Nagymaros.
Nagymaros.
Nagymaros, dunaparti nagyközség, 771 házzal és 4175 túlnyomóan német nyelvű és róm. kath. vallású lakossal; saját vasúti és hajóállomása, telefon- és postahivatala van. ősrégi települt hely, a mit az itt kiásott urnaleletek kis igazolnak. Okleveles emlékeink a XIII. század óta vannak a községről; első nyomára III. András királynak 1298-ban kiállított oklevelében akadunk, mely a marosi vendégekről szól. Róbert Károly király alatt nagy lendületet vett a helység, a mely Visegráddal, a királyi székhelylyel szemközt, mintegy elővárosa volt annak és jelentős pontja lett a Duna e tájának. Már 1324-ben kiváltságokkal ruházták fel; akkor nyerte a szabad bíró- és lelkészválasztás jogát, továbbá önálló törvényhatóságát és vámmentességét. Ezeket a kiváltságokat Nagy Lajos király is megerősítette. Ettől fogva Maros egyre emelkedett mind jelentőségében, mind pedig jómódban. Az Anjou-királyok alatt már az ország nevezetesebb városai sorában szerepel; ezt igazolja az a biztosító levél, a melyet Maros, a hazánkbeli nagyobb városokkal egyetemben, Lajos király leányának, Hedvignek, az ausztriai Vilmos herczeggel kötendő házasságára nézve kiadott. Maros szabadalmait a későbbi királyok is megerősítették, nevezetesen Zsigmond 1388-ban és utóbb 1436-ban, Lajos fia Miklós biró kérelmére, megerősítette a várost régi jogaiban. Új szabadalmakkal ruházta fel Marost 1464-ben Mátyás király, azután 1492-ben II. Ulászló; a mohácsi vész után pedig I. Ferdinánd adott kiváltságokat a marosiaknak, valamint megerősítette korábbi szabadalmaikat. 1619-ben II. Mátyás és 1688-ban I. Lipót is követték elődeik e példáját. Oltalomlevéllel biztosította I. Rákóczi György 1644-ben a katonai beszállásolás terhe ellen a marosiakat. Nagymaros sorsa közös volt az átellenes Visegrád sorsával; osztozott annak dicsőségében, de szomorúságában is. A hódoltság idején török rabság nehezedett a városra, nagy terhekkel zaklatván lakosait, a kiket közmunkára, súlyos adókra és véráldozatra kényszerített az ellenséges hatalom. alig heverte ki a török igát, újabb csapással sujtották a sűrűn átvonuló katonai csapatok, a német császáriak éppúgy, mint Rákóczi hadai. Mindezek betetőzéseül pedig az 1709. évi pestis tette tönkre számban és jómódban a megmaradt lakosságot s az elnéptelenedett helységbe új lakosok betelepítéséről kellett gondoskodni. Első német lakosait állítólag még a Huntok telepítették ide, miként a vármegye több községeibe is; ezek a régi németek azonban lassanként teljesen megmagyarosodtak és a XVI. században már mint tiszta magyarokról emlékeznek meg róluk a följegyzések. a mai németséget 1715 és 1735 táján telepítették ide. Ezek a németek folytatták és fejlesztették a község régi gazdasági kulturáját, a mely ma kiválóan jelentős kertészetre és gyümölcstenyésztésre mutat Nagymaroson. A hagyomány szerint Róbert Károly király ültette itt az első gesztenyefát. A mióta a vasúti forgalom Nagymarost közelebb hozta az ország középpontjához, híres és kedvelt nyaralóhelylyé lett, a melyet évenkint több ezren keresnek fel, ismét jó módba juttatván a község lakosait. Messze vidékre innen szállítanak szőlőt és gyümölcsöt, a mely valósággal gazdagsághoz juttatta a marosiakat.
