Vértesi Arnold.

Teljes szövegű keresés

Vértesi Arnold.
Vértesi Arnold, kedvelt regényíró, szül. 1836-ban, Egerben. Már kilencz-tíz éves korában verselgetett. Mint 13 éves fiú, beállt a honvédek közé s részt vett a temesvári csatában. A pesti egyetemen hallgatta a jogot az 1850-es években, azonban az elbeszélő irodalom terén elért sikerei csakhamar elszólították a jogi pályától. Első elbeszélése Mór király czímen 1856-ban jelent meg a Vadnay K. szerkesztette Hölgyfutárban. Ezt sűrűn követték a többiek, úgy hogy három év mulva már két kötet történeti elbeszélést bocsátott közre. Szépirodalmi működése mellett a Fekete leves czímű élczlapot indította meg. Szerkesztette a Divatcsarnok, 408Harang, Képes Világ, Pesti Hírlap czímű lapokat s egyideig a Magyarország és a Nagyvilágot. Az 1880-as években Debreczenben a Debreczeni Ellenőrnek volt előbb szerkesztője, majd kiadótulajdonosa. Később újra Budapestre tette át lakását s azóta is egyike legtermékenyebb regényíróinknak.
Munkái: Tíz beszély (1867). – Dicsőség tengeréből (1868). – A világ folyása, Apostol (1877). – Az eltévesztett életútak (1877). – Nyomorúság iskolája (1877). – Ezer elbeszélés (1888). – Az ugaros-karádi közbirtokosság (1897). – A királyi tanácsosék (1897). – Kisvárosi történetek (1898). – Előre (1899). – Kadocsa Ákos (1900). – Istenért és szabadságért. – A szerencse fia stb. – Tagja a Kisfaludy és Petőfi Társaságnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem