A millennium.
A millennium.
Az 1896-iki millennáris év február 11-én tartott rendkívüli közgyűlése választja, meg az országos díszbandériumban résztvevőket és pedig vezetőül Farkas Ábrahámot, lovasokúl pedig Fáy Barnabást, Hámos Aladárt, Fáy Istvánt, Hanvay Józsefet, Farkas Zoltánt és Szeleczky Zoltánt s a költségekre 5000 forintot szavazott meg. A bandériumhoz csatlakozott még Maurer Oszkár és Nehrer László. Egyidejüleg kimondja a vármegye, hogy hazánk fennállásának ezer éves fordulóját a saját körében is impozánsan óhajtván megünnepelni, a rendezésre Bornemisza László alispán elnöklete alatt, Török János, Samarjay János, dr. Szabó Samu vármegyei bizottsági tagokat és Lukács Géza főjegyzőt küldi ki.
Ez évben indul meg az új megyei székház építésére irányuló mozgalom, melyről a márczius 18-án tartott gyűlés számol be. A Tompa-szoborbizottság is ekkor jelenti be, hogy Holló Barnabás a szobrot már elkészítette.
A millennáris díszközgyűlést május hó 12-én tartották meg nagy pompával, a teljesszámú megyebizottsági tagok jelenlétében. A közgyűlést Hámos László főispán a következő hazafias, szép beszéddel nyitotta meg:
„Tekintetes vármegyei közgyűlés! Hazánk ezer éves fennállását ünnepli a szegény és gazdag egyaránt. A lélekemelő ünnepekben magasztosan egyesült a nép és a király s mindnyájan hálaadó imával fordulnak a mindenható Istenhez a nemzetnek juttatott kegyelmekért. A haza minden polgára, Szent István koronájának minden hazafias érzelmű lakosa áldja az ősöket, hogy ezer év előtt megszerezték e szép hazát, Attila örökségét s hogy nemcsak megszerezték, de meg is tartották, ezer éves küzdelem, szenvedés, de sok dicsőség között is úgy, hogy meg nem fogyva, meg nem törve, teljes erőben élvezi hazánk az alkotmányos szabadságot, a melynek körében államisága teljesen elismert, minden téren pedig kulturális előhaladottságát bizonyítja be a bölcs, igazságos, jó király vezetése alatt!
Az ősöktől öröklött hagyományos, lángoló hazaszeretet vezérelte vármegyénket is mindenkor, az vezette elhatározásában, hogy a mai napra a díszközgyűlésre egybegyűljön, hogy állami létünk forduló pontján hálát adjunk, hogy annyi balszerencse közt is megtartotta hazánkat az Isten különös kegyelme és egyuttal igaz, szent fogadalmat tegyünk, miszerint egy ezredéves mult által ránk hagyott hazánkat mint legszentebb, legfőbb örökségünket fentartjuk, mit nem zavarhat meg azon körülmény, hogy egyes tévelygők nem vesznek részt a nemzet általános örömében. Magasztos érzelmek hozták ide az ünneplő közönséget. Ezen érzelmektől eltelve üdvözlöm az igen tisztelt bizottsági tagokat, az egész vármegye közönségét s azon fohászszal 585zárom be szavaimat hogy: Isten áldd meg a magyar nemzetet, a királyt, a vármegyét.”
A zajos éljenzés lecsillapulta után a jelenvoltak a hálaadó istentiszteleteken vettek részt és azután folytatták a díszgyűlést, melyet Lukács Géza főjegyző a következő lelkes beszéddel kezdett meg: „Tekintetes vármegyei közgyűlés! A harangzúgás megszünte s hálaadó buzgó imánk elhangzása után remegő ajkakkal szólalok fel e valóban nagy ünnepélyen, mert tudom: erőm gyenge, méltó kifejezésben ecsetelni szivünk érzelmeit! A messze távolba kell tekintenünk, a népvándorlás korába, midőn kelet népe nyugat irányában tört elő, részben engedve más nemzet nyomásának, részben önszántából jobb hazát keresendő. E népáradatban látjuk a magyart bölcs Álmos vezérlete alatt a Kárpátok büszke ormán megjelenni; látjuk a harczedzett Árpád vezérlete alatt dúló csaták után új hazát szerezni. Vitéz nép volt ez, mely a műveltebb nyugat népei közé fészkelve, idegen szokás és ismeretlen nyelve mellett is magának fegyvere által tekintélyt szerzett; de bölcs vezetői is valának, kik, midőn a nemzet félelmes volta, dícsteljes hadviselés által Európaszerte elismertetett, a megalkotott új otthon, az édes haza fennállásának alapköveit hangyaszorgalommal rakosgatták össze.
Ezen alapkövek az alkotmány, a vármegyei rendszer mint alkotmánybástya felállítása, a meghódolt nemzetiségekkel való barátságos egyetértés megteremtése, a keresztyén vallás s ezzel a nyugati czivilizáczió felvétele valának. Jöttek a daliás idők, midőn a költő szavai szerint „magyar tenger vizében húnyt le észak, kelet és dél hullócsillaga” s midőn Hollós Mátyás dicső uralma büszkévé tette a magyart s nevét rettegetté hona ellenségei előtt! Dicső korszakok, melyeket azonban a gyász és keserv napjai sűrűn váltogattak. Hisz ösmerjük a tatárdúlás siralmait, az Anjouk fénye után Zsigmond szomorú uralmát, igazságos Mátyást követve Ulászló gyenge kormányát, korábban az olygarchák egyenetlenkedéseit, majdan a mohácsi eseményt, midőn nemzetünk, a török haderő súlya alatt, csaknem az enyészet hideg tengerébe temetkezett el. De nem temetkezett! Voltak e hazának jobbjai, kik a nemzet fiait ébren tartották s bár pártoskodás s ezzel szemben a hatalom kényszereszközei lankasztották a férfiúi tetterőt, születtek a nemzetnek Zrinyi, Frangepán, Bethlen, Báthory, Bocskay, Wesselényi és Rákóczyai, kik magasan lobogtatták a hazafiság, a vallások közötti egyenlőség s a szabadság fenkölt zászlaját s noha pártviszályok miatt e szegény hányatott ország ezen korszakban szenvedett legtöbbet, nemzetünkre éppen ezen kórszakból hárúl a legtöbb fény és dicsőség. E hosszú ezer év folyamán hazát szerzett, török-tatár rabigát rázott le, hogy szorosabban összeforradjon, pártosaiban legyőzé önmagát e nemzet, s dicső műve megkoronáztatására felsőbb hatalom angyali nemtőt küldött hozzá, hogy királyával rózsalánczczal köttessék egybe mindörökké! Ha igaz az, hogy jövő üdvösségünk a hit, remény és szeretet által biztosíttatik, van a magyarnak három szentsége, mely földi boldogulásának képezi sarkkövét s melyet szem elől tévesztenie soha sem szabad: a haza, az alkotmány és a koronás király iránti forró és lángoló szeretet. Nemzet és fejedelmei elfoglalták s megtartották földünket: kölcsönös egyetértéssel megalkották ezer éves alkotmányunkat; az 1848-as fényes napok lebonták a hon fiai közötti válaszfalakat; az új ezredév a béke áldásaival nyílik meg és nekünk – bár a fegyver zaja elcsöndesült – pihenni még sem szabad, a multak mulasztásait pótolnunk kell! Szeretjük honfitársainkat faji különbség nélkül s a mint szivünk mélyéből kívánjuk mindannyiunk anyagi felvirágozását, szívesen osztozunk velök az alkotmány-nyújtotta minden jogokban; de a kötelességek hazafias teljesítését is szigorúan követeljük. Egy mélységet kell betemetnünk, mely lelketlen bujtogatók által létesíttetett, visszaélve nemzetünk nagylelkűségével! Szomorúan tapasztaljuk, hogy idegen ajkú testvéreink némely részénél szeretetlenséggel találkozunk. Szent és hazafias kötelességet kell teljesítenünk; meg kell tanítanunk eltévelyedett testvéreinket a haza iránti szeretetre, zengzetes szép nyelvünk ismeretére, utat nyitni ezáltal az előrehaladás, a boldogulás egyenes ösvényére s mindezekkel biztosítani Szent István koronájának fényét egy jövő ezredévre. Dicső feladat; de csak úgy leszünk méltók őseinkhez, ha ezen hazafiúi kötelmeket híven, igazán teljesítjük. Szent fogadalmat is teszünk ezen ünnepélyes órában, hogy áldott 586hazánkhoz, alkotmányunkhoz s koronás királyunkhoz utolsó csepp vérünkig hívek leszünk, a reánk váró hazafias feladatok elérésében önzetlenül s teljes kitartással buzgólkodunk s e szent elhatározás, szent igéret hatása alatt buzgón fohászkodunk: nagy és nemes munkájában, Isten áldd meg a magyart!!!”
COBURG FÜLÖP HERCZEG.
A lelkesedéssel fogadott beszéd után az alispán előterjesztésére, a főjegyző a következő határozati javaslatot ajánlja elfogadásra: Szívünk teljességéből adtunk hálát az egek urának ama jótéteményeért, hogy szeretett, magyar hazánkat ezer esztendő zúgó viharai között megtartotta, nemzetünket jelenlegi virágzására juttatta. Jól mondotta az ünnepi beszéd, hogy a magyarnak, kinek a nagyvilágon e kívül nincs számára hely, három szentsége van: a haza, az alkotmány és a koronás király iránti szeretet! Áthatva ezen igazság erejétől, ezredéves fennállásunk ünnepélyén, a jelen díszközgyűlésen, lelkesedéssel adunk kifejezést hazánk iránti hagyományos, lángoló szeretetünknek, alkotmányunkhoz való szívós ragaszkodásunknak s koronás királyunkhoz őseinktől öröklött törhetetlen hűségünknek. E három eszmény fogja vezetni az új ezredévben is lépteinket, buzgalommal törekedvén azon, hogy vármegyénk népe között a kölcsönös testvéries szeretet hova-tovább megszilárduljon s az egyetértés által fokozott erő mellett békés munkásságunkkal országunk felvirágzását tőlünk telhetőleg elősegítsük. Mindezekről jelen ünnepélyes órában, nyílt őszinteséggel tanúbizonyságot tévén, szivünk ezen érzelmeit – buzdításúl s követendő példaként utódainknak – jegyzőkönyvünkben megörökítjük s ezredéves ünnepélyünk alkalmából ő cs. és apostoli királyi Felségéhez a mi legkegyelmesebb Urunkhoz hódoló feliratot intézünk.”
Az indítvány elfogadása után Máriássy Andor vármegyei bizottsági tag lendületes szavakkal fejti ki, hogy a haza fenntartása körül a vármegyei tisztviselők kiváló érdemeket szereztek; de érdemesek a méltánylásra a vármegye jelenlegi alkalmazottjai is; minek következtében ez ünnepséget reájuk nézve is örökre emlékezetessé tenni kivánván, indítványozza, hogy az 1896-ik év nyugdíjaztatásuk alkalmával három éves szolgálati időül számíttassék be. A közgyűlés az indítványt lelkesedéssel, egyhangúlag elfogadta.
Az augusztus 11-én tartott rendkívüli közgyűlés még mindig a millennium jegyében mozog. A közgyűlés Mihalik Dezső s társai indítványára, a vármegye tisztviselőinek és kezelő személyzetének az országos kiállítás megtekintését lehetővé tenni óhajtván, évi törzsfizetésük egy havi részét, millenniumi ajándékképen megszavazza. Ez alkalomból festtette meg a vármegye Neogrády Antaltól, Gömör vármegye jeles szülöttétől, a megyeház díszterme számára azt a históriai jelenetet, mely Széchy Máriának Wesselényivel való találkozását ábrázolja.
1897-ben a tavaszi közgyűlésből ír fel a vármegye a kvóta felemelése ellen. A május 19-én tartott közgyűlés, gr. Serényi Béla indítványára a kinevezett új megyés püspököt: dr. Ivánkovich Jánost küldöttségileg határozza el üdvözölni. Október 12-én rendkívüli közgyűlést tart, melyből Ő felségét 587abból az alkalomból, hogy Budapest fővárosnak 10 szobrot ajándékozott, hódolatáról és törhetetlen hűségéről feliratilag biztosítja.
A vármegyében is mindinkább terjedő szoczializmus az 1898 február 8-án tartott rendkívüli közgyűlésben arra indítja Farkas Ábrahámot és társait, hogy a már veszélyes mérveket öltő mozgalom meggátlása tárgyában indítványt nyujtson be. A vármegye ez ügyben felír a kormányhoz és az összes hazai társtörvényhatóságokat hasonló felirat intézésére kéri fel.
