Nyelvjárás.
Nyelvjárás.
Nyelvjárás tekintetében a vármegye mind a három nemzetiségénél eredeti és a vármegyét jellemző tájszolást találunk s így ezekről külön-külön kell megemlékeznünk.
A vármegyei magyarságnál két fő nyelvjárást: a sajóvölgyi és palócz nyelvjárást kell megkülönböztetnünk. Ehhez a két főcsoporthoz símul, mint átmeneti árnyalat, a keményebben pattogó szárazvölgyi és a lágyabban folyó rima-, csetnek- és turóczvölgyi dialektus. Mint teljesen önálló és szigetszerűen, egyetlen egy községben, a Rozsnyó melletti Csucsomban meghúzódó dialektus a gorgolyok öző nyelvjárása emlitendő. A sajóvölgyi nyelvjárás a szomszédos Borsod vármegye nyiltabb szájjal, tisztábban ejtett magánhangzóval, a kevésbé árnyalt a és e betükkel beszélt dialektusának hatását érezteti s mint ilyen, ha egyes mondat kötéseitől, a ragok és az áthasonulások elhagyásától eltekintünk, leginkább megközelíti az irodalmi nyelvet. Csakhogy ezen a gömörmegyei Sajóvölgyi nyelvjáráson rajta van ám a palócz dialektus bélyege is és éppen ez teszi különlegessé, az úgynevezett gömöries beszéddé. Ez a sajóvölgyi nyelvjárás csap át a Cselényen és lesz a szárazvölgyi reformátusok ajkán keményebbé s már az abauj-tornamegyei Cserehát nyelvjárásába átolvadó, míg fölfelé a Rima-, Csetnek- és Turócz-völgyekben a javarészt ág. hitv. evangelikus nép ajkán lágyabbá. Mint nyelvvidék azonban, a gömöri magyarság határozottan és egészben véve palócz-magyar, mert ennek a nyelvjárásnak a jellege, ennek a fajnépnek az egyénisége domborodik ki leginkább.
A kún eredetünek tartott, de származására nézve még teljes bizonyossággal mai napig meg nem határozott palócz nép nyelvjárása, egyike hazánk legérdekesebb, legjellemzőbb dialektusainak. Mint az északnyugati nyelvjárási területhez tartozó dialektus a vármegyének úgyszólván összes magyarjaira kiterjed és tisztán palócz, valamint palóczos nyelvjárásban nyilvánul. E nyelvjárást lágyság és a hanghordozás énekszerű hullámzása jelemzi és a régi magyar nyelv két jellegzetes sajátosságának a hű megőrzése, hogy t. i. az ly helyett soha sem l-et, sem j-t nem ejt és az ë hangot nem kivételesen, de általánosan, még az ilyen szókban is: csëpp, fël, këll, vërës, epër, kezë (v. kezi) kimondja. A kéttagú, hangrövidítő szótőket az egész ragozásban rövid hanggal ejti: level, keves, tehen. Jellemző az igazi palócz tájszólásban a sok kettős magánhangzó – diphtongus – (l aó, aólom, madoár), a melyet nem csupán hosszú magánhangzók helyett ejtenek, hanem még a rövid al, el, öl, ül, ul szótagok helyett is: auma, eúmegy, főüment stb. Nem kevésbé jellemző a nyilt magánhangzók tompított nyújtása: apâm, madâr, veręb és a zárt a helyett a többnyire szláv szinezetü á ejtése: ápâm. A mëg igekötő g-je mássalhangzó előtt elvész potlónyujtással: mëllátod, mëmmontam, mërrágtam stb. A foghangok helyett i előtt inyhangokat ejtenek, tehát ti, di, ni, li helyett tyi, gyi, nyi, lyi, p. tyizen, gyisznaó, gyiák, Petyi ütyi Katyit, emelyi, szórnyi. – Az igeragozásban az -it képzős igék felszolító módját ilyen érdekesen képezik: szomorijon, tërijen, készijétëk el; a fölszólító módban pedig a többes 3. személynek zárt 200kötőhangzóját: várjanak, mënnyenek, üssënëk, a t-végű igéknek (ha t előtt magánhangzó van) kötőhangzó nélküli befejezett cselekvését pedig: köttem (és nem kötöttem), futtak, mëgütték stb. formával fejezik ki. A névragozásban pedig nevezetes ez a három rag használata: -nott, -nol (ni, mi) és -nyi pl. Katyičknott vót (Katiéknál volt helyett), Kovácséknyi (hoz) mëgyen, sógornú (tól) jön.
A -val -vel v-jét a palócz mássalhangzó után is kimondja és az előtte álló mássalhangzóval nem hasonítja, pl. komâmval, rëggvel, Bërával. A szër rag a szóban szereplő magánhangzókhoz nem illeszkedik, mert a háromszor háromszër, az ötször ötszër. Az egyes szóhangokat is kihagyja a palócz tájszólás, pl. mâ’ (r) , maj’ (d). A -val -vel rag változatlan hasonulás nélkül való használatával ellentétben, némely mássalhangzót viszont sűrűn hasonlít pl. tënnap, mëmmëg, boss, úllesz. Miután egy-egy nyelvjárás jellemző sajátságait, még az illető nép lelkületével járó gondolkozásában is legteljesebben és legjobban az összefüggő prózai szövegben szemlélhetjük, itt adunk ilyet mutatóba:
M’eg is csak jaó a zöreg a hâznâ, ha ëcs csëpp eszë sincs is! Lâm az ëczczëri embër is úgy lëtt gazdag. Nem tom mâ, hun esëtt më’, de äsztom, hogy arra nâlónk fele va ót. Egy öreg embër va ót e, a kinek mâ nem tuttâk az hâznâ sëmmi hasznât vennyi. Aszt a fiju az apjânak: „Ugyan idës äpâm, kigyelmed mâ ugyis csak baj a hâznâ, mënnyi e k el a zoskolâs gyerëkëkvel a zoskolâba, hogy mi egis tëgyiek valamit”.
A zöreg embër më’fogadta a szót. Éczczër hogy a zoskolâbó’ hazafele gyütt, hât uramfija ëgy gyönyörűsiegës sziep hat lovas hintaó vâktát utânna. Sziepen kitiert a zutbao, mieg köszönt is nekik; ëcz cziep asszon, megieentelen valami nagy úr vaót. No, ëlieg a hozzâ, hogy az hintaóbó valami na’ zsâkot elejtëttek, oszt’ a zöreg më’tanâta. Gondója, im fëlvëszi, oszt hazaviszi, de bijon nehez va ót, maj’ me’szakajtotta, hogy emelnyi tróbuáta. Nehez, mër hogy im szin aranyval vaót telë. No, nem is birt a zöreg avval, hât bijon az fijâjé igyekëzëtt, ieppen csâ’ hogy gonoszú a zuton ne vesszék, ëgy híd alâ húszta nagy bajval.
Hat ëczczër csak gyün vissza az hatlovas hintaó akâr az forgaszęl; mieg is âll a zöreg embër eleött, oszt a szip dâma ki is szaót belüle, hogy aszongya: „Ugyan iedős bâcsikâm, nem lâtott kiegyelmed erre, valahol ëzs zsákot a zúton, asz’keresnienk, mër’ hogy im veszeőbe’ van”. Á zöreg embër më’, hogy im az hazugsâgot nem szokta, bijon így neki në: „Lâttam bij jęn, hogy a zoskolâbaó gyüttem.” – „Ó, ëbatta vien bolongya – igy a zúr; hâ mieg bolondda tartya itt az embërt la. Mikor va ót mieg a mikor eő a zoskolaba jârt.” – Avval oszt odieb mëntek. Á zöreg ëmbër më’ mënt ëgyenest haza. Ott azon melegibe e’monta fijânak, mënyinek, mit lâtott, mit hallott, mit cselekëdëtt. No elmëntek ezëk rögvest a zöregvel a zsâki é, oszt’ haza is viették. Bijon csapósan iepenségvel ëj jó véká vaót a zarany, oszt’ igen nagy módval lettek. Më’ is becsülték a zöreget hóttyáig, oszt’ nem kü’ték má’ a zoskolâba. Igy vëttiek oszt’ hasznât. Erre mongyák oszt, hogy miegis jaó a zöreg a hâzná.
