Eljegyzés, házasság.
Eljegyzés, házasság.
Az eljegyzési és lakodalmi szokások általában nem különböznek a magyar vidékeken országszerte dívó szokásoktól, másfelől azonban vármegyénken belül is szinte községenként annyiféle árnyalattal találkozunk, hogy valamennyit külön nem ismertethetjük. Egy közös alapforma azonban kifejthető a sok-sok szál közül, melyben, mint tipusban, feltalálhatjuk a vármegyeszerte dívó szokásokat. E czélra alkalmasnak tartjuk a vámosgyörki lakodalom vázlatos leírását.
Azzal kezdődik a dolog, hogy három héttel a lakodalom előtt kézfogót tartanak, a mit „kendőlakás”-nak neveznek.**) Ilyenkor a menyasszony igen 215értékes kendőt nyújt át szép dobozban a vőlegénynek. Ez megér 30–40 koronát is s mintegy zálog az adott szó visszavonhatatlanságára. Három nappal az esküvő előtt a hívogató vőfélyek eljárnak tisztökben, és pedig külön a menyasszony, külön a vőlegény vőfélyei. Ünnepi ruhában, a botjukon a menyasszonytól kapott kendővel, mellökön csinált virágbokrétával jelennek meg a kijelölt házaknál s elmondják hívogató mondókájokat, mely rendesen így végződik:
**) A kendőlakás után a három egymásután következő vasárnapon a pap kihirdeti őket s ezzel az eljegyzést nyilvánosságra hozzák. Közben a jegyespár egyszer-kétszer a paphoz is elmegy, hogy a házasság szentségéről és szertartásáról a tudnivalókat megtanulja.
„N. N.-nek vagyok választott póstája, – S az ő személyibe el vagyok bocsátva. – Magokat is be akarja híni e’ttál éterre, egy poár borra; a mivel az Úristen megáldta az ő tárházát, magokkal akarja kőtenyi; tisztelyi és szívesen láttya hetfű dérre”.
A lakodalom tulajdonképen csak a vőlegényes háznál van, a lányos háznál a mulatságot „kiadó”-nak nevezik. Azzal kezdődik, hogy reggel a nyoszolyóasszonyok megjelennek a menyasszonynál, átadják a vőlegénytől küldött jegyczipőt, kiváltják a menyasszonyi ágyat és átveszik a vőlegényt illető jegyinget.
Az esküvőt, az egész csendben, csak a két tanú jelenlétében végbement polgári kötés után, rendszerint délelőtt tartják. Esküvőre külön megy a menyasszony a maga násznépével, s külön a vőlegény a magáéval. A templomnál összetalálkoznak, de esküvő után, a templomon kívül újra elválnak. Az ebéd a menyasszonyos háznál van, melyre megjelennek a vőlegény vőfélyei is, s mint hajléktalan, ellátatlan egyének, folytonos gúnyolódásban részesülnek s az ebéd alatt mindenki velök évődik. Rendszerint evőeszközt csempésznek zsebökbe s nagy hahotával, ujjongással felderítik, hogy lopni jöttek. Mint tolvajokat, elkergetik őket, de ezek azzal a fenyegetéssel távoznak, hogy most már nagyobb haddal s egyenesen rabolni jönnek. Délután meg is érkeznek a vőlegény násznépével s ozsonnához ülnek. Ekkor meg a násznagyok évődnek egymással, hogy miért jöttek, mit keresnek, mit vesztettek el. Sok szóváltás után végre tisztázzák az ügyet s kinyilvánítják, hogy a menyasszonyért jöttek. Erre megindul a menyasszony kikérése. A vőlegény násznagyjai mindenképen kapaczitálják a menyasszonyéit a kiadásra, de ezek húzzák-vonják a dolgot s csak hosszú kötekedés, találós kérdések megfejtése után jön létre köztök egyezség. Erre a mátkapár „jegybe ül”, vagyis az „asztalszög”-be ültetik őket az ozsonna alatt s egy pohárból itatják őket. Ennek végeztével a „lánykiadó” násznagy elbúcsúztatja a menyasszonyt a szülőktől, rokonoktól, leánypajtásoktól, alsó és felső szomszédoktól. Mikor ez is megtörtént, megindul a lakodalmi menet és a menyasszonyt a vőlegényes házhoz viszik, kurjongatás, pisztolylövés, zászlólengetés között s muzsikaszó mellett. A friss menyecskét a vőlegény anyja s az új asszony valamelyik leendő ángya mézes kanállal fogadják az ajtóban s mézzel kínálják meg, hogy mindig édes, mindig kedves legyen neki az új otthon. A menyasszonyt hozzátartozói nem kísérik el, hanem mintegy 2–3 óra hosszat még otthon maradnak s csak ezután mennek a vőlegényes házhoz, mint „híríszesek” (hérészesek). Égő gyertyával, énekszóval közelednek a lakodalmas házhoz. Az új pár a zenekar élén félútra eléjök megy s illő fogadás után vendégül vezetik őket a házba. A tulajdonképeni „lagzi”, a nagy trakta, csak a „híríszesek” megérkezése után kezdődik. Két óráig is eltart a lakoma s a szerint, hogy hány „versben”, részletben tudják a vendégeket ellátni, többször is terítenek. Asztalbontás után megkezdődik a táncz kivilágos kivirradtig. Ennek legérdekesebb mozzanata a „menyasszonytáncz.” Ez abból áll, hogy miután a muzsika rákezdte a mindig állandó, szertartásos zenét, a menyasszonyt bevezetik s az egyik vőfély rákezdi vele a tánczot, miközben folyton azt kiabálja, hogy: „Eladó a menyasszony.” Nagy sürgés-forgás támad erre. Az egyik nyoszolyóasszony rostát tart a kezében, a legények meg sorban kiabálják, hogy „Enyém a menyasszony, enyém a menyasszony”, s kiki iparkodik egy-egy fordulóra pénzen megvenni a menyasszonyt. Mikor már jó ideig, vagy másfél óráig, folyt ekként a táncz, egyszerre beszalad a vőlegény s egy nagyobb bankjegyet vet a rostába, vagyoni helyzete szerint 20, 50, sőt 100 koronásat is. Igy persze a többi kezéről leüti a menyecskét s ezzel a sok rángatástól csaknem elalélt menyasszonyt végre is megmenti, utolsónak egyet-kettőt még fordul vele s aztán a mulatozók közül szép csendesen elvezeti. Nem is jelenik meg többé a mulatozók között, csak reggel felé, mikor a nyoszolyóasszonyok és vőfélyek elmennek a menyasszony házához s innen elhozzák a menyasszonyi ajándékot, kalácsot, sült szárnyast, tortákat, gyümölcsöt, a miket früstökre tálalnak fel. Reggelre kelve, a fiatal asszony kontyosan, főkötővel 216a fején, templomba megy avatásra. Azután az egész héten piheni a lagzi fáradalmait, s haza a szülei házába még akkor se megy, ha ez a tőszomszédságban van is. De az első vasárnap a menyecske szüleié, a kik ekkor a kishirisz-t tartják. Itt történik meg a „násznagyok felvettetése”, vagyis itt ér véget a tisztök. Ez ünnepélyes ebéd keretében abból áll, hogy az új pár a jelenlevő két násznagynak és a vőfélyeknek megköszöni szolgálataikat. A menyecske a saját násznagyának magahímezte keszkenőt is nyújt át emlékbe.
Ez általánosabb lakodalmi szokások itt-ott tisztán helyi jellegű szokásokkal bővülnek, illetőleg módosulnak. Igy pl. a palóczoknál*) mindig az anya, vagy ha ő már nem él, egyik nőrokona kéri meg a kiválasztott lány kezét. Visz magával jegyajándékot is, egy új, fejrevaló kendőt, melynek egyik csücskibe 4–6 korona van bekötve (Maczonka). Ha a lány elfogadja, viszonzásul „gyiót” és almát, Szúcson és Bocson selyem vagy slingolt kendőt küld a legénynek. Szuha, Dorogháza, Mátramindszent községekben maga a legény és násznagya mennek leánykérőbe, a legnagyobb titokban. Bekölczén, Csehiben és Mikófalván meg az a szokás, hogy mielőtt az asszonynépek elindulnának „lyányt venni”, a szénvonó lapátot előbb megforgatják a moslékos dézsában, hogy a lányos házhoz mentökben valami gonosz lélek útjokat ne állja, („mer illyenkor a letkönnyebben tunnak ártanyi a rosszak.”) Mikófalván az is szokásban van, hogy a falubeli siheder legények csengőt, kolompot rázva, vagy tepsit verve, fel s alászaladgálnak s főleg ama ház tájékán, a hová a kérők mentek. Bár ritkán, de azért megtörténik, hogy „összemegy” a házasság. Ha a legény bontja fel az eljegyzést, akkor Szúcson és Bocson a legény az eljegyzés jeléül kapott slingolt kendőt darabokra vagdalja s az udvaron a fára kötözi fel.
*) A palóczokra vonatkozólag Istvánffy Gyula és Pintér Sándor közlését használtuk fel.
A palóczoknál a lagzi napjára is nagyobb czeremóniával készülnek, mint a déli részeken. A három hét alatt, a mennyi idő az első hirdetéstől az esküvőig elmúlik, a legény vőfélye és násznagya három este is beköszöntenek – megfelelő kísérettel – a lányos házhoz, hogy megtudakolják, nem bánták-e meg szándékukat. Ez a járás-kelés persze csak arra való, hogy nagyokat egyenek és igyanak. Minthogy az esküvőt hétfőn szeretik tartani (Egerben szombaton), a vőfélyjárás ideje a vőlegény részéről csütörtök, a menyasszony részéről szombat este. Ugyancsak e vidéken van szokásban, hogy közvetetlenül az esküvő előtt a szószóló násznagy és a vőfély elmennek a menyasszonyos házhoz a „buzogányért”. Elmondják, hogy kinek a követei s egyúttal valami „jelt” kérnek, hogy otthon be tudják bizonyítani, hogy a menyegzői királynénál jártak. A leánykiadó így válaszol: „Van ittęg jel, de derâga, mer’ külső orszâgi növénybeő van, 100 frt (értsd 100 kr.) az ára.” Alkuba bocsájtkozik tehát a nagy vőfély s megveszi a „jelet”, mely nem egyéb, mint egy tövéről ágas-bogastól lemetszett rozmaring, melyre aranyozott dió és alma van aggatva (Bekölczén pedig „olvasó” módjára fűzött pattogatott kukoricza), ezt azután színes pántlikával fokosára kötözi s egyúttal kikérik az esküvőre a menyasszonyt és azzal visszatérnek a vőlegényes házhoz. (Ethn. V. évf.). Füzesabonyban is ellátogatnak az esküvő előtt való este s mókázások között, találós kérdések után, újra megkérik a lány kezét. A palóczoknál rendszerint az esküvő előtt, a vármegye egyéb helyein az esküvő után, mikor a lányt hazulról elviszik, van a búcsúztatás.
A polgári kötés az egész vármegyében – Tiszafüredet kivéve – csendben, minden dísz nélkül megy végbe. Annál nagyobb az élénkség, a mulatság az egyházi esküvőre menet. Egerszóláton pl. a menyasszonyt vívő kocsi kerekeihez cserépedényeket vagdosnak. A muzsika, újabban fúvózenekar, egészen a templom aljáig kíséri a nászmenetet. A fiatalok több helyen (pl. Ecséd) kívül maradnak a templomon, s míg benn a szertartás folyik, eljárják az ú. n. paptánczot. Aldebrőn, a hol az új pár a szertartás után egyenesen az új otthonba tér, a templomból kijövet a menyasszony, annak bizonyítására, hogy milyen jó sora volt otthon, kiválik a násznépből s megindul haza felé. Persze, e színlelt törekvésében feltartóztatják a vőfélyek és a vőlegény. Füzesabonyban meg a násznagya akarja elszöktetni a menyasszonyt; az érte való tréfás szóharczban természetesen a vőlegény násznagya győz. Felnémeten azt az egészen különös szokást találtuk, hogy a vőlegény násznépe az esküvő után nem haza, hanem kocsmába megy s zeneszó mellett déli 12 óráig elmulat. Ekkor az egész társaság a násznagy lakására 217megy ebédre. A palóczoknál, mivel többnyire a mise után van az esküvő, a menyasszonynak, mihelyt a templomból hazaért, első dolga, hogy hitvesi gondoskodásának jelét adja. Küld is a vőlegénynek früstökre sebtiben mézespálinkát, kalácsot, pecsenyét stb. Nálok is estefelé van a „lánykikérő”, illetőleg „kiadó”. E czélra a vőlegény násznagya a vőfélyekkel együtt kétszer is átmegy a menyasszonyos házba, csakúgy gyalogszerrel, a menyasszonyért, azonban a leánykiadó násznagy „jelet” kér tőlük, mert „ú’llehet, hogy nem emmęnk menyegzői királyunknak, hanem valamellyes idegen országbęlinek a követei kiętek.” Mind a kétszer hiába jöttek, s ha egyeben nem, a találós kérdéseken rajta vesztenek, s így el kell jönniök harmadszor is. Most azonban már nagy kísérettel, zeneszóval, négylovas kocsin állítanak be. Újabb fogós kérdések s tréfás mókázások után egy vén banyának öltöztetett nőt vezetnek a lánykikérő násznagy elé:
„No szaószólló uram, e ’lesz tán a kit keresnek?”
– „Keres az íz illyen vénet, a kinek mę’ foga sincs.”
– „Keres az íz illyen vénet, a kinek mę’ foga sincs.”
Végre nagy húza-vona után előkerül a menyasszony a „komrából.” Egykettőre kocsira teszik s viszik nagy diadallal hazafelé. A főlakoma délben vagy este van, a szerint, hogy az esküvőt reggel vagy délután tartják-e, illetőleg a szerint, hogy a menyasszony egyenesen újotthonába tér-e mindjárt reggel, vagy csak estefelé viszik haza. A lakoma azonban, akár déli, akár esti, jóformán mindig egyforma. Elmaradhatatlan a csigaleves, a tormás hús, a töltött káposzta, a sült vagy paprikás hús és a különböző tésztaféle. Az ételhordó vőfély mindenik ételt versmondás közt teszi le az asztalra. Valamikor szépek, eredetiek voltak ezek, ma jobbára a vőfélykönyvek sületlen termékei. A tréfa itt sem marad el. Hosszú bevezető versezet után közben egy leborított tálat tesz a vőfély az asztalra, melyből veréb száll föl, vagy valami házi jószág szalad ki a mulatozók nagy mulatságára. A palóczoknál főlakodalmi étel a „kitolós” vagy „aprólékos kása.” Ez azonban a vendégeknek pénzökbe kerül, mert vagy a vőfély jelenti be, hogy a gazdasszonynak kezét a kása megégette, tehát adakozzanak részére, vagy maga a gazdasszony jelenik meg bekötött kézzel s hamarjában gyűjtést rendez. A menyasszonyi ajándékok között Hatvanban és környékén egy nagy kalács is szerepel, az ú. n. „menyasszonykalács”, a menyasszony keresztanyjának ajándéka. Igen nagy, 20–30, sőt Hatvanban 50–60 kilós is. A tetejére díszül aranyozott diót, almát, czukrokat és égő gyertyákat raknak. A menyasszony vágja fel s mindenkinek saját kezével ad belőle.
A fentebb megemlített menyasszonytánczon kívül, némely vidéken egyéb szokások is vannak. Igy Karácsondon és környékén, de különösen a palóczoknál elmaradhatatlan a menyasszonyfektetés. Ez abból áll, hogy a menyasszonytáncz vége felé a nyoszolyók felmennek a padlásra és fekvőhelyet készítenek az új pár számára. Mikor a táncz befejeződött, a vőlegény ide vezeti menyasszonyát. A nyoszolyók is velük mennek, hogy levegyék a menyecske fejéről a koszorút s a haját kontyba kössék. Néhol ekkor teszik fejére az aranycsipkés főkötőt. Dolgukat jól elvégezvén, az ifjú párt magukra hagyják. Karácsondon a fiatalok a létrát felhúzzák maguk után, de a palóczoknál rendszerint ott hagyják, s így alkalom nyílik a sok ízetlen tréfára. A legények csak arra lesnek, hogy az ifjú pár elaludjék. Egy-kettőre felosonnak, s ki csizmát, ki szoknyát, ki meg fejpárnát lop el tőlük, melyet a menyasszonynak reggel pálinkával kell kiváltania. Zaránkon meg a palóczoknál a menyasszonypörkölés van szokásban. Ez úgy történik, hogy mikor megvirrad, a vőfély elővesz egy jókora köteg szalmát s a jelszóra, hogy kezdődik a menyasszonypörkölés, az egész násznép kivonul az utczára. A szalmát meggyujtják, a tüzet körülugrálják, miközben elővezetik a menyasszonyt, a ki rendszerint mézespálinkával és kalácscsal váltja meg a pörkölést.
E szertartás után újra visszamennek a házba, csak azért, hogy a násznagy „agyonüsse a lagzit” egy cserépfazék földhöz vágásával. Ezzel azután vége is van a lakodalomnak. Egyéb mulatságok, mint pl. hogy Ballán a szétszedett szekeret a háztetőre viszik s itt újra összerakják, vagy, hogy Parádon hóhéros-t játszanak, egészen helyi jellegűek s inkább ötletszerű, mint szertartásos szokások.
A mily jókedvű, szinte dévaj tud lenni népünk a lagzikban, épen olyan kegyeletes és elmerülő a gyászában. Ha megkondul a „lélekharang”, minden ház kapuja megnyílik és a szomszéd a szomszédtól tudakolja meg, hogy kinek „csendítettek.” Természetesen egy-kettőre összeszalad az egész rokonság – a 218palóczoknál az egész had, – hogy a végtisztesség előtt a bánatos hozzátartozóknak segítségökre legyenek.
