Vaskereskedés.
Vaskereskedés.
A vasárúk ősidőktől fogva a megye kereskedelmének legjelentékenyebb czikkei voltak. A vaskereskedést egész a XVIII. század végéig az úgynevezett „fuvarosok társulatai” közvetítették, ezek vették meg a vasat a gyáraktól és az ország minden részébe szállitották, az eladott vas árából a megye területén szükséges terményeket szerezték be s ezekkel megrakodva tértek vissza. Ilyen társulatok voltak: Csetneken, Jolsván, Nagyrőczén, Köviben, Nandráson, Ratkón stb. Ezek egyike „Ország” név alatt Jolsván még 1865-ben is fennállott. Ezek a fuvaros-társaságok jelentékeny szabadalmakat vívtak ki maguknak. Igy Rákóczy György Radnóton 1656 június 1-én kibocsátott rendeletével meghagyja az erdélyi vámhivataloknak, hogy a jolsvai vaskereskedőktől vámot ne szedjenek. Wesselényi Ferencz 1659 április 25-én és 1663 január 8-án Murányvárban kelt rendeleteivel inti a városok előljáróit, hogy a vassal és sóval kereskedő szegény embereket vásári sátraikban nyugton hagyják, a másik rendelet pedig a községek bíráit figyelmezteti, hogy a jolsvai szekereseknek „az Magyar Ország koronás kiralioktól arról való szép Privilegiumjok s szabadságok vagyon”, hogy peres ügyeiket tulajdon bíráik előtt intézhetik el, a miért is inti a községek bíráit, hogy az illető szekeresek peres ügyeibe ne avatkozzanak. A debreczeni kovács-, lakatos- és csiszár-czéhek is különös pártfogásban részesítették a nekik vasat szállitó jolsvai szekereseket, mert egy, a XVII. század közepén kelt levélben „vasáros uraiméktól esztendőnkint 12 pénzt” követelnek, ezért kötelesek levén őket „tisztességesen eltemetni, tolvajos időben pedig két mérföldig ő kegyelmek mellé kisérőket adni”. Később azonban, a midőn a főváros kereskedelme kifejlődött, a „fuvaros-társaságok”, vulgo vasnagykereskedők napja lealkonyult, mert a pesti kereskedőkkel a gyárosok egyenes összeköttetésbe léptek s a fővárosban bizományi raktárakat állitottak fel. Az 1842-iki vámreform, a mely a Magyarország és Ausztria közt fennállott vámsorompókat ledöntötte, Ausztriába is útat nyitott a gömörmegyei vasnak s Morva és Szilézia vasfinomító-gyárai leginkább innét szerezték be nyersvas-szükségleteiket, sőt a jobbminőségű fehér nyersvas Poroszországba is behatolt. A rúdvas és lemezvas egyik főfogyasztási helye pedig Bécs lett, mely az 1861-iki 224,000 mázsa termelésből 60,000 mázsát vett igénybe, míg Pesten 120,000, a tiszavidéki és aldunai piaczokon 35,000 mázsa helyeztetett el, a maradvány pedig Galicziában és a dunai fejedelemségekben talált piaczra. 1866-ban Gömörmegye vaskivitele a következő volt: nyersvas 460,000 mázsa 920,000 forint, finomított vas 224,000 mázsa 11/2 millió forint értékben.
Jelenleg, habár Gömörmegye nyersvastermelése az ország vastermelésének jelentékeny hányada, a vaskivitel a megye kereskedelmében nem játszik nagy szerepet, egyfelől azért, mert a gyári vállalatok a nyersvasat részint Gömörmegyében, részint más megyékben lévő vasgyáraikban maguk dolgozzák fel, részint azért, mert termékeik elhelyezése tekintetében a közvetítő kereskedést nem igen veszik igénybe. Vasfinomító és hengermű pedig, noha Gömörmegye állitja elő a legtöbb nyersvasat, csak a Garam völgyén van (Coburg herczeg-féle vasművek) s ezek termékei nagy részben az országban, kis részben Ausztriában közvetetlenül helyeztetnek el.
Egyéb bányatermékek kereskedelmi forgalma nem jelentékeny. Réz most már kevés vitetik ki. Antimon, „rozsnyói antimon” néven, azelőtt jelentékeny mennyiségben hozatott piaczra s az ezen proveniencziájú árú a másnemű antimonokot jelentékenyen felülmulta, most azonban már alig termeltetik. Nikel-kobald Dobsina kitűnő bányaterméke volt, melyet jelentékeny mennyiségben szállitottak a külföldre is.
