Az absolutizmus.
Az absolutizmus.
Görgey lerakta a fegyvert s megjelent szegény hazánkban a bosszúálló hóhér személyesítője: Haynau. Heves vármegye legjelesebbjeit: Almásy Pált,*) Puky Miklóst**) in effigie felakasztották s a kötélhalált csak úgy kerülték ki, hogy külföldre menekültek. Fogságra és érsekségének elvesztésére ítélték Lonovics egri érseket. Az elítéltek között találjuk: Cserey Ignácz, Lenkey Károly, Mesterházy István, gróf Vartensleben Ágoston ezredeseket stb.
*) A száműzetésből hazatért Almásy az 1861. évi országgyűlésre is nagy befolyást gyakorolt, majd ennek feloszlatása után amaz elszánt hazafiak élére állott, kik a nemzet eltiport szabadságát fegyverrel akarták visszavívni. Ezért újólag halálra, majd 20 évi várfogságra itélték. Innen is kiszabadulván, teljesen visszavonult a közélettől s a fővárosban 1882. évi november 1-én meghalt. Emlékét az 1883. évi január 22-én tartott megyegyűlés jegyzőkönyve s a megyeteremben levő – 1886-ban leleplezett arczképe örökítik meg. (1883. év 2. vmjkl., 1886. évi 3. vmjkl.)
**) Puky Sveiczba menekült, Genfben nyomdász s a magyar emigráczió egyik főembere lett. Száműzetéséből visszatérve 1867–69. években alispán, azután visszavonult a magánéletbe. 1887-ben halt meg 81 éves korában.
Hogy mi történt az 1849. év augusztus 16-tól 1860. évi deczember 12-ig megtudjuk az 1860–61. évi megyegyűlési jegyzőkönyvbe foglalt emlékiratból, melyet a megszakadt jegyzőkönyvek kiegészítéseképen a nagy idők ma is élő koronatanúja, Zalár József aljegyző – később alispán – a vármegye megbízásából szerkesztett. (1860–610. év 133 vmjkl.)
A szabadságharcz leveretése után a nemzet hősei külföldre menekültek, vértanú-halált haltak vagy Ausztria dohos börtöneiben sínlődtek. A honvédeket besorozták a császári hadseregbe. Haynau és Geringer, a Bach-minisztérium mindenre kész közegei, a magyar nemzeti szellem, a szabadságvágy elfojtását tűzték ki czélul. Nyomukban járt a fináncz, a zsandár, a czenzor, a német professzor és a cseh beamter.
A közigazgatás – az emlékirat szavai szerint – a szoros egység és központosítás alapján alakíttatott át s így a hivatalnokok Bécsből mozgatható merő gépek, az absolutizmus lelketlen eszközei lettek, kiknek legfőbb tisztük volt az adószedés és évenkénti újonczozás mestersége. Az igazságszolgáltatást bürokratikus levegőben felnőtt s a magyar viszonyokat nem ismerő német áljogtudósok fogalmai szerint rendezték, hogy a paragrafusok feneketlen tengerébe fulladjanak a pörlekedő felek.
Kapy Eduard szeptember 7-én a vármegye császári biztosává neveztetvén ki, az érseki palotában szállásolta el magát s kinevezte a császári hivatalnokokat. Az első megyefőnök Földváry János, még alispán czímet viselt.
Az 1850. év elején megváltoztak a vármegye határai is. Dévaványa mezővárost, Ecseg, Cséfa és Kérsziget pusztákat Békésmegyéhez, Tarnaörs, Alattyán és Monostor községeket, Kerekudvar és Hegyesbor pusztákat a jászkún kerülethez csatolták át. Felsőtárkány, Kistálya, Andornak községeket Borsodból, Zabar községet és Tótújfalu pusztát Gömörből, Kisjobbágy községet Nógrádból és Tószeg községet Pestmegyéből Heves vármegyébe kebelezték.
618Ekkor kettős vármegyét 3 kormánykerületre, illetőleg császári megyére osztották. Egerben Kanyó Gábor, Szolnokon Sütő János, Gyöngyösön Luby István lettek a megyefőnökök. Törvényszék azonban csak egy volt s ennek elnöke Földváry János.
Az általános polgári törvénykönyv életbelépte után – 1854. évben – kihirdették az ország végleges szervezetét. Magyarországot öt közigazgatási kerületre osztották s mindegyikben helyhatóságot és törvényszéket állítottak fel. A három részre osztott vármegyéből ekkor kettőt csináltak: Hevesmegyét és Szolnokmegyét. Ez utóbbi is Kecskemét, majd Szolnok székhelylyel külön törvényszéket kapott. A járásbíróságokat – az egri és szolnoki kivételével – eltörölték s teendőiket a szolgabírákra bízták. Megyefőnökként Tibold Károly, törvényszéki elnökként Baloghi István, később Bobest Gyula szerepelt.
