Madarak.
Madarak.
A madarak közül a pusztai talpastyúk (Syrrhaptes paradoxus Pall.) keltette a legnagyobb feltűnést, a mikor Ázsia pusztáiról jöve, 1888. május–június havában megjelent Hont vármegyében is. Herman Ottó is említi (a Természettudományi Közlöny 226. füzetében), hogy Ipolynyéken mintegy 40 főből álló csapat tűnt fel, a melyből hat darabot el is ejtettek. Ezek közűl egy kakas a II. nemzetközi ornithologiai kongresszuson is ki volt állítva. A következő évben másik nevezetes vándormadarat észleltek a vármegyében: a pásztormadarat, más néven rózsa-seregélyt (Pastor roseus Temm), a melyből Baczuron, Selmeczbánya mellett, lőttek egy példányt. A költözködő madarak közűl az éjszaki költözők tűnnek fel leginkább, azok a madarak t. i., a melyeknek a mi vidékünk épen olyan téli szállásuk, mint a gólyának, fecskének Afrika. Legérdekesebb ezek között a füles vöcsök (Podiceps auritus Lath.), a melynek egy példányát Ocsárd Károly lőtte 1884-ben Hegybányán (Pjergen). Kiválóan éjszaki madár ez és hazánkban nagyon ritka. A nagy bukót (Mergus merganser L.), a mely a sarkkör vidékén van otthon és Chernel István szerint, a szegény lapp és finn embernek valóságos tojótyúkja, többször lőtték a vármegyében. Legismeretesebb éjszaki vendégünk a fenyőrigó (Turdus pilaris L.). Ezzel együtt némely évben nagy mennyiségben kerűl a lószőr-tőrökbe az éjszaki tájaknak másik szép madara, a csonttollú madár (Ampelis garrulus L.). A rendetlenűl megjelenő éjszaki költözők egyik tipusa a nyári zsezse (Cannabina Linaria L.). Míg az előbb említett éjszaki költők itt tartózkodásuk alatt közömbösek, a nyíri zsezse nálunk is határozottan hasznos; Vollnhofer Pál (Erdészeti kisérletek, V. évf. 60. l.) szerint 1902–3. telén a Paradicsom-hegy vörös fenyőire végzetes Tinea latricella molylepke áttelelő zsákos hernyóit a nyíri zsezse nagy csapatai pusztították. A káros éjszaki költözők közül legérdekesebb a gatyás ölyv (Archibuteo lagopus Brünn), melynek egy példányát Pauer János, a főiskola egykori titkára, lőtte Hont vármegyében, 1886-ban. Inkább az éjszaki vidékeken otthonosak a szalonkák is. A vármegye déli részén már márczius elején húznak (Ipolyság III. 5.), az éjszakin csak márczius vége felé vonúlnak át (Bacsófalva, Gyekés III. 25.).
A madárvonulásnak számos megfigyelője van Hont vármegyében; ezek feljegyzései szerint költözködő madaraink tavaszi vonulása 1902-ben a következő volt: legkorábban tért vissza a mezei pacsirta, a Duna mentére már február 16-án, Selmeczre 24-én; korán tért vissza az ipolymenti mocsarakra a bibicz is, Ipolyságon 21már márczius 6-án jelezték; mindjárt utána jött a fehér billegető (Tópatak III. 10.).; a gólya valamivel később, márczius vége felé, április elején érkezett. Ezidőtájt jött meg a búbos banka, a darázsölyv, a ráró; áprilisban tért vissza a füsti fecske, a kakuk, a fülemüle, a molnár fecske, és a sarlós fecske. Csak május elején jelent meg a fürj, a haris, a kövi rigó (Monticola saxatilis L.), a tövisszúró gébics. 1888–9-ben a fenyőrigó nem jött hozzánk, mert hazájában (Livlandban) is enyhe volt az időjárás és bogyó is volt ott bőven. A mi költözködő madaraink közül is sokszor hazákban telel a vadgalamb és a pacsirta. Állandó madaraink közül a harkályokat és a kóbor czinegéket kell első helyen megemlítenünk. A harkályok közül ritkaságként sorolja fel a Szitnya erdeiből Frivaldszky Imre a fehérhátú fakopácsot (Dedrocopus leuconotus, Bechst.) A czinegék kóbor csapatában legszembetünőbbek az őszapó, a fenyőczinege. A meggyvágó, a keresztcsörű pinty, a pirók az éneklők közűl; továbbá a baglyok, a ragadozók rendjéből, általánosan ismert madaraink.
