A «gyanúsak» üldözése.
A «gyanúsak» üldözése.
Erre azután kezdetüket vették az üldözések. A vármegyét zsandárokkal rakták meg, a magyar szót elnyomták és megkezdték a hajszát nemcsak azok ellen, a kik a szabadságharczban részt vettek, hanem minden – szerintök – legtávolabbról is „gyanus” hazafi ellen.
Október elsején vonultak be a Hurbanisták Rimaszombatba, Levatovszky ezredes vezénylete alatt és közöttük voltak a híres pánszláv agitátorok: Daxner, Bakulinyi és Francisci is. 8–10 napot töltöttek a városban a polgárság nyakán. Ekkor történt az, hogy mikor a parancsnok a lovát akarta megvasaltatni, a városban lévő két kovács, ú. m. Karabélyos János és Gyulay Gábor ezt megtagadták. Levatovszky kiadta a parancsot, hogy minden polgár szolgáltassa be fegyverét. A beszolgáltatott fegyvereket máglyába rakva, a piaczon égették el. Eltiltotta továbbá a fekete és a piros szalagok vagy kokárdák viselését.
A Hurbanisták elvonulása után a 6-ik tiroli vadász-század érkezett meg Fittler őrnagy parancsnoksága alatt. Az elszállásolás után az őrnagy rögtön kiadta a rendeletet a Kossuth-bankók beszolgáltatására s azzal a csellel élt, hogy az átvett összegnek megfelelő utalványt állított ki, minek következtében a lakosság azt hitte, hogy a pénzt visszatérítik. A Kossuth-bankókat azután elégették. Betiltották a mulatságokat, a zenélést és minden tömegesebb összejövetelt.
Számos menekülő húzódott meg ez időben a vármegyében, különösen a hegyek közt fekvő községekben. Irányi Dániel rövid ideig Baradna község Jaczko nevű ág. ev. lelkészénél rejtőzködött egy kísérőjével és ekkor ismerkedett meg a ploszkói Latinák családdal, melynek segítségével és fogatán a Latinák családnak egy Svájczban élő rokonához menekültek.
Tompa Mihályt is elfogták „A gólyához” czimű hazafias költeményeért, továbbá a csak nemrég elhunyt Lenner Miklós róm. kath. czimzetes kanonok, szentsimonyi plébánost, akkori rozsnyói gimnáziumi tanárt és Konyha József ev. ref. lelkészt is. Tompa Mihály mint keleméri lelkész Losonczy Ábrahámnál és Károlynál volt Susán látogatóban. Mikor a három jó barát az udvaron a nagy gesztenyefa alatt ülve, az ország állapotáról beszélgetett, a csűr tetején álló gólya kelepelni kezdett. Ez adta meg Tompának az impulzust „A gólyához” czímű költeményhez, melyet ott nyomban meg is írt és Rém Elek aláírással látott el, megfordítva írván Kelemér parochiájának a nevét. A vers megjelent, a csendőrök szimatot kapva, az eredeti kéziratot Losonczynál keresték, de a kézirat Losonczy anyósa: Patay Krisztina padlásán, a lenmag között volt elrejtve s így nem találták meg.
E versért fogták el azután Tompát és kétízben állították Kassán hadi törvényszék elé; azonban Albrecht főherczeg magánkegyelme következtében megszüntették ellene a vizsgálatot és szabadon bocsátották; de a hadi 571törvényszék auditora arra figyelmeztette őt, hogy „most frei, hanem több gólya nem csinálni.”
A bujdosók között volt egy Pauker Viktor nevű egyén is (Fábry János emlékiratai), ki Görgey táborában kitünő kémszolgálatot teljesített. Kétszer ítélte halálra az osztrák hadbiróság, de mindannyiszor megmenekült. Bujdosása közben Rókapart pusztára, Pongráczék házához került, hol hetekig tartózkodott; de a zsandárok megtudták és Paukernek csak annyi ideje volt, hogy a hátulsó szoba ablakán át a kukoriczásba menekülhetett. A házi gazda azután titokban Tamásfalvára hozta Pongrácz Arnoldnéhoz, a hol mint ,,unokatestvér” hosszabb ideig rejtőzködött. Pongrácz Arnoldné úriházában rajtakívül sok menekült talált szíves látást és rejtekhelyet.
Fábry Jánosnál, Binder Sándor név alatt egy lengyel menekült bújdosott: Sasscevitz Jaroszláv báró, ki a szabadságharcznak szintén egyik jeles vitéze volt.
