Kelemen Lajos.

Teljes szövegű keresés

Kelemen Lajos.
Kelemen Lajos, igazgató-tanító, szül. Makláron, 1865-ben. Már mint tanítóképző-int. növendék, néhány lelkes társával önképzőkört alakított, mely állandóan az ő lakásán tartotta gyűléseit. A lelkes ifjú csapatnak tagja volt Gárdonyi Géza is, Egri György, Hanák József stb. A kört később Breznay Imre képző-tanár állandósította Mindszenty-kör néven. Kelemen énekkart is szervezett az önképző mellé. – A tanítóképzőből kikerülve, több helyen volt segédtanító s bár Nagykállóban a főreáliskolai énektanárságot is megkapta, a honvágy hazahozta Hevesbe. 1887-ben az egyházi főhatóság a liczeumba helyezte át, s 1897-ben az egri r. k. elemi iskolák igazgatójává nevezte ki. – A főegyházmegyei r. k. tanító-egyesület 1905-ben alelnökévé választotta az egyesület életében kifejtett érdemeiért. Eger város társadalmi életében is jelentős szerepet vitt. Alig van egyesület, melynek tiszti karában helyet ne foglalna.
Irodalmi munkálkodása két irányú. Nevelésügyi dolgozatai a Népiskolai Tanügyben, a tanítóegyesület Évkönyveiben, az Eger, Eger és Vidéke, Egri Híradó lapokban jelentek meg. Ez irányú nagyobb munkái: A szép érzelmének nevelése, Az olvasás műveletének metafizikai alapon való fejtegetése, Dr. Samassa József a nevelés-oktatás terén, Az írva-olvasás tanítása, Tervezet a millénium megünneplésére (tervezetét a kultuszminiszter némi módosítással az ország összes állami iskoláira kötelezővé tette). Szépirodalmi és társadalmi tárgyú dolgozatai részint az egri lapokban, részint a Magyar Állam, Magyar Szemle, Egyházi Közlöny cz. fővárosi lapokban jelentek meg. – Hosszú időn át belső munkatársa volt az Egri Híradónak s a Népiskolai Tanügynek, az utóbbinak három évig szerkesztője is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem