Teszér.

Teljes szövegű keresés

Teszér.
Teszér, tót kisközség, 117 házzal és 592 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomás és posta helyben van; egyúttal körjegyzőségi székhely. A vármegye e régi helységét már a XIII. században ismerték és akkor Kis- és Nagy-Tezer névvel két részből állott. 1279-ben IV. László király a Hunt nembeli Demeter comesnek 69az Ottokár cseh király ellen viselt háborúkban szerzett érdemei jutalmául, Kis-Tezer községet ajándékozta. 1285-ben is a drégelyi vár tartozékai közé sorozzák. A sági konvent egyik, 1311-ben kelt levele Tezer alakban említi s jelentősége mellett tanúskodik az is, hogy már a pápai tizedszedők 1332–37. évi jegyzéke pélbánosát a jobbmóduek között tünteti föl. a XVI. század elején a Péli család a birtokosa, mígnem 1536-ban Péli Antal deák neje, Zsófia, itteni földjeit a sági prépostságnak ajándékozta. Az újabb korban a Teszéri Deméndy család volt a földesura, majd a Dobránszky, Hellenbach, gróf Steinlein és Zmeskall családok szerezték meg. Teszér községhez tartoznak az Alsópéri, Felsőpéri és Peleske nevű puszták. A község határában nagyobbszerű troglodyta barlang látható, mely némely részében emeletes is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem