Palást.

Teljes szövegű keresés

Palást.
Palást, a Korpona patak mellett fekvő magyar kisközség, 271 házzal és 1579 túlnyomóan r. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyságon, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. A vármegye legrégibb helységei közé sorozható; mert már 1156-ban szerepel, a mikor Márton érsek a falu dézsmáját az esztergomi káptalannak ajándékozta; ebben az oklevélben Plast alakban szerepel. 1230-ban II. András király elrendelte, hogy az itteni királyi dézsmát zólyomi uradalmába szállítsák. IV. Béla királynak évszám nélkül kiállított oklevelében Palást falut, a Csák nemzetségbeli Máté fia István kapta adományul. 1288-ban Mách fiai, István és Péter a maguk részét eladták Palásthy Péternek és társainak. A Palásthyakat azonban a XIII. század korábbi éveiben már birtokban találjuk itt. A Palásthyak később, három ágra oszolván, hosszas osztályos pörbe keveredtek. A család levéltárában volt az az érdekes oklevél, melyet II. András király a Szentföldön, 1217-ben, az egyik ott vitézkedett Palásthy részére kiállított. Ezt az oklevelet Werbőczy István is látta, mint azt Tripartitumának II. rész 13. czikkében említi; de az érdekes okirat 1750 táját elveszett és azóta sem került elő. IV. László király más Palásthyakat is nemesi sorba emelt a várkatonaságból, mikét azt 1281-ben kelt levele igazolja. 1281-ben a sági konvent 61előtt Ivánka fia, Albei, palásti birtokát öt arany márkáért átengedte Lévának és fiainak. Róbert Károly király 1327-ben Palásthy Györgyöt és testvéreit a honti várjobbágyok közül szabadokká tette és a királyi nemesek sorába emelte. Palást község nevét a pápai tizedszedők jegyzékében is megtaláljuk és a papjától szedett tized után itélve, már akkor is jelentősebb helység lehetett. Palásthy Bors bitófán kivégzett fiainak birtokrészét, 1331-ben Besnyő Gergely kapta. A XVI. században már politikai szerepe volt a helynek, mert 1544-től 1552-ig itt tartotta a vármegye közgyűléseit. A falu történetében legemlékezetesebb évszám az 1552., mert ez év augusztus 10. napján szintere volt annak a szomorú emlékű ütközetnek, melyet az egyesült magyar és császári hadak Teuffel Erasmus vezérlete alatt a török ellen vívtak és a mely harcz a keresztény sereg teljes vereségével végződött. Ebből a harczból származó fegyverek ma is láthatók itt egyeseknél. Azon a helyen, a hol Sbardelatti Ágoston váczi püspök elesett, a Palásthy-család kápolnát emelt. A török uralom idejéből regényes hagyomány maradt fenn: valami harácsoló török zsarnokot megölve találtak Palást és Födémes között; a nógrádi bég nyomozást indított a gyilkosság ügyében és azt az itéletet hozta, hogy ha a gyilkos meg nem kerül, annak a községnek a birája, a melyiknek határában az adószedő törököt megtalálták, karóba huzassék. A gyilkost nem tudták kinyomozni, a területet pedig egyik község sem vállalta. Erre a két szomszédos falu biráit az ügy eldöntésére Szécsénybe rendelték és minthogy a födémesi biró, a ki előbb érkezett oda, megesküdött, hogy a terület nem tartozik Födémeshez, a később érkező Koncz Ambrus palásti birót, minden tiltakozása ellenére, karóba huzták. A mikor azonban később a födémesiek mégis használni akarták azt a vitás területet, az akkori biróság »tömlöcbe vettetlek, tetvekkel étetlek« fenyegetéssel kényszerítette a palástiakat, hogy vegyenek sarlót és foglalják el azt a területet, a mely őket illet meg. Koncz Ambrus fából épült háza még a mult század hetvenes éveiben is fennállot. Azon a helyen, hol a birót karóba húzták, a palástiak keresztet állítottak. Így jutott Palást határába az a darab föld, a hol a födémesi régi templom romjai állanak; ez a terület a Klasznyavér nevet viseli. Palást a XVIII. században Alsó-, Felső- és Közép-Palástra oszlott, ma azonban mind a három egy. A XVIII. század első harmadában, 1730-ban, a vármegye ismét itt tartotta közgyűléseit. A mult század első felében, a Palásthyakon kivül, a Nedeczky és Murányi családok, valamint az Ullmann-Szitányi, gróf Batthyány és Lederer családok voltak a földesurai. Jelenleg Nedeczky Bélának, Ivánka Istvánnak, Luka Pálnak és nejének, Blaskovics Máriának, továbbá Vajda Pálnak és Zmeskall Györgyné, Nedeczky Irénnek van nagyobb birtokuk és egy-egy kastélyuk. A régi Palásthy-féle kastély, melyet 1730-ban Palásthy Ferenc tábornok épített, az utóbbi években Reuss herczegé volt, kitől Rothkugel Arnold lovag és ettől Roszvadovszky Jenő lovag szerezte meg. A falubeli díszes, román stilű új templomot 1898-ban Palásthy Pál püspök építette. Palást községhez tartoznak az Iszkornya, Jalsó, Középolvár, Litva, Olvár, Oszikó, Sopa és Szállásolvár puszták.

Palást. – A Palásthy-féle kastély.

Palást. – Ivánka István kastélya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem