A természeti viszonyok befolyása az iparra és kereskedelemre.

Teljes szövegű keresés

A természeti viszonyok befolyása az iparra és kereskedelemre.
Gömör vármegyének földrajzi alakzata Magyarország képét tárja elénk kicsinyben; de nemcsak alakzatára, hanem természeti tulajdonságainak és népének őseredeti foglalkozására nézve is visszatükröződnek az ország jellemző tulajdonságai e megye sajátságaiban. Az őstermelés öszszes ágazatai mellett feltaláljuk e megyében a Magyarország népétől gyakorolt foglalkozások mindenikét; a mezőgazdaság, a bortermelés, az erdőgazdaság, az állattenyésztés társultak e megye területén a bányászat és kohászattal, az ipar és kereskedelem mindazon ágazataival, a melyek Magyarországon a multban és a jelenben gyakoroltatnak.
Sok körülmény hatott közre, hogy e megyében a magyar haza egyes vidékein elszigetelten és szórványosan gyakorolt kenyéradó foglalkozások mindannyia nemcsak ma, de már a történelmileg belátható multban is állandó keresetforrásai legyenek a megye lakosainak. Elsősorban is fel kell itt említenünk az anyagtermelést, a mely lehetővé tette és teszi a foglalkozásoknak e megye területén olykép való megoszlását és sokféleségét, melyhez hasonló bőségét a keresetforrásoknak ezenkívül az ország talán egyetlen vármegyéjében sem találjuk fel. A megyének érczekben és fában való gazdagsága mintegy predesztinálták e vármegyét a vas-, ércz- és faipar magasfokig fejlesztésére; kitűnő szép fehér agyagja az agyag-gyártmányok ősi hazájává avatta Gömörmegyét; termékeny völgyeiben az állattenyésztés magas foku fejlettségét találjuk fel, mely körülmény a bőr- és szőrmeipar korai kifejlődésének adott impulzust; erdeiben és lankás virányaiban a méhek ezrei tanyáznak s ezek szorgalmas munkája a megye híressé vált viasziparának s mézkereskedésének vetette meg alapját. És a hol idők folyamán a természet gazdag adományai számos virágzó iparág keletkezésének vetették meg az alapját, vajon nem egészen természetes-e, hogy ott csakhamar a kereskedelem is kifejlődött kezdetleges helyzetéből és a megye mezőgazdasági terményeinek, bányászati és ipari termékeinek forgalomba hozására, értékesítésére és ez okból a távolfekvő piaczok felkeresésére buzdította a megyének a kereskedelem gyakorlására különben is nagy hajlammal bíró lakosságát.
De nemcsak a természet gazdag adományai, hnem a geográfiai helyzet is hathatósan előmozdította Gömörmegyében az ipar és a kereskedelem magas fokra fejlődését. E vármegye a túlnyomóan iparűző és kereskedő Felső-Magyarország határpontján áll és ezt az ország főleg mezőgazdasággal foglalkozó részeivel köti össze. Gömör vármegye földrajzi fekvésének e tekintetben való jellegzetessége sokat veszített ugyan jelentőségéből ma, a gőz és villam korszakában, de irányadó, sőt kényszerítő befolyást gyakorolt a megye lakosainak foglalkozására nézve akkor, a midőn az árúcsere csak közbeeső piaczok igénybevételével volt eszközölhető. Gömör vármegye számos nyersanyaggal látta el a túlnyomóan iparos felső vármegyéket, a megye lakosai által feldolgozott nyersanyag pedig mezőgazdasági eszközök, ruházati és háztartási czikkek alakjában vándorolt az Alvidékre, nem is szólva arról, hogy a megye területén a mezőgazdaság körébe vágó oly termények is előállíttattak, 252melyek az ország minden piaczán, sőt a külföldön is állandó kereslet tárgyai voltak.

A rozsnyói mészáros-czéh meghívó-táblája.
A város tulajdonában levő eredeti után.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem