Családi állapot.

Teljes szövegű keresés

Családi állapot.
Ez a természetellenes erőveszteség mindenesetre nagy változást idéz elő a családi életben is, elsősorban ott, a hol a kivándorlás legnagyobb s a hol a családi élet a legsajátosabb, legjellegzetesebb – a palóczoknál.

A palócz ház alaprajza.

Mátraalji síksági ház alaprajza.

Palócz népviselet.

 

Pásztóvidéki népviselet.
203Ezeknek családi élete ugyanis a legújabb időkig, egészen patriarkális volt. Az új pár rendesen a vőlegény szüleinek hajlékában ütötte fel tanyáját. Igy aztán megtörtént, sőt most is megtörténik, hogy egy-egy öreg palócz-pár három-négy, feleséges fiával, ezek gyermekeivel s nem ritkán a dédunokákkal egyugyanazon közös hajlékban, közös háztartásban éli át az életet. Egynémely helyen 35-en, 40-en is laknak, egy födél alatt. Egész had-akat alkotnak. (A Pádár-had pl. Szuha községben 40, az Oláh-had Ballán 35 tagot számlál).
A családok ily népes volta mind a háztartásnál, mind a közös föld megmívelésénél bizonyos rend- és tervszerűség életbeléptetését tette szükségessé. A legfőbb tisztet a gazda és a gazdasszony, a család legidősebb férfi és női tagja, töltik be. A gazdát illeti minden jog a család tagjaival és a községgel szemben. A gazdasszonyt, vagy ha ez már tehetetlen anyóka, a legöregebb menyemasszonyt, a háztartás vezetése, melybe a többi asszonynak beleszólási joga nincs. E szokásból magyarázható, hogy a palócz nők legnagyobb része csak késő asszonykorában tanul meg főzni. A család többi férfi- és nőtagja nyáron át a mezei munkát végzik, télen meg a férfiak fuvaroznak, a nők szövő-fonó-ipart űznek és az öregekkel, sógorokkal, sógornőkkel együtt bajlódnak mindaddig, míg az unokák nagy száma miatt az egyszerű kis palóczhajlék szűknek, vagy az „asszon’ nép” perpatvara és torzsalkodása miatt az együttélés lehetetlennek nem bizonyul, a mi aztán szükségessé teszi a családos testvérek „válakozásá”-t, vagyis a „nyilhúzással” (sorshúzással) az osztozkodást az apai jusson. Ez persze inkább a boldogabb multból vett kép. Ma, az Amerikába vándorlás idején, nincs szükség „válakozásra.” Sőt az alföldi parasztcsaládoknál is megteremtette a szükség egy-egy családtag kiválását. Bár e vidékről ritkább az újvilágba vándorlás, de elég sűrű a szülőfalu határából az elköltözés és ezzel együtt a gatyás sorból a nadrágos sorba „emelkedés.” Nem számítva azokat, kik Eger vagy Gyöngyös iskoláiban „úrrá” képezik magokat – ilyenek is elég sokan vannak – legboldogabb, a ki mint vasúti bakter élhet elszigetelten a maga kis világában, de a posta- vagy más hivatalszolga is büszke, ha olykor-olykor, a „szabadság” napjain megjelenik „fő’di”-ei között. Nem csoda, hogy az eke szarvára és a kaszanyelére született, de sokra képes parasztlegény és használható parasztleány az eke szarva és kasza nyele helyett, ha a meg nem nagyobbítható határ szűk lett a megszaporodott család eltartására, ahhoz fog, a mi kenyeret nyuj s egy kis „urizálást” is biztosit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem