Fekvése.

Teljes szövegű keresés

Fekvése.
Heves vármegye legdélibb részében a Tisza folyó balpartján fekszik. Maga a helység félhold-alakban, egyik szarvával a Tiszának nyúlva, terül el a folyó egy régibb medrének jobb partján, a melynek szeszélyes kanyarulata miatt alakját is nyerte. Mind a város maga, mind határának legnagyobb része az ú. n. „Kócsi-sziget”-en terül el, mely a „Sárrét”-nek – mely nevezés alá a Nagymagyarföld egyik legtekintélyesebb része tartozott – legkiemelkedőbb, legmagasabban fekvő része. Határa és környéke telisded-tele van holt tiszamedrekkel, melyek mind arról tesznek bizonyságot, hogy a Tisza egész folyása hosszában talán sehol sem kanyargott olyan szeszélyesen, sehol sem keresett magának újra meg újra annyi új medret, mint ezen a vidéken. Volt idő, hogy négy ágban is folyt Egyek, Tiszafüred és Poroszló között, egyik helyen hatalmasan iszapolva, másik helyen erősen szakgatva. Rombolását csak a tulajdonképeni Kócsi-sziget kerülhette ki, mert talajának kőkeménységű szíkes természete, ősidők óta ellent tudott állani a folyó szakgatásainak s maga a sziget épségben maradt.
Ez a Kócsi-sziget, természetes fekvését tekintve, igen alkalmas védőhelyül szolgálhatott minden fajta népnek, ellenséges támadások ellen. Egyik oldalról a Tisza, másik oldalról a Hortobágy folyó határolta, egyebütt pedig a Tisza, Berettyó és Kőrös kiöntései következtében keletkezett s évezredeken keresztül állandóan tartó, mérföldekre terjedő mocsarak és lápok kerítették be s természetes kapuja csak a Nagykunmadaras határában fekvő Asszonyszállás-puszta volt. A Tisza folyón át fentebb, Dorogmánál és lentebb, Örvénynél volt gázolható átjárás, melyeknek helyén később, mai napig is meglevő révek keletkeztek. A szigetet kettéhasította a Tiszát a Hortobágygyal összekötő és minden valószínűség szerint a népvándorlás idejében mesterségesen készített, ú. n. Árkus-ér csatorna, mely Csegétől kiindulva, a Hortobágy pusztán át húzódik Nádudvar irányában. Az ekként várszerűen zárt, de az ország többi részeivel azért összeköttetésben állott Kócsi-sziget – földmívelésre, állat, különösen lótnyésztésre rendkívül alkalmas, vadászatra, halászatra szinte páratlan természeti sajátságainál fogva – kétségtelenül állandó telephelyül szolgált már a népvándorlás előtt is a mai Magyarország területén lakó népfajoknak. Állandó telepe volt a rómaiaknak is, mit különösen a Titus, Vespasianus, Nerva, Traján, Lucius Verus, Valentianus, Justinus stb. római császárok idejében vert és Tiszafüred határában talált nagymennyiségű érmek, bronz- és réz-leletek bizonyítanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem