Történeti áttekintés.
Történeti áttekintés.
Időszámításunk első századaiban különféle szláv és germán törzsű népek laktak e vármegyében, a kik bányaműveléssel is foglalkoztak. Valószinűleg ezek voltak a város első alapítói. A határban lévő, ma is megjelölhető, arany-, ezüst- és rézbánya-telepek lakói tömörülhettek össze először ezen a területen.
Jolsvai fürdőépület.
Saját felv.
147Már jóval a magyarok bejövetele előtt rendes község lehetett e helyen, a mely fölött közvetetlen közelben vár emelkedett, melynek nyomai, védő árkai most is láthatók.
IV. Béla egyik diplomáján fordul elő először e város neve mint Illsvavár („Castrum Illsva”) 1243-ban. Valamivel később, 1299-ben III. Endre király diplomáján, mely a városi levéltárban látható „possessio Ilsua”-nak, azaz Ilsuafalunak neveztetik. Használatos nevek ezenkívül: Jelsava, Alsovia, Eltsch és Jolsva. A tót és német elnevezés az égerfától származik. Mikor lett várossá Jolsva, arra nincs adat. Feltehető, hogy Róbert Károly idejében (1330 körül), mint Dobsina, Pelsőcz és Csetnek.
Már az Árpádházi első uralkodók alatt királyi birtok lett kincses-bányái révén s mint ilyen szabadságot és egyéb előnyöket élvezett a többi hűbéres községekkel szemben.
A tatárjárás idején (1241–42) pusztult el valószinűleg az Ó-vár nevezetű, őrtoronynyal ellátott erődítmény. Ez tulajdonképen templárius barátok kolostora volt, a kik azután, hogy fészküket feldúlták, a mostani Coburg herczegi palota helyén építettek új kolostort. Ugyanekkor, a XIV. század folyamán földsánczokkal is körülövezték a várost, a Taplócza felőli út végén pedig és a mostani herczegi kastély mellett egy-egy őrkaput emeltek.
A város további fejlődésének, jólétének és tekintélyének alapját a vasipar vetette meg. Erre nézve Hunfalvy J. Gömörmegye leírásában (329. lap) ez olvasható: Nagy Lajos idejében „honunk belkereskedésének két főpontja volt Debreczen és Jolsva. S hogy e vállalat országos érdekű lehetett, bizonyítja az, hogy az iparűzők és kereskedők ezen testülete Ország-nak neveztetett.” … „Debreczen kötelezte magát, ha zavaros idők jártak, a búzával, pénzzel ellátott vállalkozó testületet visszatértében a pusztákon keresztül fegyveres poroszlókkal kísérni s a megrablástól védeni.”
Rákóczy György fejedelem a vámfizetés alól is felmentette őket. Egyes szabadalmaikat Mátyás király is megerősítette. Wesselényi Ferencztől is nyertek privilegiumokat. Híresek voltak annak idején az egyesületnek a báljai, melyek a közelmult évekig fenmaradtak Ország-bál név alatt.
János király a városnak 1539-ben tanácsi szabadalmat adott és ezen kívül 1552-ben pallos-jogot nyert.
Jolsva első urai gyanánt Egruch és Eliás grófok említtetnek 1243 körül. III. Endre egy perből kifolyólag bizonyos Herrikus lovagnak (magister) ítélte oda. Később az Ilsvayakat említi a történelem, kik nevüket is innen vették.
Közbejött azután a husziták inváziója. Az ezen évtizedekben történt morva és cseh letelepülések által a városban addig túlsúlyban volt németek 148mindinkább elszlávosodtak. Midőn Mátyás király a huszita uralomnak véget vetett, Jolsva a murányi parancsnokság tulajdonjogába ment át és sorsa annak sorsával változott. Így lettek urai Jolsvának egymásután a Tornallyaiak (1500 körül), később a hirhedt Basó (1549-ig), majd ismét a kincstár, azután sorra a Rothalok, kiknek a kincstár 100 ezer forinton zálogosította el a murányi uradalmat, utánuk a Széchiek (1609-től), majd Wesselényi Ferencz (1645), ismét felváltva a kuruczok és labanczok; egy ideig Bercsényi Miklós (1711-ig) is bírta Murányt s vele Jolsvát; végül 1720-ban III. Károly király a Koháryaknak adományozta, a kiktől házasság révén a Coburgokra öröklődött. A Coburgoktól – mint már említve volt – 1851-ben váltotta meg magát a város.
A város multjának szomorú eseményéről tesz tanúságot ama csetneki krónikás feljegyzés, mely szerint „az 1556-ik évben Jolsvát a törökök kegyetlenül megrabolták, felgyújtották és 400 embert rabságba ejtettek.” Békésebb, jobb kor virradt a városra a Széchiek alatt, kikben a csaknem tisztán protestáns lakosság nagy pártfogókra talált. A híres Széchi Mária (Murányi Vénus) itt esküdött hűséget Bethlen István grófnak, 1627 május 30-án, a Széchi-ház (most Coburg-féle kastély) kápolnájában. Wesselényi Ferenczczel való házassága állitólag szintén itt köttetett 1644 augusztus 7-én, de ez mivel sem igazolható. Ellenben bizonyos, hogy midőn Wesselényi 1645-ben főispán lett, Jolsván iktatták hivatalába.
Jolsva különösen 1655 óta, hogy Wesselényi nádorrá lett, gyakran fényes gyülekezések szinhelye volt. Több izben megyegyűlést is tartottak itt. A megyeház a régi honvédkaszárnya helyén állott. A város közepén levő régi templom, valamint a temetőn épült kis faszerkezetű templom (ma már nyoma sincs) ez időben az evangélikusoké lévén, Wesselényi – a ki maga buzgó katholikus volt – kis kápolnát építtetett a patak balpartján hitrokonainak, mely az 1829. évi nagy tűzvészben elpusztult.
Igen érdekes Wesselényinek az a kézirata, mely a városi levéltárban látható s az Óvár eladására vonatkozik. Többi között ez áll benne: „Mi Gr. Hadady Wesselényi Ferencz, Murány várának örökös ura, eladjuk Jolsvának „úri jóakaratunkból” „jure perpetuo” „Óvárt és a körül való erdőt” méltányolva lakosainak, „kedveskedésöket és engedelmességüket”, melyért ők „kétszáz forintot készpénzül attanak, item száz szablyát in flor. centum et viginti quinque (125 frt) és száz baltát similiter in flor triginta (30 frt).” Ez is a vasipar fejlettségét bizonyítja. Különben a város czímerében látható két bányászalak s a jobbról-balra lévő két harapófogó, két kalapács és üllő szintén azt szimbolizálja, hogy a bányászat, a vasolvasztás s általában a vasipar régebben itt elsőrendű volt.
A mult század elején, 1829 július 26-án óriási tűzvész pusztított Jolsván, mely a város nagy részét elhamvasztotta. Az ev. egyház ennek emlékét évente mint bűnbánati napot ünnepli, a július 26-hoz legközelebb eső vasárnapon.
Az 1848-ban megindult szabadságharcznak e város is szintere volt annyiban, hogy a nemzetőrök erre vonultak keresztül Murány felé a hurbanisták ellen. A jolsvai polgárok közül ez időben többen fogtak fegyvert s ontottak vért a hazáért.
Az abszolutisztikus korszakban fényes tanújelét adta hazafiságának a helybeli ev. egyház, midőn a hirhedt pátenst (1859) felháborodással visszautasította. Ugyanitt tartották meg 1860-ban azt a nevezetes egyházmegyei gyűlést, melyen a volt patentális egyházak visszatértek az autonom esperesség kebelébe.
Emlékezet okáért legyen megemlítve az is, hogy a róm. kath. templom fölötti városi toronynak nagy harangját a helybeli piacztéren öntötte Friedrich János beszterczebányai mester 1717-ben. Czirbesz János városi bíró buzdító beszédére a polgárság, főleg a nők – szegények és gazdagok – egymásután hordták az arany és ezüst ékszereket s dobálták az izzó katlanba, hogy a harangoknak minél tisztább csengésű hangjuk legyen. S valóban, főleg a nagy harangnak ritka szép zenéje van. Innen származik egyúttal az a tévedés, mely már többször került nyomdafesték alá, hogy Jolsvának rendes harangöntődéje volt. Ugyanazon torony kisebb harangját 1707-ben 149öntötte Kassán Schneider János nevű mester. Az ev. templom tornyán lévő harangokat 1844-ben önttette a város Beszterczebányán.
Röviden megemlítjük még, mint történeti nevezetességet, a város hegyeiben lévő két bástyaromot, melyeknek már csak az alapfalai láthatók. A multjuk teljesen ismeretlen. Csak puszta feltevés, hogy mint őrpontok Murány várát szolgálták s háborús időben tűzjelzésekkel érintkeztek egymással. Itt érdekesnek tartjuk megemlíteni azt a népmondát is, mely szerint a határban lévő két vár valaha hatalmas bőrhíddal volt összekötve, hogy a szomszédos várlakók egymással közlekedhessenek.
* * *
Források: Hunfalvy J. Gömör és Kishont leirása. 1867. – Bartholomaeides L. Notitia C. Gömör. 1806. – Ferjentsik J. Jolsvai és Murányi emlékek (tót ny). 1829. – Hoznek J. Jolsvai emlékek (tót ny). 1861. – Tomasik S. Denkwürdigkeiten d. Muranyer Schlosses. 1883. – Magyarország és a Külföld. 1898. – Acsády I. Széchy Mária. 1885. – Mikulik József . A reformáczió meghonosulása és első szervezkedése Gömörben. – Jolsva város levéltára, stb.
Jolsva város régi czímeres pecséte.
