III. József.
III. József.
A ritka szép ifjú 1792-ben mint a mosonmegyei nemes insurgensek vezére táborba szállt, hadakozásra azonban ezúttal sor nem kerülvén, hazatért Alsó-Sajóra, a hol birtokát gondosan kezelte. Később Leopold testvérével együtt beútazta Európát s Párisba kerülve, ott szépségével és jeles műveltségével annyira feltűnt, hogy I. Napóleon minden udvari ünnepélyre meghívta s különösen kitüntette. Rendkívül érdekes Andrássy Leopoldnak ebben az útban készített, rajzolt naplója. Minden helyet, a hol megfordultak, minden érdekes jelenetet ugyanis lerajzolt Leopold gróf s ez a napló máig megvan Betléren, a hol Andrássy Géza gróf kegyelettel őrzi. Andrássy József neje volt a csodálatos szépségű Csáky Valburga grófnő. A huszonhét éves, viruló szép asszony halála nagyon tragikus módon történt. Udvari bálra kapott ugyanis meghívást Bécsből, de az elmenetelben óriási náthája gátolta. Ekkor valaki azt tanácsolta neki, hogy olvasztasson fel spanyolviaszkot s annak a forró gőzét szívja fel. Ezt meg is tette a grófné, de a kuruzslás végzetessé vált, mert tüdőbajt kapott, a mely virágjában eloltá ifjú életét.
Andrássy József később maga is elbetegesedett s életének több mint két tizedét ágyban fekve töltötte. Azonban a gróf nagyon kedélyes, türelmes beteg volt. Minden érdekelte, a mi a külvilágban történt, olvasott, írt s hogy munka nélkül egy pillanatig se legyen, arany csipkékből, selyemszövetdarabkákból tépte ki a szálacskákat, vulgo: czupfolt. Dr. Marikovszky rozsnyói orvos gyógyította, a kit egyizben külföldi tanulmányútra is elküldött. Különösen szerette a zenét és a litteraturát. Ha a rozsnyói „Fekete-Sas” vendéglőbe magyar theátristák jöttek, azokért rögtön hintókat küldött a gróf s kihozatta őket magához, Alsó-Sajóra.
Egy alkalommal így került a híres, első magyar operaénekesnő, Déryné is, többed magával Alsó-Sajóra. A legbájosabb bohém-asszony közvetetlen kedvességgel írja le naplójában, hintókon hogy menének abba’ a rossz kis faluba, a hol „nagy, puszta udvar, nagy épület, igaz, látszott, hogy sok szobával bíró, de semmi grófi nem mutatta magát”. Aztán párhuzamot vont „Leopold gróf pompás betléri kastélya és kertje” s Alsó-Sajó közt. De csakhamar rendkívül megnyerte a „kedves, nyájas társalgású gróf József”, a ki noha ágyban feküdt, maga így bíztatta Dérynét: „Jöjjön csak közelebb húgocskám, nem vagyok én olyan nagyon beteg, csak a lábaim rosszak, nem akarnak szót fogadni.” A férfiakkal is nagyon nyájaskodott, egyre tessékelte őket, egymásután mondogatta: „Hozta Isten, hozta Isten!” Déryné leírja aztán, hogy milyen pompás ebédet adatott a gróf s hogy a fekete kávét megint csak a beteg szobájában kellett meginniok. Andrássy József sokat beszélt a külhoni, különösen olaszországi operákról, sóhajtva mondván, hogy: „de most már itt fekszem és mindeneknek vége.” Dérynét kérte, hogy énekelne neki valami jó magyar nótát, mire a diva azonnal előadta az akkor oly divatos: „Mariskám, Mariskám, eszem a szentedet” és a „Cserebogar”-at. Mikor pedig elbúcsúztak, homlokon csókolta a művésznőt s egy kis rózsaszín papirt adott át neki, félig súgva: „nem magának, ez a nagy Dérynének semmi, de annak a kis Mariskának, a ki olyan jól nótázott. Naplójában naiv őszinteséggel leírja Déryné, hogy alig várta, hogy megnézhesse, mi van a rózsaszín papiroskában: „Uramfia, hát száz forint. Óriási nagy pénz volt az akkor. Hálát adtam az Istennek, a ki áldaná meg a jó grófot. Útra készültünk, el Rozsnyóról, hát épen jókor jött....” De mikor is nem jött jókor a segítség Dérynének, kora e legbájosabb bohém-asszonyának, a ki mindig pénzzavarban volt, örökké nyakig ült az adósságban s ezt naplójában is kedves közvetetlenséggel és igaz színekkel megírva, hagyta az utókorra.
Andrássy József, nagy pártfogója az akkor ébredni kezdő magyar szellemi életnek, egyetlen fiú (Károly) hátrahagyásával 1834-ben, Alsó-Sajón végezte életét s a veszverési templomban temettetett el.
