Legújabb kor.
Legújabb kor.
A kiegyezéstől napjainkig terjedő négy évtized még nem alkalmas arra, hogy a történetíró behatóan foglalkozzék vele. Ez a korszak, melyben a régi vármegyei önkormányzat a változott viszonyokhoz mérten, szinte észrevétlenül átalakult, még nem forrott ki annyira, hogy tanulságos képet nyujthatna a lefolyt eseményekről.
398Azok a férfiak, a kik éveken, sőt évtizedeken át a vármegye sorsát intézték, még jórészt életben vannak, és így valódi egyéniségüket nem láthatjuk még magunk előtt, azok emléke pedig, a kik a közelmultban az élők sorából elköltöztek, még sokkal élénkebben áll előttünk, semhogy tetteiket elfogulatlanul megbirálhassuk. Nem is lehet czélunk, hogy az utolsó négy évtized eseményeit feltárjuk olvasóink előtt, hanem csupán azokat az átalakulásokat fogjuk vázolni, melyek a kiegyezéssel visszaállított vármegyei önkormányzat és közigazgatás terén végbementek.
Mégis ki kellett terjeszkednünk mindama társadalmi, közigazgatási és közművelődési intézményekre és alkotásokra, melyek a vármegye közönségének kezdeményezésére létesültek és a melyeket ez tart fenn. Ha vázlatunkban itt-ott a politikai eseményeket is érintettük, ezt csak oly mértékben és azért tettük, a mennyiben azok Magyarország újabbkori történetével összefüggnek.
A mint a provizórium után, 1865-ben, kinevezett báró Majthényi Lászlót a második felelős magyar miniszterium főispáni méltóságában megerősítette, az 1865-ben hivatalba lépett tisztikar, élén Rajner Pál első alispánnal, befejezettnek látta megbizatását, a minek Zmeskall Zsigmond már a beiktató közgyűlés alkalmával is kifejezést adott, midőn kijelentette, hogy mind ő, mind pedig tiszttársai két évvel ezelőtt csak azon föltétellel vállalták el tisztüket, hogy nyomban megválnak hivataluktól, a mint a viszonyok lehetővé teszik a tisztújítást. Ily körülmények között a főispán a tisztújítást 1867. május 9-ére tűzte ki, mely alkalommal Zmeskall Zsigmondot megválasztották első, Horváth Miklóst pedig második alispánnak. az előbbi már régi munkás tagja a vármegyei tisztikarnak; 1842-ben lett szolgabíró, majd 1865-ben báró Majthényi a második alispán teendőivel bízta meg. Kitünő gazdának ismerték; puritán jellemével, szívjóságával és áldozatkészségével pedig sok barátot szerzett. Horváth Miklós tiszteletbeli aljegyzőként kezdte pályáját; az 1860-ban megválasztott alkotmányos tisztikarban az ipolyi járás főszolgabírájaként foglalt helyet, de a rövid ideig tartó alkotmányos korszak után ismét a gazdaságának szentelte idejét. Ettől hívták el a második alispáni tisztségre.
A tisztikarban már ekkor is némi változás állott be az 1848-ban rendszeresített számhoz képest. Nevezetesen a főjegyzői állások közül az egyiket beszüntették, az aljegyzők számát négyre, az alszolgabírákét tizre emelték, sőt az útbiztosok számát is szaporították.
Alig foglalta el helyét az alkotmányos tisztikar, az egész vármegye készült a június 8-ára kitűzött koronázás megünneplésére. a vármegye öttagú bandériummal képviseltette magát a felvonuláson. E bandérium tagjai voltak Blaskovics Pál vezérlete alatt: Mailáth István, Mailáth Imre, Nagy Antal, Szilassy Czézár és Kovács Ervin. A vármegye zászlaját Blaskovich Pál vitte, ki azt az augusztus 12-én tartott közgyűlésen adta át a vármegyének, mely alkalommal a közgyűlés Deák Ferencz arczképének a vármegyei közgyűlési terem részére leendő lefestését határozta el. (Gyürky Antal, i. m. II. 76–80.)
