Timon Ákos.

Teljes szövegű keresés

Timon Ákos.
Timon Ákos, jogtud. doktor, egyetemi tanár. Szül. Egerben, 1850-ben. Állami ösztöndíjjal külföldi egyetemeket látogatott. 1877-ben a győri jogakadémia tanára lett, 1891-ben pedig a budapesti egyetemre a magyar alkotmány és jogtörténet újonnan szervezett tanszékére nevezték ki. Ezzel egy időben József főherczeg rábízta fiának, József Ágostnak két évig tartón jogi oktatását. A mikor az országos kath. kongrua-bizottság Samassa egri érsek elnöklete alatt új szervezetet kapott, 1894-ben ennek középponti előadójává őt választották meg. Elkészítette a lelkészi s a nagyobb egyházi javadalmak jövedelmeinek összeírására vonatkozó szabályzatokat. Vezette a jövedelmi összeírások revizióját. Ő készítette a nem kath. hitfelekezetű lelkészek kongruájának rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot (1898:XIV. t.-cz.), úgyszintén a kath. lelkészek és segédlelkészek kongruájának rendezésére vonatkozót is (1909 XIII. t.-czikk.) 1896-ban a király miniszteri tanácsosi czímmel, 1909-ben pedig kiváló érdemeiért a Szt. István-renddel tüntette ki. 1891 óta tagja a Szt. István-Társulat igazgató-tanácsának s az ott működő tudom. és irod. osztálynak és a második szakosztálynak több éven át előadója volt. – 1907 óta a magyar társadalmi tudományi egyesület igazgató-választmányának és 1908 óta az országos közművelődési tanácsnak tagja.
405Önálló munkái: A germán ős alkotmány, 1881. – A párbér a kath. egyházjogban, 1882. – Az osztrák konkordatum és a magyar közjog, 1883. – A visitatio canonica a magyar egyházjogban, 1884. – A párbér Magyarországon, jogtörténeti fejlődése és jelen állása szerint, 1885. – Ugyanez második bővített kiadásban, 1908. – a városi kegyuraság Magyarországon, 1889. – Magyar alkotmány és jogtörténet, különös tekintettel a nyugati államok jogfejlődésére, 1902. – Ugyanez második bővített kiadásban, 1903 és harmadik bővített kiadásban, 1906. – Ungarische Verfassungs- und Rechtageschichte, mit Bezug auf die Rechtsentwicklung der westlichen Staaten, 1904. – Zweite vermehrte Auflage, 1908. – A szent korona és a koronázás közjogi jelentősége, 1907.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem