Spetykó Gáspár.

Teljes szövegű keresés

Spetykó Gáspár.
Spetykó Gáspár, szül. 1816-ban, Gyöngyösön. Iskoláit félbeszakítja s két évig nevelő, azután egy évig francziskánus noviczius, utána három éven át Vidéki néven színészkedik országszerte. 1841-ben már egri jogász, s 1845-ben letevén az ügyvédi vizsgát, szülővárosában telepedett le. A szabadságharczban mint nemzetőr vett részt. Hazafias versei miatt az abszolút kormány 1852-ben az ügyvédségtől eltiltotta s azt csak 1858-ban, személyes királyi kihallgatás után, folytathatta. 1865-ben meghalt. Társadalmilag nagy szerepet vitt: Felolvasásokat tartott, műkedvelő-előadásokat rendezett, még a gyöngyösi czigányokat is egyesíteni tudta három évre zenetársasággá, melynek ő volt az igazgatója. Az írókkal – Vahot I., Beőthy L., Sárosy Gy., Zalár József – levelezésben s barátságban állott.
400Versei eleinte a Regélőben, Honművészetben, a Koszorúban stb. jelentek meg, míg az 50-es évek végén a Napkeletben, Sárosy Albumában stb. – Önálló munkája: Gyöngy-virágok (költemények) 1854. – Összes költeményeit és prózai dolgozatait ifj. Káplány József rendezte és adta ki, Gyöngyös, 1883. – A Kapás Gazda cz. verskötete a gyöngyösi dialektusban írva (1854) mintegy előhírnöke Lisznyai Palócz dalainak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem