A vármegye pusztulása.
A vármegye pusztulása.
A felszabadító háború óriási áldozatokat követelt. Az utolsó három év alatt a vármegye a folytonos hadátvonúlásoktól annyira elpusztúlt, hogy a Szigetközben alig egynéhány ház és gunyhó volt lakható állapotban; 1686-ban a pusztai és a sokorói járásban csak 17 helység (lakott hely) volt, de ezek is szánandó állapotban. A jobbágyság, a melynek házait a katonák elpusztították, földalatti vermekben vonta meg magát; a nemesség sem volt kedvezőbb helyzetben, a nagy része az idegen katonaság zaklatásai elől bátorságosabb helyre, vagy a városokba menekült. Maga Győr város is sokat szenvedett. A legnagyobb részt zsúppal, vagy náddal fedett házak a várost valóságos tűzfészekké tették s a gyakori tűzesetek nagyban hozzájárúltak a polgárok elszegényedéséhez. (Acsády Ign. i. m. 195. 211. Tört. Tár VII. 90.) Míg a felszabadító hadjárat tartott, a vármegye egész a karloviczi békekötésig (1699) szűntelenűl ki volt téve az idegen katonaság pusztításának. Különösen az abdai őrség ellen merült fel sok panasz, a mely 1688-ban Abdán 1200 frtig zsarolt, a következő évben pedig Bezit, Börcsöt és Öttevényt pusztította el, nem törődve azzal, hogy az utóbbi Széchenyi György érsek családi birtoka volt.
A magyar katonaság sem volt különb. 1689-ben a Pálffy-huszárok garázdálkodtak Pinnyéden, mire a vármegye a főszolgabírót küldte ki az okozott károk összeírására. 1690-ben a Leslie-féle ezred állomásozott a vármegyében, ez meg Téthen garázdálkodott. (Győri Tört. és Rég. Füz. I. 349. – Fehér Ipoly i. m. 512., 504., 579.) Midőn a császári hadak a Balkánról kiszorúltak, mindegyre több rácz menekülő érkezett hazánkba. Egyes rajok Győrbe is eljutottak, a hol már a XVII. század elejétől kezdve meg voltak telepedve az Újvárosban. De a bécsi kormány csak ideiglenes települőknek tekintette őket, s bár vallásszabadságuk biztosítva volt, az 1690 márczius 4-én kelt királyi parancs mégis eltiltotta őket attól, hogy Győr város területén bárminemű egyházi épületet emeljenek. (Fehér Ipoly i. m. 506.)
A XVII. század utolsó éveiben ismét sok csapás nehezedett Győr városára. 1686-ban a várban újból tűz ütött ki, mely ott mindent elhamvasztott, de a városban is sok kárt okozott. 1697-ben a vár ismét leégett. (Szávay Gyula i. m. 274.) 1698-ban nagy szárazság volt; a Kis-Duna vízszíne annyira alászállott, hogy a vízimolnárok és hajósok e miatt kénytelenek voltak hajómalmaikat és gabonaszállító hajóikat Gönyűn alól a Nagy-Dunába vontatni. Egyúttal kapva az alkalmon, hihetetlen mértékben verték fel az őrlési díjakat, azonfelűl az őrlésre hozott gabonát is jól megtizedelték. A vármegye 1698 áprílis 7-én tartott közgyűlésében csakhamar gátat vetett e zsarolásoknak egy szabályrendeletével; a melyben kimondotta, hogy mindazokat a molnárokat, a kik a szabályrendeletileg megállapított őrlési díjaknál nagyobb összeget számítanak fel, 12 frtra bűntessék; 346ha pedig a molnár az őrleni vitt gabonának egy részét elllopná „s’ aziránt a Czéh-Mester eleiben panasz mégyen, teljes satisfactiót tartozzék a káros félnek adni. Szabad legyen mind mostanyi, mind pedig jövendőbéli Vice-Ispány Uraknak az Czéh-Mestert comperta rei veritate megpálczáztatni.” (Zoltán Vilmos adatai.)
