A vármegye Szapolyai pártján.
A vármegye Szapolyai pártján.
A szerencsétlen mohácsi csata után a királyválasztási küzdelmek országunkat két részre szaggatták. Az egyik rész, a mint később nevezték, az udvari vagy német párt, I. Ferdinánd mellé állott, a kit a Habsburgok százados trónigényei valósággal predesztináltak Magyarország királyi székére. A másik pártnak, a nemzeti pártnak jelöltje Szapolyai János volt, a kinek óriási vagyona, a tömeg előtt rendkívüli népszerűsége volt és pártja biztosra vette a Habsburgellenes európai liga segítségét. Heves vármegye Erdélylyel és Magyarország felső vidékének jó részével János királynak hódolt. Várday Pál egri püspök fényesen fogadja az Egeren át Fehérvárra vonuló János királyt és – mint Szerémi írja – „vendégszeretetének összes tárházait kinyitja előtte.”1) Várday Pálnak ebből később sok kellemetlensége származott, többször adott ki emlékiratot, melyben mentegeti János királynak tett hűségesküjét.2) De az adott körülmények és az nem tehetett másképen, erkölcsi nyomás alatt állott, mert a Tisza vidéke Perényi, éjszakkeleti országrésznek hatalmas dinasztái: a Bajoni, Drágffy, között Báthory nemzetségek – Báthory nádor kivételével – mindnyájan Jánost óhajtották királynak.
1) Mindkettőt közölték az „Egyháztörténeti Emlékek a hitújítás korából. I.”
2) Szerémó György: Emlékirat 129.
Minden jól indult. Csak mikor 1526–1528-ig János kisebbségben maradt Ferdinánddal szemben és egymásután szorult ki birtokaiból, akkor ingott meg a hevesvármegyei nemesség János királyba vetett bizalma. János király visszavonulásakor Gyöngyös körül és Eger mellett Makláron táborozott, nyomában volt mindenütt Ferdinánd vezére, gróf Salm Miklós. A vajda emberei tállyai táborukból, másrészt meg Salm német katonái a templomokban, községekben és birtokokban itt iszonyú pusztítást vittek véghez, embereket kifosztottak, összevagdaltak, írja a Ferdinánd-párti Török Bálint bethlenfalvi Thurzó Elekhez intézett levelében.3) Ekkor tesznek szemrehányásokat egymásnak a hevesvármegyei nemesek, hogy miért is állottak e pünkösdi királyhoz, „bár az ördög elvitte volna őket János királyukkal együtt.” De János hívei sem maradtak adósok, azzal vágtak vissza, „bár Isten Ferdinándot, a pünkösd királyt, a többi urakkal együtt az égbe vitte volna, Sz. Péter oldala mellé, mielőtt a határszéli várakat elvesztette volna.”4)
3) Egyháztört. Emlékek. I. 506–509; II. 14.
4) u. o. I. 336–337.
János király szerencséje hanyatlásakor végzetes tettre határozta magát. Lengyelországba, Tarnovba siet királyságának reménységével, megbarátkozik a szükségbeli átmeneti jellegű török szövetség gondolatával. Szövetkezik Szulejmán török szultánnal, ennek segítségével 1529-ben visszaszeri Budát, az ország fővárosát és visszaszerzi régi területét. Heves vármegye újra Jánosnak hódol, Horváth Mátyás 1530-ban tudósítja Ferdinánd püspökét, Szalaházy Tamást, Eger és Szarvaskő elvesztéséről.5) Az egri vár és Heves vármegye 1530 óta állandóan János király kezén marad 1540-ben bekövetkezett haláláig. A két 487király 1529-től–1538-ig változó szerencsével küzd egymás ellen; egyezkedési, békekötési tárgyalásokat folytatnak állandóan, fegyverszüneteket kötnek, de azért országunk az egész idő folyamán belső pártvillongások színhelye.
5) u. o. 419–20.
