Pannonhalma.

Teljes szövegű keresés

Pannonhalma.
Magyarország legelső keresztény iskolája Pannonhalmán volt, a melynek monostorát Szent István a benczések számára alapította. Ez az iskola nevelte a hittérítőket, a kik a magyarság között a keresztény hit és műveltség magvait elhintették. Már Szent Mór, pannonhalmi apát, később pécsi püspök, a Szent Zoerárd hitvallóról és Szent Benedek vértanúról írt munkájában mondja, hogy ő mint iskolásfiú (puer scholasticus) 1010 táján a pannonhalmi iskolában tanult. A kolostor alapítása után megnyílt az iskola, melyet a nyugati kolostori iskolák mintájára rendeztek be. Első sorban hittérítők képzésével foglalkozott, de előkelő szülők oly gyermekeit is nevelték ott, a kiket a szerzetesi pályára szántak, (pueri oblati), s ezek voltak a belső növendékek, míg a világi pályára készülőket külső növendékeknek nevezték.
Az iskola tárgyaira nézve is a külföldi benczés kolostori iskolák voltak az irányadók. A gyermekeket először az elemi ismeretekre: írásra, olvasásra és némi számvetésre tanították; ezekhez járultak a latin nyelv elemei Donatus grammatikája szerint és az egyházi ének. Az elemi oktatás után következtek a trivium tárgyai, melyek közül benczés iskolákban legnagyobb gondot a grammatikára és rethorikára fordítottak; a második fokon a quadrivium reálisabb irányú tárgyai szerepeltek.
A kik a növendékek közül a papi pályára kívántak lépni, azokat az előbbi ismeretek elsajátítása után a magister theologus képezte ki a hittudományban. Hogy a középkori tudománynak és műveltségnek milyen melegágya volt a pannonhalmi kolostor, bizonyítja Szent László diplomája, mely 80 kötet értékes kodexet sorol fel a szerzet vagyonaként, a melyek közül azonban egy sem maradt fenn.
A pannonhalmi főiskolából kikerült benczések nemcsak hithirdetők lettek, hanem a parochiális iskolákban is tanítottak.
A tatár pusztítással a szerzetesi élet hanyatlásnak indult és a rend vagyoni viszonyai is megrendültek. Jobb napok csak Nagy Lajos idejében virradtak a kolostorra és Zsigmond király már nagy dicsérettel szólhatott a benczések szellemi működéséről. Ez időben XII. Benedek pápa elrendelte, hogy a szerzetesek a grammatikában, logikában, filozófiában és egyházjogban alapos kiképeztetést nyerjenek.
Iskolája 1529-től a középkori trivium és quadrivium keretében mozgott s épen nem fejlődött, s ezért a rendi növendékek, főiskolai tanulmányaikat, a bécsi és krakkói egyetemeken végezték.
1588-ban a pannonhalmi konvent feloszlott és 1639-ig egyetlen szerzetes sem volt Pannonhalmán. A XVII. század vége felé azonban az ősi főiskola ismét megnyílt. Új tanárai a nagyszombati és salzburgi egyetemeken nyertek képesítést. Idegenből is jöttek kiváló képzettségű tanárok: ilyen volt a nagytudományú Wenzl Alfons. A főiskola bölcseleti és theologiai tanfolyamból 212állott. A theologiát skolasztikus rendszerben tanították s vele kapcsolatban vallási vitatkozásokat tartottak.
A XVIII. században újra szervezte a pannonhalmi főiskolát Sajgó Benedek főapát. A theologiai tanfolyam négy évig tartott. Nagy divatban voltak ekkortájt a vallási viták is, a melyekben idegen theologiai tanárok is szerepeltek támadókként. E vallási viták gyakran a templomban, nagy közönség jelenlétében folytak le.
Somogyi Dániel főapát 1769-ben XIV. Kelemen pápától azt a jogot kapta, hogy a pannonhalmi főiskolán filozófai és theologiai doktoratust nyerhet az, a ki a pannonhalmi vizsgálóbizottság előtt 2 évi filozófiai és 3 évi theologiai tanulmány után szigorlatot tesz. A kormány azonban rövid idő mulva Pannonhalmát e jogtól megfosztotta.
1758-ban a rendnek egyik legősibb monostorában, Bakonybélben tanárképző intézet keletkezett, melyet 1764-ben Pannonhalmára helyeztek át, a hol nemcsak benczések, hanem világi ifjak is tanultak. De alig kezdte meg a középiskolai ifjúság nevelését, közbejött II. József császár határozata, mely a rendet eltörölte. 1802-ben azonban Ferencz király a rendet régi jogaiba helyezte vissza és 9 gimnáziumot és egy elemi iskolát bízott a vezetésére, a mi első sorban a tanárképzést tette szükségessé. A rend növendékei előbb két évig bölcseleti tanfolyamot végeztek a győri akadémián, a mit az újonnan felállított és szervezett tanárképző és theologia követett Pannonhalmán. 1819-ben a tanárképző Bakonybélbe került s neve bakonybéli kollegium lett. 1827-től 1832-ig ismét Pannonhalmán találjuk, de 1832-től 1848-ig állandó helye Bakonybél volt, ettől kezdve azonban ismét Pannonhalma. Kruesz Krizosztom főapát a modern igényeknek megfelelőleg teljesen újra szervezte és 1883-ban kieszközölte, hogy a magyar országgyűlés főiskolai jellegét törvénybe iktatta.
A rend növendékei 4 év alatt végzik el a tanárképzőt és theologiát és a liczeumban, vagyis a gimnázium VII. és VIII. osztályában próbaelőadásokat tartanak. A rend ugyanis a gimnázium VI. osztályából vesz föl növendékeket, a kik a VII. s VIII. osztályt Pannonhalmán végzik, de osztályvizsgálatokra és érettségire a győri főgimnáziumba mennek. Érettségi után szaktárgyat választanak és az illető szaktanárok vezetése alatt végzik főiskolai tanulmányaikat. A tanárképző második évében alap-, negyedik évében pedig szakvizsgálatot tesznek a budapesti egyetemen. Igy a rend minden gimnáziumát okleveles tanárokkal látja el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem