M. Bűnügyi Csarnok.

Teljes szövegű keresés

M. Bűnügyi Csarnok.
A Magyar Bűnügyi Csarnok 1880 október 28-án látott napvilágot, Haraszthy Károly dr. és Fridrich Gyula szerkesztésében és kiadásában. Havonként háromszor jelent volna meg, de a következő évben február végétől márczius végéig, majd ismét az 1881-ik év utolsó két hónapjában szünetelt. 1880 november 15-étől a visszariasztó czím helyett Regélő Themis név alatt jelent meg egy-két ív terjedelemben. Szépirodalmi lett volna, de legtöbbnyire francziából fordított bűnügyi és rémregényeket közölt, azonban helyet adott az eredeti verseknek és prózai munkáknak is. Második évnegyedétől Pridrich Gyula maga szerkesztette, de a második évfolyamot már nem fejezte be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem