Középületek.

Teljes szövegű keresés

Középületek.
A város utczái (összesen 8), mint az minden régi, erődített városban tapasztalható, nagyobbrészt görbék, házai, csekély kivétellel, alig mondhatók városiaknak, legalább nem a modern izlés értelmében. A lakások ablakai szűkek, szobái alacsonyak, kivéve az újabb időből való vagy átalakított házakat. Van azonban néhány kiváló épülete is, melyek a város díszére szolgálnak. Ilyenek a főtéren levő kettőstornyú, románstílű róm. kath. templom, melyet Coburg Ferdinánd herczeg, mint az egyház kegyura egy híres bécsi műépitész terve alapján Wunsch uradalmi mérnökkel építtetett 1849-ben. Ugyancsak kimagaslik a főtéri épületek sorából a Coburgok hatalmas méretű, másfél emeletes renaissance-stilű kastélya. Építését Koháry András kezdte el 1796-ban, de csak 1801-ben fejezték be. A kastély homlokzatán trachit kőből vésett, hadijelvényeket feltüntető dombormű ékeskedik „NK” (Nicolaus Koháry) monogrammal. Lépcsőháza jolsvai fehér és kék márványból épült és menyezetét mithológiai alakokat ábrázoló freskók díszítik. Az épület főterme roccoco-modorban van kifestve. A kastély helyén eredetileg templárius-kolostor állott, majd később a Széchi-ház. Mind a kettőnek az alkotórészei még felismerhetők. Említést érdemel továbbá az ódon külsejű, homlokzatán Jolsva város czímerét viselő városháza, mely a régi, fából készült városháza helyén 1781-ben épült. Danielik Gy. és Holacsek L. voltak az építőmesterei. Az evangelikus torony és templom szintén figyelmet keltő, tekintélyes épület. Az utóbbinak 1789-ben, az előbbinek 1834-ben tették le az alapját. Csinos, de már újabb épület a vendéglő, melynek kiváltképen a főterme, ez időszerint ritkítja párját Gömörben. Az 1902–3. évben 8 ezer korona költségen restauráltatta a város e termet. Igen impozáns és a város látóképét nagyon emeli a honvédségi kaszárnya, mely 1897-ben 220 ezer korona költségen épült. Emeletes ház mindössze 13 van a városban.
Az utczák három kisebb és egy nagyobb teret alkotnak. Néhány jelentéktelenebb utcza kivételével az egész város korláti bazalt-koczkákkal van kövezve. A kövezést 80 ezer korona költségen 1902–3-ban végezték. Az egyes háztulajdonosok járdaköltségének 1/3-át a város pénztára fizette ki. Kellemes sétahelye a közönségnek a fürdőkert, szép hársfasorai, fenyőcsoportjai, virágágyai és díszbokraival. Maga a fürdőház, mely 6 szobát, 7 kádat 140és öt vendégszobát foglal magában, 1869-ben épült. Az újabb időben állandó nyaraló vendégei vannak a városnak, kik a hegyes-völgyes határban sok kellemes kiránduló helyet találnak. A fürdő-kertben levő, kényelemmel berendezett lawn-tennis pálya szép számú sportüző közönségnek szolgál testedző szórakozással. Nem messze ettől, a vasúti állomás mellett van a jégpálya, a hol szintén elég élénk élet uralkodik a téli idény alatt.

Jolsva. – A városháza és a róm. kath. templom.
Czibur Emil felv.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem