I. Ferencz József Győrött.
I. Ferencz József Győrött.
1852-ben az új rendszer emberei már elérkezettnek hitték az időt arra, hogy az országot az ifjú uralkodónak bemutassák. De bármennyire is örültek Bach uraimék annak, hogy az uralkodó személyesen meggyőződhetik az új rendszerrel való általános megelégedettségről, az örömet csakhamar aggodalom váltotta föl, nem fognak-e felsülni az ünnepségek rendezésével, tudnak-e oly nagyszámú közönséget összecsődíteni, mely az uralkodó fogadtatásához minden tekintetben méltó leend, és kelthetnek-e akkora lelkesedést a lakosság között, a melylyel szédelgő űzérkedésüket elleplezhetik? A mint elhatározottá lett az uralkodó körútja, a rendeletek egész özöne zúdult a győri megyefőnök nyakába. Báró Hauer, a soproni kerületi főispán, már áprílis 20-án kelt leírattal felhívta a megyefőnököt, hogy lehetőleg igyekezzék hangulatot kelteni a fogadtatás érdekében. Május második felében Albrecht főherczeg helytartó megbízásából De La Motte már részletes utasítást küldött Dorner Ede megyefőnöknek, hogy a császárt a hatóságok, községek és a nemesség lelkes fogadtatásban részesítse. A nagy készülődések közepette a külsőségekre is nagy gondot fordítottak. Többek között meg akarták az uralkodót kímélni a forradalmi alakokra emlékeztető körszakállas arczok látásától; ezért Dorner megyefőnök még május 28-án kelt rendeletével az összes tisztviselőknek eltiltotta a szakál viselését. Sokkal több fejtörést okozott a lobogók kérdése. E tekintetben a legellentmondóbb rendeletek jöttek a megyefőnökhöz. Kudriaffsky vezérőrnagy például arról panaszkodott, hogy az uralkodó megkezdett körútja alkalmával, a szerzett tapasztalatok szerint, túlnyomó számban van kitűzve a nemzeti lobogó. Dorner megyefőnök tehát sürgősen intézkedett, hogy Győrben a fogadtatás alkalmával a fekete-sárga lobogó túlsúlyát mi sem zavarja. A fogadtatásról Zoltán Vilmos a vármegyei levéltár adatai alapján a következőket írja:
„A császári menet Zircz felől jött és Ravazdnál lépett a megye területére; ez időpontban megdördültek a pannonhalmi és a győri bástyákon felállított mozsarak és a tűztorony tetejében fölhúzták az óriás fekete-sárga lobogót. A bevonúlás útirányába eső utczákon óriás néptömeg állt, mely türelmesen várt a délutáni órákig, mikor a császár a város határába ért. A kerületi főispán és a megyefőnök Ravazdig eléje mentek a császárnak és üdvözlő beszéddel fogadták, majd a menethez csatlakoztak. Szabadhegy külvárosában, a hol a menet Győr területére lépett, diadalkapu volt felállítva; ugyanilyen fogadta a császárt a Fehérvári-utcza (ma Baross-út) elején. A menet a város összes harangjainak zúgása és a tömeg éljenzése közben ért a diadalkapuhoz, a hol a tanács élén Klimisch József polgármester rövid beszéddel üdvözölte a császárt. Innen a menet a Fehérvári-utczán és a főtéren, majd a Király-utczán át a legfelsőbb szállásul szolgáló püspökvárba vonúlt. A császár a fényes fogadtatástól el volt ragadtatva s megelégedésének több ízben adott kifejezést.
398Este nagy kivilágítás volt. A császár a tömeg zajos éljenzése között körútat tett a kivilágított városban, másnap pedig meglátogatta a hivatalokat, s azok ügymenetét is inspicziálva, kifejezte legmagasabb megelégedését.
Dorner Ede megyefőnök szívéről súlyos kő esett le, midőn az uralkodó kíséretével, a lakosság lelkes tüntetése mellett, Szabadhegy felé elhagyta a várost, hogy Örkényen át Bábolnára utazzék. A megyefőnök megelégedése csakhamar büszkeséggé fokozódott, midőn úgy Sopronból, mint Budáról dicsérettől áradozó leíratok érkeztek, a melyekben köszönetet mondtak neki körültekintéseért és lojális szolgálataiért.
Hátra volt azonban a fekete leves. Báró Hauer kerületi főispán már július 3-án felszólította a megyefőnököt, hogy jelentse föl nála azokat a megyei földbirtokosokat, a kik távolmaradtak a fogadtatástól, noha anyagi jólétük megengedte volna nekik az abban való részvétellel járó kiadásokat. A bűnösök kinyomozására felszólított három főbíró közül Takó István és Fekete György ügyesen kivágták magokat azzal, hogy ők senkit hivatalosan fel nem szólítottak a részvételre. Horváth Endre azonban feljelentette Szabó Péter és Gyapay Pál bezi, Sibrik Antal és Argay József csécsényi, továbbá Purgly Sámuel sövényházi birtokosokat, a kiknek azután sok zaklatásban volt részük.
Kudriaffsky tábornok kutató szeme a győri kivilágítás alkalmával észrevette, hogy a Király-utczában három ablak sötéten maradt. Keményen ráírt tehát Dornerre, hogy jelentse fel a háztulajdonosokat. A megindúlt szigorú vizsgálat azután kiderítette, hogy a három ablak egyike Kornhoffer József magtárának kívülről redőzettel ellátott s félig befalazott ablaka volt, a másik kettő pedig Pracsinger Lajos házának szintén redőzetes két vakablaka. A vizsgálatot sietve befejezték, mert a vakablakok kivilágítását még a leglojálisabb abszolutizmus sem tehette kötelezővé.”
A hatalom szolgái körmönfont ravaszsággal félrevezették az embereket, hogy a császárlátogatással jobb idők következnek s a magyarok teljesíthető óhajai kielégítést nyernek. Ezek azonban csakhamar kiábrándúltak, mert az 1853. év elején az önkényuralom végleges szervezetet kapott.
Az új szervezet értelmében Győr vármegye a soproni helytartóság alá tartozott, melynek élére báró Sédeni Ambrózy Lajos került. Az újonnan szervezett Győr vármegye élére Dorner Ede megyefőnököt állították, a ki időközben érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkeresztjét; majd a helytartósági tanácsosi czímet nyerte. A középponti igazgatást két komiszárius, (comissär), egy titkár és egy fogalmazó (official) látta el. Közigazgatásilag a vármegye három járásra osztatott fel, ú. m. győrire, szentmártonhegyire és téthire. Ezenkívül Győr városa, – a melynek önkormányzata megszünt, – közigazgatásilag önálló járást alkotott, a melynek élére Bach Fábián vármegyei komiszáriust rendelték.
A régi vármegyei tisztikarból nem igen vállaltak hivatalt a Bach-korszakban; csak kevesen voltak, a kiket a létfenntartás a hatalom szolgálatába hajtott. Ha végig lapozgatjuk az 1856. és 1859. évi hivatalos névtárakat, a középponti tisztviselők közül alig találunk magyarokat; ezeknek túlnyomó része mind cseh és galicziai jövevényekből állott. Ellenben a járási hivataloknál a magyar elem volt a túlnyomó. Így a győri járás cs. kir. főszolgabírója 1859-ig Kissfaludi Kassich Albert volt, a mártonhegyi járásé Horváth András; mellette Beke Albert működött segédszolgabíróként. A téthi cs. kir. főszolgabírói állás betöltetlen volt 1856-ban; mint segédszolgabírók Takó István és Kolossváry János szerepeltek. 1859-ben Balogh Károly lett a járási főszolgabíró, míg Takó István mellé Kopácsy Viktort osztották be segédszolgabíróul. A bíróság is túlnyomólag magyarokból állott. Az úrbéri törvényszék elnöke Dorner Ede megyefőnök volt s mellette Beke Ágost, Nedeczky Sándor és Pápay Miklós működtek mint ülnökök. A győri törvényszék elnöke Szalay Ágoston volt, a bírói karban azonban már több idegent találunk. Hasonlókép túlnyomólag idegenekből állott a győri pénzügyigazgatóság is, a melynek hatásköre Győr, Veszprém és Moson vármegyékre terjedt ki s élére Teller Ignácz pénzügyi tanácsos került.
Az önkényuralom első éveiben társadalmi élet úgyszólván nem volt; csak az ötvenes évek közepétől kezdve javultak e téren is a viszonyok. A győri „Olvasó-Egylet”, mely a szabadságharcz előtt oly fontos művelődési missziót fejtett ki, megszünt. A szabadságharcz leveretése után a megyefőnökség az egyletet feloszlatta, vagyonát pedig lefoglalta. Sok alázatos folyamodás után 1852-ben 399végre visszakapta könyvtárát, de legértékesebb példányai elkallódtak. 1854-ben már megengedték az egyesület újjáalakúlását, a mely azután rövid idő alatt fellendült. 1856-ban már 178 tagja volt s elnökévé Takács Sándort választották meg. Ettől kezdve ismét az „Olvasó-Egylet” lett a vidék társadalmi életének középpontja. Itt adtak egymásnak találkozót a vidéki úri társaság tagjai s a város intelligens elemei, a kik nem állottak az önkény szolgálatában. Az elnyomatás éveiben nagy szolgálatot tett nemzeti nyelvünk ápolása, a nemzeti érzés fenntartása körül s midőn az ország már kissé szabadabban kezdett mozogni, a hazafias ünnepélyek, tüntetések innen indúltak ki. Az Olvasó-Egyleten kívül 1856-ban egy másik egyesület alakult: a „Győri Lloyd”, abból a czélból, hogy a kereskedőknek gyűlőhelyül szolgáljon s a kereskedést és a műipart előmozdítsa. 1863-ban, kibocsátott részvények útján, a Széchenyi-téren lévő kétemeletes házat vette meg, a hol díszes társalgási termet rendezett be. (Fehér Ipoly i. m. 325.)
E két egyesületen kívül alig volt számbavehető egylet a vármegyében, mert az 1852-ben kibocsátott rendelet szinte lehetetlenné tette bármilyen egyesület alapítását. Csak néhány betegsegélyző és temetkezési egylet állott fenn, mint a győri kereskedősegédek betegápoló-egylete, a mely 1852-ben alakult, továbbá a zsidó temetkezési, segélyző- és jótékony nőegylet, a kórházegylet, a mely 1846-ban alakult, s a győrszigeti temetkezési egylet, melynek 1859-ben 2184 tagja volt.
1857-ben már nagyobb fellendülést észlelhetünk a társadalmi viszonyok terén. Ez év őszén Hegedüs Lajos színtársulata jött Győrbe, s szept. 26-án kezdte meg évadját a „Huszárcsíny” czímű népszínművel. A színtársulat, főleg a „Győri Olvasó-Egylet” buzgólkodására, elég jó pártolásban részesült. Október 1-ével indúlt meg a „Győri Közlöny”, Zetykó József szerkesztésében, a kinek sok utánjárásába került, míg a hatalom a kiadást megengedte. Ez a lap rövid idő alatt valóságos irodalmi középpontja lett a Dunántúlnak. Tartalmára nézve kereskedelmi és szépirodalmi lap volt, de azért az újdonságok rovatában itt-ott elrejtve, a politikai eseményekről is tájékoztatta olvasóit. Gyakran írtak bele Virághalmi Ferencz, Vas Gereben, Lauka Gusztáv, Remellay Gusztáv, Csukássy József, Thaly Kálmán, a ki számos szép költeményét közölte itt; Ráth Károly, a ki főleg történelmi tárczákat írt, továbbá Szelestey László, Rómer Flóris, Kovács Pál dr., stb.
1858 nyarán az 1848-ban feloszlatott zene- és dalegyesület megalakúlása végett is mozgalom indúlt, sőt Beőthy Károly egy gazdasági egyesület létesítését sürgette, a melynek érdekében 1858 aug. 5-én czikket is írt a „Győri Közlöny”-be. 1855 decz. 24-én adták át a forgalomnak a Győr és Bruck között épült vasútat, a mely közvetetlen összeköttetést teremtett az osztrák császárvárossal. Következő év (1856) aug. 11-én nyílt meg a komárom–győri vonal; a Budapesttel való összeköttetés azonban csak a Komárom–Ujszőny–Székesfehérvár közötti szárnyvonal kiépítésével vált lehetővé 1861-ben.
1858 aug. 30-án meglátogatta Győrt Albrecht főherczeg; Magyarország katonai és polgári kormányzója, a ki ebbeli minőségében utóljára járt a városban. A következő év ugyanis lényeges rendszerváltozást idézett elő az ország kormányzásában.
