Velenczeiek feldulják Fiumét.
Velenczeiek feldulják Fiumét.
Fiuménak eddig szerepelt földesura, Duinoi Hugó 1399-ben magtalanul elhunyt s összes birtokait közeli rokonaira, a nagyhatalmu Walsee grófokra hagyta, kiknek elődei még a Habsburgokkal együtt jöttek volt be Ausztriába, s egy egész századon keresztül előkelő szerepet vittek Ausztria történetében, birtokra, méltóságra, hatalomra és befolyásra nézve vetekedvén a hires Cillei grófokkal. Bár a családnak már eddig is nagy kiterjedésű birtokai voltak a két Ausztriában és Stiriában, a Duinoi-örökség mégis nagyban hozzájárult a Walsee-ház eddigi fénye és gazdagsága emeléséhez.
Ez a nagy hatalom és gazdagság testvérei halála után csakhamar Walsee Rambert gróf kezében egyesült, aki 1422-ben bekövetkezett halálaig egymaga képviselte a házat. Az új földesúr csaknem fejedelminek nevezhető hatalma és tekintélye kétségkivül visszahatott a neki alávetett Fiume helyzetére is, mely alatta és utódai alatt kezd jobbágyközségből igazi várossá fejlődni.
Rambert fia és utódja, II. Rambert, 1422-től 1450-ig képviseli a családot. Az ő idejéből becses okmánygyüjtemény maradt fenn a fiumei levéltárban, melyből a község akkori beléletét tüzetesen megismerhetjük.
55E szerint Fiumét a hűbérúr nevében egy általa kinevezett kapitány (Raunacher Jakab) kormányozta. Emellett azonban a községnek eléggé kifejlett önkormányzati joga volt, melyet egy tizenhat tagu tanács gyakorolt, élén az évenkint váltakozó két biróval. A tanács határozatait a hosszabb időre idegenből – Olaszországból – szerződtetett törvénytudó jegyző foglalja irásba, többnyire latinul, néha azonban már olaszul is. A lakosság már ekkor is kétnyelvü. A tanácstagok – tehát az ősi családok képviselői – horvát nevüek; de ezeken kivűl a város lakosságában már akkor is sűrűen van képviselve az olasz elem, melynél többnyire kimutatható, honnan származott be. (Antonius Pertusano de Venecys, Castelinus de Pesauro, Calleli de Ancona, Johannes Albertini de Jadera – vagyis Zára, – Jacobus de Pisino, Prodanus de Pago, Anzelino Buonfioli de Florentia stb.) A fejlett olasz kultúra, mely épp e században lép virágzása korába, Fiuméban is természetszerű felsőbbséget szerez az olasz nyelvnek a kiműveletlen horvát fölött, s mint belföldi városainkban a német, úgy a tengerparton az olasz volt a kereskedés nyelve is.
