Családélet.
Családélet.
A mi a vármegyét lakó magyarok családéletét illeti, az teljesen megegyezik az ország magyar népének családéletével. Tudja, hogy a nép az állami élet alapzata és e tudatában családja körében rendet és jó erkölcsöt tart fenn. Az apa és anya ennek szigorú őrei. A házastársak megbecsülik egymást. A feleség a férjet uram, apjukom, emberem, emberkém, stb., a férj a feleséget, feleség, asszony, galambom, lelkem, stb. néven szólítja. A férj a feleséget tegezi, a feleség a férjet rendes körülmények között soha. A gyermekek sem tegezik a szülőket. Általában pedig azt mondhatjuk a megszólításokról, hogy idősebbek a fiatalokat öcsém, húgom, szolgám, fiam, – a fiatalabbak pedig az idősebbeket apámuram, anyámasszony, néném, bátyám stb. megszólítással illetik. A gyermekek nevelésére sokat ad a magyar; fiait, leányait szinte elkényezteti, míg iskoláztatja s azután is csak játékszerüen vezeti be a munkálkodásba. A családi összetartozás annyira ki van fejlődve közöttük, hogy egymás érdekeit még a távolból és távolba is megőrizni, fejleszteni és elősegíteni igyekeznek. A gömöri törzsökös juhászcsaládok olyan összetartozó nemzetséget alkotnak, hogy maguk közé más megyebelit, még bojtárnak sem fogadnak fel. Úgy ezeknél, mint általában a családoknál, az apa, nagyapa, mint a család feje föltétlen tekintély, a ki jutalmaz és büntet is.
172A családélettel szoros összefüggésben van a vendégszeretet is, a vármegye magyar népének kiváló erénye. Kinálásban, vendégmarasztalásban nemcsak a gömöri és kishonti nemes urak familiái, de a nép egyszerű családjai is híresek. A vendéglátás fűszerét természetesen a konyhák adják, a melyek a családi otthon képének is fontos kiegészítő részei.
A mit e tekintetben a vármegye magyarságánál tapasztalunk, azt nagyobb vonásaiban a tótságnál is feltaláljuk. Nem olyen kedves és megnyerő ugyan a családi kép, mint a magyarnál, de férj és feleség, gyermekek és öregek között általánosságban a fentebb előadott viszonyok vannak. A gyermek nevelésére, iskoláztatására nem fordít a tót nép annyi gondot és előbb fogja munkára is a fejlődő gyermeket. A rokonságban lévő családok sem tartják fenn annyira az érdekközösséget, mint a magyaroknál; de még a vendégszeretet sem olyan ezeknél, mint amazoknál. A konyha pedig már épen nagy különbséget mutat. Azért mondja a gömöri magyar figurázásképen, a vásárokon szerényen és szegényesen kosztoló megyebeli tótnak:
Lacit* ëgyé’, főgyi, në’ zab kënyëret!
Laczi-pecsenyét.
A dobsinai németség családélete ugyanazt a vonzó, kedves és nyugodalmas képet nyújtja, mint a minőt a Szepesség jóravaló németjeinél láthatunk. Nem ugyan forró lelkesedéssel, de megnyerő szerénységgel, szívességgel és őszinteséggel tudják ezek vendégszeretetüket gyakorolni. Konyhájuk pedig, néhány különlegesebb ételt nem tekintve, egészen magyaros. A dobsinai különleges ételek egyik legnevezetesebbike a Topscher cknetchen, a szalonnával, burgonyával és liszttel készült bányász-galuska, mely hatalmas nagy darabokban túróval, vajjal kerül a dobsinai bányászok asztalára. Nem kevésbé eredeti a tenyérnagyságú, túróval, de leginkább lekvárral töltött Pirochen, derelye és a hajdanában pisztrángmájakból, most pedig burgonyából, tejből, kevés lisztből és eczetből készült Feschlebert leves.
