tartsa s ezzel a várost e nyilt tengertől elzárja; ami 1400 után sikerült is neki.

IV. Béla magyar király.
(Az orsz. képtárból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem