Egri Posta. Eger.

Teljes szövegű keresés

Egri Posta. Eger.
Eleinte Danielik János szerkeszti az Egri Értesítőből folytatásképen alakult s 1862 január 1-én megindult Egri Postát is. Ennek a hetilapnak, bár ily czímen csak másfél évig élt, két ízben is változott a szerkesztője. Danielik Jánostól 1862 június 1-én Erdélyi József, majd ő tőle július 19-én Szabó Ignácz vette át. Előbb Zeisler adta ki, majd Szabó Ignácz. Az Egri Posta folytatása volt az Eger, melynek első száma 1863 július másodikáról kelt, Vida József szerkesztésében. Az Eger hetenként egyszer jelent meg egy ívnyi terjedelemben; tartalma társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi, később pedig politikai is. Kiadótulajdonosa Pázmán Alajos, egri egyházm. pap, később (1866-tól) a szerkesztők, végre 1879-től a liczeumi nyomda. Szerkesztői voltak: 1871 szeptember 41231-ig Vida József jogtanár; Szabó Ignácz főgimnáziumi tanár 1878 augusztus 1-ig; Fekete Ferencz dr. jogakadémiai tanár, 1880 deczember 31-ig; néhány évig Kiss István dr. jogakadémiai tanár, majd ismét Szabó Ignácz, ki szerkesztője is maradt mindaddig, a míg a lap 1893 szeptember 26-án, XXXII. évfolyamával meg nem szünt. Az Eger különben 1863-ban lett politikai lappá, a mely évben szerkesztője képes lapot akart belőle csinálni, de ez csak terv maradt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem