Az erdőkben.
Az erdőkben.
Az erdős vidékeknek elég szép a vadállománya. A Mátrában a fővadat gróf Károlyi Mihály parádi vadaskertjében tenyésztették először, de most már a külső területeken is elszaporodott. Ez uradalom bodonyi erdején kívül, még az egri érsek gyöngyössolymosi erdejében és báró Solymosi Jenő mátramindszenti és szuhai erdőiben érzi magát otthon; de el-ellátogat a kisebb birtokosok szomszédos erdeibe is. E helyeken azonban csak átvált.
A Bükk szarvasai az érseki uradalom felsőtárkányi, szarvaskői, egerbaktai erdőiben tanyáznak, de találhatók a szomszédos kisebb erdőbirtokokban is.
Érdekes és szembetünő a különbség az egymáshoz oly közel fekvő Mátra és a Bükk szarvasai között. Amannak a fejdísze határozottan fejlettebb, fényes, sötétbarna színnel, hófehér hegyes végekkel, míg a bükki szarvas agancsa gyengébb növésű, fénytelen sárgásbarna végein, világos, szennyes-sárga színű, rendszerint tompa vagy törött hegyekkel. A különbség oka a talajban keresendő. A Mátra tiszta trachit-kőzetében sok a forrás és a patak, míg a Bükk mészkőtalaján elvész a víz s az itteni szarvasoknak sokat kell szomjazniok.
Az őzvad a vármegye erdőterületein általános, de túlszaporodásról sehol sem lehet szó, a legeltetett erdőket pedig ez is messze elkerüli.
A vaddisznó is állandó vadja erdőségeinknek, de azért kevés van belőle.
A szárnyasok közül állandó vadunk a császármadár, mely minden évben szépen költ s található is a védett helyeken mindenfelé, de nem engedik elszaporodni a ragadozók, úgy hogy puskacső elé alig kerül egy-kettő mutatónak.
A tavasz kedves vándora: az erdei szalonka, meg-megpihen itt átvonuláskor egy-két hétre, de ez a vad is évről-évre kevesebb.
Ragadozó is van bőven és főleg a róka ér el néha szép rekordokat a felszaporodásban. A vadmacska sem épen ritka, míg a hiúznak itt már nyoma sincs.
A szárnyasok közül elvétve a sas-, leginkább a kánya-, ölyv- és a sólyomfélék költenek és garázdálkodnak.
A farkas már régóta kipusztult Heves vármegyéből, azonképen a medve, bár megtörtént már, hogy ez utóbbi a gömöri hegyekből ide is átkalandozott.
A vadorzás mestersége sem ismeretlen Heves vármegyében. Az alföldi nyúltolvaj csak csibész a mátrai és bükki vadorzóhoz képest.
Részletes számbavétel alapján az egész vármegye területén évenként elesik körülbelül 300 drb. szarvas, 400 őz, 120 vaddisznó, 25.000 nyúl, 12.000 fogoly, 200 fáczán, 1500 különféle szárnyas, mint fürj, erdei szalonka, vadkacsa, vadlúd, túzok stb., 250 róka, 30 vadmacska, 1000 különféle ragadozó: nyest, menyét, sas, kánya, sólyom, vércse stb. összesen mintegy 40 ezer különféle vad, nem számítva a vadak közé a bagolyt, szarkát, varjat, kóbor ebet, macskát s 265más elpusztított állatokat. Az összes lelőtt vadak értéke közel 100.000 koronára tehető.
Heves vármegye vadászati viszonyai elég jók, de ez tisztán az uradalmak és nagyobb birtokosok jól gondozott vadászterületeinek köszönhető. Általában nagy hiba, hogy kevés a szervezett vadásztársulat s talán az elől említett tiszanánai társulaton kívül, más rendes társulat nincs is. Igy azután a községi területek nem kerülnek mindig a legjobb kezekbe, sőt az egyes területek kibérlésére összeverődött vadásztársaságok rosszabbak mindennél, mert itt mindenki lőni akar, de rendes vadőröket, vadgondozókat tartani, a ragadozók lelövését díjazni, a vad etetéséről gondoskodni senki sem akar.
