Horváth Béla.

Teljes szövegű keresés

Horváth Béla.
Az 1895. deczember 16-án tartott tisztújítás után Rudnay Béla főispán megvált állásától, és helyét Horváth Béla foglalta el. Horváth Béla kinevezéséről a vármegye csak mint befejezett tényről értesült, és habár kinevezését a multak miatt még mindig nagy ellenszenvvel fogadták, a bevégzett tényt megmásítani immár lehetetlen volt. az ellenszenv azonban később némileg engedett.
Bár voltak a vármegyében, a kik nem szívesen vették kinevezését, tagadhatatlan, hogy sokat tett a vármegye javáért. Az ő főispánsága alatt helyezték át a 407lévai pénzügyigazgatóságot Ipolyságra. Székfoglalóját megelőzőleg (1896. január 13.), súlyos csapás érte a vármegyét, alispánjának, Bolgár Endrének 1896. január 9-én bekövetkezett váratlan halálával. Alig egy évi alispánsága alatt nem nyilott arra alkalma, hogy a közigazgatás terén számbavehető eredményt tudott volna felmutatni, mert a halál épp munkássága közepén szakította meg életfonalát; így történt azután, hogy a gyámsági és gondnoksági ügyekről alkotott szabályrendelet, melyet 1895-ben terjesztett a közgyülés elé s 1897-ben új átdolgozáson ment keresztül, csak 1898-ban nyerhetett jóváhagyást. »Hosszúra nyúlt köztevékenységét« – miként Czibulya főjegyző a gyászeset bejelentésekor a közgyülésen megjegyzi – »nem a fényes szereplés hiú csillogása, hanem a zajtalan, áldásthozó munkásság jellemezte, mert használni kivánt és nem fényleni.«
A vármegye közönsége 1896. április 9-én tartott közgyülésében Czibulya (Czobor) Lászlót alispánná, Tóth Lajos árvaszéki elnököt pedig főjegyzővé választotta. Czobor László 1876-ban lépett a vármegye szolgálatába mint tiszteletbeli aljegyző, 1882-ben választották meg a bozóki járás főszolgabírájává, mely járásnak székhelye később Korpona lett. Itt 1894-ig működött. 1879-ben főleg az ő ösztönzésére alakúlt meg Korponán a Felső-Hontmegyei Gyümölcsfatenyésztő Egylet, mely közhasznú működését a közönségnek az 1888. évi korponai gyümölcskiállítás alkalmával mutatta be. 1894-ben főjegyzővé választatván, nem szünt meg egykori szolgabírói székhelye és járása javára működni. Sokat tett a női háziipar – a korponai varrottas – meghonosítása érdekében; Rudnay Béla főispánnal pedig a korponai vasútat létesítette. Legfőbb feladatának ismerte továbbá a közútak fejlesztését.
Az alispánválasztás után a vármegye közönsége az ezredév megünneplésére készült.
Az ezredévi kiállítás megnyitása alkalmából a vármegyét a főispán vezetése alatt Luka Pál, Ivánka Oszkár és báró Nyáry Béla bizottsági tagok képviselték. Az ezredévi ünnepélyek május 10-én és 11-én folytak le Ipolyságon. Május 10-én az egész vármegye területén ünnepi istenitiszteleteket tartottak, az ünnepi közgyűlés május 11-én folyt le Ipolyságon, mely alkalommal az ünnepi szónoklatot Horváth Béla tartotta.
Az 1896. június 8-án tartott hodoló díszfelvonuláson a vármegyét nyolcz tagból álló bandérium képviselte. Ezen bandériumban résztvettek: Forster Gyula, Ivánka László, ifj. Luczenbacher Pál, báró Nyáry Alfonz, Sántha Béla, Soltész István, Somogyi Béla és Totovich Kálmán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem