Népoktatásügy.
Népoktatásügy.
A vármegyei népoktatásügy 1868 óta állandó fejlődésben, emelkedőben van. Azelőtt itt is, mint országszerte mindenhol, az egyházak tartották fenn és gondozták az elemi iskolákat; de csak kevés helyen, mert az anyagi erők elégtelenek voltak és kevés a képzett, arravaló tanító. A hány iskola, annyi féle a szervezet és tanítási rend. Néhol a diáknyelvet is tanítják, máshol a magyart se.
A mult század elején a katholikusok a „Ratio educationis”-ban, a protestánsok pedig az 1790/91. törvényben adott jogaik szerint rendezgetik iskoláikat, felekezeti czím és jelleg alatt ugyan, de azért jobbadán a politikai községek segítségével, főkép az olyan helyeken, a hol a lakosság zöme egyazon vallásfelekezethez tartozott. Ezekben egy levén a költség az egyházzal egy számlára íródott minden teher, tehát az iskolafentartás terhe is, sőt van példa arra is, hogy többféle vallásfelekezettől lakott helyeken, a község valamennyi ott lévő felekezeti iskoláját tetemes anyagi segítségben részesítette. Általában el lehet mondani, hogy a tanítóknak, kántoroknak majdnem egész fizetésük a községektől erre a czélra adományozott földekből, terményekben és készpénzben nyújtott deputatumokból tellett ki.
Az iskolák külső jogviszonyaiban különben eleinte az 1868. évi 38. t.-cz. sem sokat változtatott. Valamennyi iskola megmaradt a felekezetek kezében, melyek iparkodtak a fentartási költségeket egyházlátogatási jegyzőkönyvek s egyéb okmányok vagy a szokásjog alapján a községek terhére állandósítani. Így történhetett, hogy a tagosítások idején, világosan a törvény 39. §-a ellenére, legtöbb helyen még a községi iskolai alapvagyonokat is a felekezeti iskolák tulajdonaként telekkönyvezték.
Másfelől azután az egyes egyházak legjobb akarattal és hazafias buzgósággal törekedtek arra is, hogy a törvény egyéb kivánalmai szerint berendezkedve, az iskolák belső szervezetének fejlesztésével emeljék a népoktatásügy egész szinvonalát. Lassan-lassan a régi rozzant vityillók helyébe tisztességes, új iskolaépületek emelődtek s azokban képesített, okleveles tanítók kezdték elfoglalni méltó helyeiket; jóllehet még az 1877-ik évben is sok a panasza miatt, hogy nincs elegendő okleveles tanító és e mellett 34 olyan iskolát említ az akkori kir. tanfelügyelő egyik jelentésében, a melyekben „nincs is külön tanterem, hanem csak a tanító konyhájában taníttatnak a gyermekek.” Pedig a tanítók konyhái se lehettek valami jókarban, mert hiszen még ma is nagyon sok az olyan felekezeti iskola, a hol a tanító lakása nem felel meg a törvény követelményeinek.
A tanítás eredményének szinvonala 1868 óta az egész vonalon fokról-fokra emelkedett. Egyházi és politikai hatóságok, valamint az egész társadalom vállvetve buzgólkodtak vármegyénkben a népoktatási összes törvények holt betűit való életté átváltoztatni. Az elemi iskoláztatás talán sehol sincs jobban végrehajtva, mint Gömör-Kishont vármegyében, a hol a kényszereszközöknek valami erősebb alkalmazása nélkül az iskolaköteleseknek több mint 90%-a jár iskolába.
Nagy segítségére van az iskolának sok községben a kisdedóvó, hacsak nyári gyermekmenhelyképen áll is fenn; mely népoktatási intézményt Gömör-Kishont vármegyében már jóval hamarább ismerték és meggyökereztették, sem mint arról (1891-ben) törvény intézkedett. Dobsinán pl. már 1853-ban állított az ág. ev. egyház rendszeres, mintaszerű kisdedóvót, melyet az országos hírű Fábry János vezetésére bízott, a ki egyike volt Magyarországon a kisdedóvási eszme legelső harczosainak.
Általában egy évtizeddel a kisdedóvási törvény életbeléptetése előtt itt már nagy számmal voltak dedók, állandó- és nyári gyermekmenhelyek, melyeket a vármegyei Közművelődési Egyesület segítsége mellett nagyobbára társadalmi 354úton szerveztek és melyeket a törvény hézagos volta s az anyagi erők elégtelensége miatt, csak ezen az úton lehet továbbra is fentartani. Igaz ugyan, hogy ezek a dedók elhelyezés és berendezkedés dolgában helylyel-közzel sok kifogás alá eshetnek, mindazonáltal nagy hasznára vannak a népnevelésügynek, ha másként nem, legalább azzal, hogy a munkásnép gyermekeinek, szülőik helyett, a nap bizonyos szakában gondját viselik. Sok helyt ezenfelül az ilyen kisdedóvók a magyarosító iskolák előpitvarai is.
A NAGYRŐCZEI ÁLL. POLGÁRI ÉS FELSŐ KERESK. ISKOLA.
A magyar nyelv tanítása nem magyar anyanyelvű községekben, az 1879. évi 18. t.-cz. életbeléptetése óta általában örvendetes eredményt mutat, de be kell vallani, hogy sok helyen még most sem teljesen kielégítő eredményt. Az állami, közigazgatási és egyházi főhatóságok egyértelemmel sürgetik folyton az iskolafentartókat a törvény teljes végrehajtására, a vármegye törvényhatósága és a közművélődési egyesület és időről-időre a közoktatásügyi minisztérium is évente több olyan tanítót részesít kisebb-nagyobb összegű jutalomban, a kik a magyar nyelv sikeres tanításában és terjesztésében kiváló érdemeket szereztek, mindazonáltal mégsem teljes mindenhol az eredmény. Minden attól függ, hogy – felekezeti iskolákban – ki a pap, ki a tanító; és hogy közülök a törvényen és kötelességen felül ki mily buzgósággal szenteli magát ennek az ügynek a szolgálatába. Mert a tiszta magyar községekhez viszonyítva, a nem magyar ajkú lakosság gyermekeinek oktatása kétszeres feladatot ró a tanítóra. Ennek sikeres megoldásához tehát hivatottság, lelkesedés és különös buzgalom szükséges. Szerencsére a felekezeti iskolákban is hovatovább több és több az ilyen buzgó tanítók száma, a kik a lelkészeknek hazafias támogatásával és segítségével az államnyelv tanítása és terjesztése körül kiváló érdemeket szereznek. Nagy baj, hogy az iskolák túlzsúfoltak, egy-egy tanító néhol 80–120 gyermeket is kénytelen oktatni. Természetes, hogy ilyen helyeken kevesebb az eredmény. Másik baj, hogy a felekezeti tanítók nem állandóak. Folyton vándorolnak egyik állomásról a másikra: így aztán az eredmény se lehet állandó, annál kevésbbé, mert sok állomás – tanító hiányában – néha évekig üresedésben van s így a gyermekek hosszú ideig oktatás nélkül maradnak. De nagy akadálya még a magyar nyelvi tanítás eredményének az a körülmény, hogy az istentisztelet nyelve a tótajkú lakosság templomaiban legtöbb helyen 355marad az, a mi volt évszázadok óta: tót. Pedig a nép jóindulatú és hazafias, szereti is, ha gyermekei magyarul megtanulnak, de azért a templomi szolgálatban az ősi szokásokhoz erősen ragaszkodik.
Legnagyobb, és lehet mondani: föltétlen sikert érnek el a magyar nyelv sikeres tanításában a „Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság”, az állam és a Coburg herczeg uradalmai által fentartott elemi népiskolák. Ezekben, a felekezetiekhez képest nagyobb (itt-ott jóval nagyobb) fizetés és rendezettebb viszonyok egyazon helyben huzamosabb ideig maradandóvá teszik a tanítókat, a kik nagyobb kedvvel és buzgalommal élhetnek feladatuknak, mert kevesebb növendék jut egyre-egyre, mint a zsúfolt felekezeti iskolákban; jobb az elhelyezés, teljesebb a felszerelés, van elég tanszer és a szegény gyermekek részére ingyen tankönyv, tehát könnyebb és biztosabb az eredmény.
Ezt maguk a felekezetek is kezdik lassanként belátni és egymásután önként ajánlják fel iskoláikat állami kezelésbe, annyival is inkább, mert erőforrásaik nem elegendők az iskolák önálló fentartására, jóllehet tanítóik fizetésének 800 koronáig való kiegészítésére és korpótlékaira a közoktatási kormány az 1893. évi XXVI. t.-cz. alapján közel 100,000 korona államsegelyt nyújt. Az államosítás rendszerint kétoldalú szerződés kötésével történik, melyben az államkormány a személyi kiadásokat, a felekezetek vagy községek pedig az elhelyezést és dologi kiadásokat biztosítják. A régebben keletkezett tiszolczi és rozsnyói állami elemi iskolákon kívül újabb időben a következő helyeken létesültek állami iskolák: Rimaszombatban, Nagy-Rőczén, Dobsinán (mindhárom helyen állami kisdedóvodával összekapcsolva), Újantalvölgyön, Rédován, Nasztrajon, Susán, Fekete-Lehotán, Nadabulán, Rudnán, Dobsina-Gölniczvölgyön és Dobsina-Rákpatakon. Ezekben összesen 55 tanító, tanítónő és óvónő működik. Most van folyamatban a nagy-szlabosi, felső-sajói és garamvidéki iskolák államosítása.
A felsőbb népoktatás kifejlett virágzó intézetek gondozása alatt történik. Van a vármegye területén összesen 1 állami felsőbb kereskedelmi és 7 polgári iskola. Az utóbbiak közül 2 állami, 2 községi és 3 felekezeti jellegű, mégpedig fiuk részére 3 és leányok részére 4.
